Pulse-type zivatarok és erős evolúciós multicellák néhány helyen felhőszakadással

Fokozat: 
Érvényesség vége: 
vasárnap, június 9, 2013 - 08:00

Tőlünk délkeletre egy nagymértékben elöregedett és feltöltődött magassági hidegörvény található, nyugat felől pedig egy teknő közelít, a kettő között pedig egy közbeékelt gerinc az, ami a mai nap időjárását alakítja. A gerinc mentes mindenfajta komolyabb háttéremeléstől, ugyanakkor benne a megfelelő hőmérsékleti rétegződés, és a bőségesen rendelkezésre álló alacsonyszintű nedvesség lehetőséget teremt ma is zivatarok kialakulására. A konvektív hasznosítható energia az 1000 J/kg-ot jónéhány helyen elérheti és meg is haladhatja, amit csupán a reggeli órákban fog néminemű konvektív gátlás visszafogni, a késő délelőtti óráktól a zivatarok fejlődésének már semmi nem állja útját (főként a középhegységekben kell először rájuk számítani, aztán később máshol is). A szélnyírás roppant alacsony (szinte 0 m/s), így több helyen egycellás, pulse-type zivatarok illetve erős evolúciós multicellák kialakulására kell számítani. A multicellásodást segítik várhatóan a konvergenciavonalak megjelenése is. A zivatartevékenység emelt jelleggel várhatóan még az éjszaka első felében is jellemző lehet, erre utal legalábbis a GFS számottevő MUCAPE mezeje.

Veszélyforrások:

- felhõszakadás: ez az elsődleges veszély a mai nap során. A kihullható víz értékek csak kicsivel maradnak el a tegnapitól (26 mm körül), ráadásul a cellamozgás igen lassúnak várható (néhány m/s, vagy még annyi se), iránya pedig északias, így a GFS által várt esetleges észak-délies konvergencia mentén elképzelhetőek olyan multicellás rendszerek, amelyek folyamatosan egy hely fölött produkálnának nagy csapadékot. Mindez néhány helyen villámárvíz kialakulását valószínűsíti, legnagyobb eséllyel a középhegységi területeken, de az Alföldön sem lehet kizárni.

- jégesõ: a némileg megnövekedett kiszáradás és a pulse-type jellegből következően előfordulhatnak 2 cm-t alulról súroló jégméretek, de nem ez lesz a jellemző

- szélvihar: bár a tegnapinál valamivel nagyobb a kiszáradás, ez várhatóan még mindig nem elégséges 90 km/h körüli lökések előidézéséhez, ráadásul a magassági szél is nagyon gyenge

- tuba: Hosszú életű konvergencia esetén nem lehet kizárni, hogy egy-egy tuba megjelenjen, de a termikus feltételek most kevésbé adottak tömeges kialakulásukra.

Összefoglalva: Napközben helyi zivatarok kialakulására kell számítani, már a késő délelőtti óráktól, amelyekhez elsődleges veszélyforrásként a hirtelen lezúduló nagy csapadék, és az esetlegesen 2 cm-t közelítő jégméret társulhat. Hirtelen árvizek kialakulására középhegységi területeken mutatkozik esély, de a helyzet jellegéből fakadóan sehol nem lehet kizárni az országban.

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat