2. Felvonás -bár kissé talán finomabb formában

Fokozat: 
Érvényesség vége: 
péntek, augusztus 1, 2014 - 08:00

Összefoglalás:
 
Hazánktól DNY –ra továbbra is hidegörvény kavarog, mely csak lassan távolódik DK-i irányba, így egyelőre továbbra is aktívan beleszól Magyarország időjárásába. Az örvényhez tartozó háttéremelési tényezők az igen magas nedvességi mutatókkal, és magas labilitással továbbra is előrevetítik a jelentős csapadék esélyét, melyek több helyen felhőszakadásokban, heves esőkben mutatkozhatnak meg. A hirtelen lezúduló csapadék megfelelő terepviszonyok mellett villámárvizeket okozhat. Ma ez a legjelentősebb veszélyforrás! A dolgot támogatja, hogy a zivatarok ma (is) kifejezetten hajlamosak lesznek zivatarrendszerekbe csoportosulni, valamint hosszú ideig ugyanazon az útvonalakon közlekedni. Ezen kívül kisebb eséllyel előfordulhatnak ma szélviharok, nagyobb szemeket tartalmazó jégesők, illetve akár nem-mezociklonális tubák is. A helyzet a fokozott villámárvíz esély, illetve a lokálisan megjelenő hevesebb szél/jégeső esélyek miatt egy erős 1-es fokozatot érdemel.
 
 
Részletezve:
 
A hidegörvényhez a felső troposzférában Jet is tartozik, mely főleg a déli országrész fölött figyelhető meg, így ezeken a területeken megnövelheti a szélnyírást akár olyan mértékben, hogy a multicellás zivatarokon túl esély van hibrid cellákra, esetleg marginális szupercellákra is (utóbbira összességében kicsi az esély –főleg, hogy az izoláltan jelenjen meg…). A komolyabb szervezettségű cellák inkább a késő délutáni, esti órákban várhatóak,  elsősorban D-DK-en, esetleg ÉNY-on. A magassági hidegörvényhez DK felől több ízben markáns pozitív örvényességi mezők advektálódnak, melyek a talajmenti konvergenciákkal, az ország északi felén még analizálható MNSZ-el, és némi jet divergenciákkal bőségesen elegendőek lesznek zivatarok, sőt zivatarrendszerek (MKR-ek) kialakulásához is. Jól szervezett és kifejezetten sok csapadékkal szolgáló rendszereket a magas (40mm fölötti) kihullható vízmennyiség illetve az ekvipotenciális hőmérséklet igen magas (és hazánk északi része fölött koncentrálódó) értéke is támogat, a magas Thompson értékével együtt. A zivatarok az országon belül bárhol (és szinte bármikor) előfordulhatnak, de eleinte inkább a Dunántúlon lesznek jellemzőek, későbbiekben várhatóan ismét beindul a keleti régió is. A konvekció jellege egyaránt lehet talajalapú, és emelt konvekció is, de a napsütés korlátozott érvényesülése miatt az emelt konvekció lehet a jellemzőbb, mely’ kevésbé támogatja a heves események megvalósulását. Nem elhanyagolható, hogy az igen magas páratartalom mellé, a magasban azért már több helyen megfigyelhető némi kiszáradás, ami hevesebb szélviharokat, illetve az igen magasra szökő CAPE (~1500 J/kg) miatt akár nagyobb szemekből álló jégesőt is támogat. Ugyanakkor nem ezek a jelenségek lesznek ma túlsúlyban,  valamint mértékük várhatóan sehol nem éri el a szignifikáns heves kategórának értékeit: emiatt sem került kiadásra magasabb “riasztási” fokozat . Az alacsony felhőalap,  az alsó szintek erős instabilitásával, tartós nedvesség konvergenciával támogatja a nem mezociklonális tubák megjelenését is (tornádónak kicsi az esélye).
 
Veszélyforrások:
 
-          Villámárvíz: elsődleges veszélyforrás a nap folyamán, az igen magas kihullható vízmennyiség, a tartósan egy helyben tartózkodó konvergenciák, illetve a zivatarok rendszerbe való csoportosulási hajlama miatt. Rövid idő alatt akár 30-50 mm eső is hullhat
 
-          Szélvihar: a szél erőssége megközelítheti, néhol átlépheti a 90 km/h-t a magasban megjelenő (bár nem túl erős mértékű) kiszáradás, értékelhető DCAPE és delta Theta-E értékei miatt.
 
-          Jégeső:  a nedves hőmérséklet 0 fokos szintje magasan helyezkedik el, ugyanakkor a CAPE jelentős része még így is a jégnövekedési zónába esik (magas EL szint) , így előfordulhatnak erősebben szervezett cellákban 2-3 cm-es szemekből álló jégesők.
 
-          Tuba/tornadó: elsősorban nem-mezociklonális tuba ütheti fel a fejét szinte bárhol az országban, de valamivel nagyobb eséllyel a Dunántúlon (alacsonyabb LCL-szint, tartósabb nedvesség konvergencia, és magasabb sbCAPE miatt).

Summary: 
Mezós tornádó?: 
mezós tornádó nem várható - T0
Nem mezós tornádó?: 
Nem mezós tornádó közepes eséllyel várható - T2
Villám árvíz?: 
Várható
MKR?: 
Várható
Bow echo?: 
Nem várható
Szupercella?: 
Nem várható
Nagyméretű jég? (2-5cm): 
Várható
Szignifikáns jég? (>5cm): 
Nem várható
Szélvihar? (90-120km/h): 
Várható
Szignifikáns szélvihar? (>120km/h): 
Nem várható

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat