Északnyugati esélyek

Fokozat: 
Érvényesség vége: 
csütörtök, július 14, 2016 - 06:00

Összegzés

Lassan mozgó hidegfront közelíti meg az országot északnyugat felől, így Ény-on lehetőség nyílhat zivatarok, akár hevesebb zivatarok kialakulására - erős bizonytalanság mellett.  Ezekhez kapcsolódóan a fő veszélyforrást a heves kifutószelek illetve a nagyobb szemekből álló jégeső jelentik, valamint lokálisan jelentős mennyiségű csapadék is hullhat rövid idő alatt. Az erőteljesebb konvekció elsősorban az Alpokalja ill. Kisalföld területét fogja várhatóan csak érinteni, akár besodrodó zivatarok vagy egy érintőleges zivatarrendszer képében. Helyi keletkezés erősen bizonytalan az esti órákig a meglehetősen száraz légkörben.

A helyzet 1-es fokozatot érdemelne, de mivel a modellek között jelentős eltérések vannak, és lehet olyan forgatókönyv is, hogy országon belül heves esemény egyáltalán nem lesz (sőt, néhány modell még csapadékot sem nagyon ad: Arome, UM, Alaro), így emiatt inkább a 0-s előrejelzés tűnik indokoltnak.

Részletezve

Hazánk jelenleg egy hosszúhullámú teknő előoldalán helyezkedik el, mely fokozatosan araszol kelet felé. A teknőt markáns jet is körülveszi, mely' egyre inkább éreztetni fogja hatását hazánkban is - a megemelt szélnyírási mutatók által. Ugyanakkor a Jet formációja egyelőre nem nagyon segíti a konvekciót, s mivel markánsabb pozitív örvényességi advekció sem nagyon analizálható (legalább is GFS-ben, ECM kedvezőbb), ezért a mélykonvekció megjelenése eléggé bizonytalan. Mindeközben az ország felett sekély ciklon fejlődése is várható, melynek hatására a front hullámot vet, és tartósabban az ország felett fog tartózkodni. A front előtt már ma késő délutántól gyenge MNSZ is kifejlődik a Dunántúlon, de az alapvetően száraz és triggerhatásokban szegény légkörben nem biztos, hogy jelentős szerephez fog tudni jutni. Legmarkánsabb emelő tényezőként a több modellben is megjelenő tartós nedvességkonvergencia említhető meg, melynek hatására Ény -on, éjszaka folyamán esetleg Ny -on záporok, zivatarok jelenhetnek meg. A szélnyírás inkább csak az előbbi területen lehet átfedésbe a felhalmozódó és elérhető potenciális energiával (ECM-ben akár 2000C J/kg fölötti SbCape). Emiatt, habár szupercellák is benne lehetnek a pakliban, azok inkább besodródva, vagy egy érintőleges MKR előtt kipattanva (esetleg zivatarrendszerbe ágyazottan) illetve marginálisan jelenhetnek meg. Érdemi konvekció esetén jellemzőbb lehet a multicellás zivatarok szerveződése a konvergencia vonalán. Fentiek fényében a zivatarokhoz kapcsolódóan lehetőség nyílik hevesebb szélrohamokra, és nagyobb szemű jégesőkre, valamint Ény-on, az igen magas (>40mm) kihullható vízmennyiség miatt, komolyabb felhőszakadás sem kizárt. Ugyanakkor hangsúlyozandó, hogy egyáltalán nem biztos, hogy eme komolyabb forgatókönyv mentén fognak zajlani az események.

 

Veszélyforrások

·         Felhőszakadás: Északnyugaton előfordulhat rövid idő alatt lehulló nagyobb mennyiségű csapadék (>30mm), ami bizonyos terepviszonyok mellett problémát okozhat.

·         Szélvihar: A paraméterek (DCAPE, Delta Theta E) illetve az erős kiszáradással terhelt légkör támogatják akár heves szélvihar (>90 km/h) kialakulását a délutáni, késő délutáni órákban kialakult zivatarokban, főleg a nyugati országrészben (Delta Theta E 20° körül).

·         Jégeső: Hevesebb forgatókönyv beválása esetén, akár 2-3 cm -re is hízhatnak a jégszemek a preferált területeken, mivel a CAPE jelentős része eshet a jégnövekedési zónába (ugyanakkor a nedves hőmérséklet 0 fokos szintje nagyon magasan alakul).

·         Tuba/Tornádó: Nem kifejezetten kedvez a kialakulásuknak a viszonylag száraz légkör, viszont a késő délutáni óráktól a lecsökkenő felhőalap néhol átfedésbe kerülhet a ~10 m/s-os 0-1 km-es szélnyírással és a konvergencia vonallal, így mezociklonális tubák, tornádók kis eséllyel ugyan, de az említett környezetben kialakulhatnak. Nem mezociklonális társaikra most talán még annál is kevesebb az esély.

Készítette: katabogár, orkán17, neofita

Summary: 
Mezós tornádó?: 
mezós tornádó kis eséllyel várható - T1
Nem mezós tornádó?: 
Nem mezós tornádó nem várható - T0
Villám árvíz?: 
Nem várható
MKR?: 
Várható
Bow echo?: 
Nem várható
Szupercella?: 
Várható
Nagyméretű jég? (2-5cm): 
Várható
Szignifikáns jég? (>5cm): 
Nem várható
Szélvihar? (90-120km/h): 
Nem várható
Szignifikáns szélvihar? (>120km/h): 
Nem várható

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat