Gyenge hidegfront, néhol heves zivatar esélyével

Fokozat: 
Érvényesség vége: 
csütörtök, június 22, 2017 - 06:00

Összegzés:

Hazánkhoz észak felől egy gyenge hidegfront közelít, amely lehetőséget teremt erősebb zivatarok kipattanására. A fő veszélyforrást a heves kategóriát elérő, esetleg helyenként meghaladó szélviharok okozhatják majd, valamint az akár 2-3 cm-es jégszemeket is produkáló jégesők. A leghevesebb zivatarok az ország K-Ék-i vidékein fordulhatnak elő (a szupercellás esélyek miatt), de Dny-on sem lehet kizárni egy-egy erősebb példányt, aminek fő veszélyforrásai szintén a fentebb említett jelenségek - viszont multicellás zivatarokhoz  kapcsolódóan.

Minden esélyt figyelembe véve 1-es fokozat kiadása indokolt.

Részletezve:

Az észak felől érkező hidegfront fokozatosan veszít erejéből és egyre inkább északkeleti irányba "farol ki". Hazánk északi területei felett erősen lelassul, ami részben annak a sekély ciklonnak is köszönhető, mely napközben az ország középső területe felett fog várhatóan felépülni. A nap konvektív eseményeinek fő kerékkötője lehet a több helyen vérszegény nedvességi mutatók. Ugyanakkor éppen ennek köszönhetően nő meg az esélye a hevesebb zivataroknak, hiszen ahol - és amennyiben ki tudnak alakulni, a magas labilitás és több helyen erősen száraz légprofil megnöveli a szélviharok és a jégesők esélyét.

A kimagasló labilitás értékekhez (Thompson-index, 2 m-es pszeudoekvipot. hőm., ~2200 J/kg-ot elérő SBCAPE) Ék-en egyre erősödő szélnyírás értékek társulnak a 0-6 km-es zónában a nap előre haladtával, melyek főként multicellás zivatarok kialakulását támogatják, azonban szupercellákra is van esély ezen a területeken (akár Szlovákiából besodródva). A zivatarok környezetében heves kifutószelekre, légzuhatagokra valamint kis eséllyel nem-mezociklonális tubákra is számíthatunk. Ez utóbbira főleg az Alföld középső részének tágabb területén, ha a GFS által eddig prognosztizált tartós nedvességkonvergencia megvalósul...

A zivatarok környezetében heves kategóriát elérő és helyenként (DK-en) meghaladó kifutószelek és légzuhatagok várhatóak a nap folyamán (magas DCAPE értékek, kiszáradás, megfelelő deltaThetaE értékek alapján). A fő veszélyforrást ezek az erőteljes szélviharok jelentik majd. A teljes légoszlopra vonatkozó MUCAPE elegendő része (500-800 J/kg) valószínűsíthető a jégnövekedési zónában, a nedves hőmérséklet 0°C-os szintje pedig 3000 méter körül várható, így 2-3 cm körüli szemekből álló jégesők előfordulhatnak.
A keleti országrészben az említett nedvesség-konvergenciának megvalósulása esetén villámárvizekre is esély mutatkozik, de várhatóan nem nagy számban fognak problémát okozni.

Veszélyforrások:

·         Szélvihar: az elsődleges veszélyforrást a 90 km/h-t elérő, esetleg némiképp meghaladó kifutószelek okozhatják, melyek feltehetőleg a szignifikáns kategóriát viszont nem érik majd el.

·         Jégeső: zivatarok környezetében 2-3 cm átmérőjű jégeső is kialakulhat.

·         Felhőszakadás/villámárvíz: helyenként 30 mm feletti csapadék is hullhat, azonban villámárvízeknek csak a fentebb említett esetben lesz várhatóan létjogosultsága. Összességében nem fő veszélyforrás a mai napon.

·         tuba/tornádó:  nem-mezociklonális légörvények kis eséllyel előfordulhatnak a jelzett területen, de szupercellához köthető társaikra csak elenyésző az esély az elégtelen 0-1 km-es SRH (valamint szélnyírás), illetve a viszonylag magas felhőalap miatt.
 
Írta: katabogár és Neofita

Mezós tornádó?: 
mezós tornádó nem várható - T0
Nem mezós tornádó?: 
Nem mezós tornádó kis eséllyel várható - T1
Villám árvíz?: 
Várható
MKR?: 
Nem várható
Bow echo?: 
Nem várható
Szupercella?: 
Várható
Nagyméretű jég? (2-5cm): 
Várható
Szignifikáns jég? (>5cm): 
Nem várható
Szélvihar? (90-120km/h): 
Várható
Szignifikáns szélvihar? (>120km/h): 
Nem várható

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat