Kicsi eséllyel heves(ebb) események, hidegfronthoz kapcsolódóan

Fokozat: 
Érvényesség vége: 
kedd, március 31, 2015 - 06:00

Hazánkat északnyugat felől hidegfront éri el a délutáni órákban, mely gyorsan átvonul az országon. Elsősorban a fronthoz kapcsolódóan számíthatunk a hevesebb záporok mellett zivatarokra is. Ezek a zivatarok szupercellás jelleggel rendelkezhetnek a magas szélnyírás miatt, amit a fronthoz kötődő markáns Jet generál. Elsősorban az ország déli felén és azon belül is inkább a Dunántúlon van nagyobb esély a késő délutáni órákban, hogy hevesebb zivatarok megjelenhessenek. Ezek fő “tüzelőanyaga” a markáns emelőhatás lesz, de az említett területeken ehhez kapcsolódik majd a legtöbb labilitás is a modellek szerint (összességében nem túl vérmes mértékben). Kisebb eséllyel akár keleten (főleg északkeleten) is megjelenhetnek erősebb cellák. Ezt elsősorban az ott kissé beragadó meleg főlé érkező nagytérségű emelő hatások generálhatják: középtroposzférában hazánktól északkeletre megerősödő JET jobb belépő zónája miatt, amit egy külön légörvény kialakulása general tőlünk északra. Összességében várhatóan kevés olyan izolált cella fog tudni kialakulni, melyek elérnék a heves zivatar kritériumait, illetve kialakulásuk erősen kétséges. Jellemzőbbek lehetnek a gyengébb és beágyazott cellák, melyek kisebb szemű jégesőt, 90 km/h alatti szélerősséget produkálhatnak. Felkiáltójeles fokozatot mindenesetre mindenképp megérdemel a helyzet…

Mezós tornádó?: 
mezós tornádó nem várható - T0
Nem mezós tornádó?: 
Nem mezós tornádó nem várható - T0
Villám árvíz?: 
Nem várható
MKR?: 
Nem várható
Bow echo?: 
Nem várható
Nagyméretű jég? (2-5cm): 
Nem várható
Szignifikáns jég? (>5cm): 
Nem várható
Szélvihar? (90-120km/h): 
Nem várható
Szignifikáns szélvihar? (>120km/h): 
Nem várható

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat