Szupercellás konvekció a következő 36 órában a Tiszántúlon

Fokozat: 
Érvényesség vége: 
szerda, június 22, 2016 - 08:00

Érvényes: 2016. 06. 22. 08:00

Összefoglalás:
A Dunától keletre, de leginkább a Tiszántúlon továbbra is kialakulhatnak hevesebb zivatarok. Szupercellás konvekció is várható, amelyek könnyen kisebbfajta rendszerré szerveződhetnek, ez főként az időszak első felében (az előttünk álló éjjel, és holnap reggel, délelőtt) lehet jellemző. Az éjszakai események előzményei egyébként már most megjelentek  Szerbiában roppant erős szupercellás konvekció képében. Ezt követően - azaz holnap napközben, délután - a konvekció izolált jellegűvé válhat, a holnap délutáni események esélyét ugyanakkor a konvektív gátlás jelentősen csökkenti. A társuló jeves események között meg kell említeni a felhőszakadást (főként a konvektív rendszerekben), a nagyobb méretű jeget, és a helyenként komolyabb kifutószeleket. A tornádót nem lehet teljesen kizárni a szupercellás konvekció miatt, esélye kicsi.

Részletezve:
A jelenleg felettünk veszteglő front a következő 36 órában is rajtunk marad, és továbbra is meghatározó lesz a fronthoz tartozó meleg-nedves szállítószalag. Az ország keleti része, ezen belül is főként a Tiszántúl fölött a meleg szektor fog dominálni. A magasban a tőlünk közvetlenül nyugatra található örvény fokozatosan megnyúlik, és dél felé leszakad. Emiatt legfeljebb az előttünk álló éjszaka első felében várható a magasban érdemi hidegadvekció, ezt követően melegadvekció lesz a jellemző. A szállítószalag mindazonáltal labilis viszonyokat teremt keleten mind éjjel, mind nappal: 1500-2000-as MUCAPE éjjel, és hasonló energiák nappal felszínről induló légelemmel számolva. Éjjel, illetve a holnapi nap első felében jelentős trigger lehet az örvényesség advekció. Ez a szállítószalaggal párosulva kiterjedt konvekciót indíthat meg abban a térségben a jelzett időszakban. Holnap délutánra az örvényességi mező inkább már a nagyobb térségű leszálló áramlásokat támogatja ott is, bár a képet jelentősen árnyalja, hogy a jetmag jobb belépő zónája éppen akkor kerül fölénk, és a veszteglő front konvergenciája (legalábbis a 850 hPa-os szinten) még továbbra is jelen lesz. Az erőteljes alacsonyszinti  melegadvekciónak köszönhetően ekkorra már jelentős konvektív gátlás is fel fog épülni, így a holnap délutáni helyzet egy kicsit "csőre töltött fegyver" esetére fog emlékeztetni: ha triggerek (jet és konvergencia) elég erősek, akkor képes lesz helyenként izolált konvekció kialakulni, ha nem, akkor a konvekció akár teljesen el is maradhat. A továbbra is jelentős szélnyírás (15-25 m/s 0-6 km-en) miatt éjjel is, és holnap napközben is szupercellákra lehet számítani, éjjel és holnap reggel-délelőtt nagyobb eséllyel a cellák kisebbfajta rendszerbe (MKR) szerveződhetnek. Ezt támogatja az erős 0-2.5 km-es szélnyírás (~ 15 m/s) nagysága is. Emiatt könnyen előfordulhatnak bow echós kitüremkedések, akár az esetleges (és a már tárgyalt okok miatt igencsak kérdéses) holnap délutáni izolált cellákban is.

Veszélyforrások:
-    Felhőszakadás, villámárvíz: ez főként az éjszakai, és holnap reggeli, délelőtti rendszerekben a szállítószalag nedvességutánpótlása és a magas kihullható víz (~ 40 mm) miatt

-    Jégeső: az esetlegesen kialakuló izolált cellákban lehet fő veszélyforrás a nagy méretű jég, ezek mérete a 3-4 cm-t is elérheti, de a reggeli, délelőtti konvekcióban is lehetnek 2 cm-t elérő jégszemek

-     Szélvihar: Ez is főként a nappali konvekció velejárója lehet. A nagymértékű kiszáradás (16-18 fok körüli deltaThetaE) miatt lehetnek 90 km/h-t meghaladó széllökések. A bow echós kitüremkedések miatt nem lehet kizárni egy-egy 120 km/h-t meghaladó lökést sem, ezek előfordulását ugyanakkor erőteljesen behatárolja a holnapi nap második felében jelentkező gátló folyamatok.  

-    Tuba/tornádó: Szupercellás konvekció révén nem lehet kizárni a kialakulását, talán legnagyobb esély erre az átmeneti (holnap délelőtt, kora délután) időszakban van, amikor a konvekció várhatóan egyre inkább izolált lehet, ha lesz egyáltalán.

A tárgyalt kritériumok megengednék akár a 2-es fokozatot is (leginkább talán a szélvihar miatt), ugyanakkor a helyzet bizonytalanságára való tekintettel (felépülő gátlás kontra emelő hatás kérdéses kimenetele) mégis egy erős 1-est adunk az elkövetkező időszakra.

Summary: 
Mezós tornádó?: 
mezós tornádó kis eséllyel várható - T1
Nem mezós tornádó?: 
Nem mezós tornádó nem várható - T0
Villám árvíz?: 
Várható
MKR?: 
Várható
Bow echo?: 
Várható
Szupercella?: 
Várható
Nagyméretű jég? (2-5cm): 
Várható
Szignifikáns jég? (>5cm): 
Nem várható
Szélvihar? (90-120km/h): 
Várható
Szignifikáns szélvihar? (>120km/h): 
Várható

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat