Én alapvetően Budapesten tartózkodok az év nagy részében, szülővárosomba, a Bács-Kiskun megyei Soltvadkertre csak ritkán látogatok el, akkor is csak néhány napra. Nos, utólag nézve abszolút ideális volt a május 18-19-i hétvége, nézzük is meg miért. Már szombaton is kellemes idő volt, vasárnap viszont a maga 29.8 fokos maximumával ideális volt az időjárás strandolásra, tollasozásra, napozásra. Ezt tetézte az a felvillanyozó reggeli/délelőtti hír, amit a szupercella.hu konvektív előrejelzésében olvastam, miszerint az este folyamán egy mezoléptékű konvektív rendszer fog érkezni DNY-i irányból. 2.5G-s mobilinternet "segítségével" az oldal előréje mellett még az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzését olvastam el, ami szintén bíztató volt. Ekkor szóltam a haveromnak, aki a fotókért felelt, hogy estére talán tervezhetünk egy viharvadászatot. Végre eljött a mi időnk, gondoltam magamban!
A délutáni órák folyamán még nem tudtak kipattanni zivatarok nedvesség híján, de a nyugat felől érkező nedvesebb levegő később már megtette a hatását. A GFS analízise szerint az MLCAPE (mixed-layer CAPE) értékei is bőven elegendőek voltak a zivatarok kialakulásához, amelyeket segített még némi MNSZ, alacsony szintű frontális konvergencia, valamint a felső troposzférában egy markáns jet-stream érte el az országot. A komolyabb 0-6 km-es szélnyírás a DNY-i országrészben volt átfedésben a jobb paraméterekkel, így szupercellára nem igazán volt esély, VMKR-re viszont annál inkább.
Este 20 órától már aktívan figyeltem a radarméréseket és észleléseket, de ekkor kicsit elszomorodtam, mert gyengének tűnt a rendszer.
Viszont tudva azt, hogy ritkán figyelhetek meg vihart terepen, úgy voltam vele, hogy mindenképpen érdemes kimenni, emellett pedig az egy dolog, hogy milyen a rendszer Bajánál (könnyed 50 km), az meg egy másik, hogy milyen a megye középső részén. Ennek tudatában indultunk el 21 óra körül fényképezővel felszerelve, és kerestünk egy sík terepet, jó kilátással DNy felé (a Kiskunságban ez nem egy túl nehéz feladat...). Ekkor még messze járt az amúgy elég lassan közeledő rendszer, és a barátom témát keresve kitalálta, hogy menjünk le a tópartra, mert ez így önmagában kevés lesz fotózás szempontjából. Felpattantunk a biciklikre, és pár perc tekerés után a tó ÉK-i részén találtuk magunkat.
A helyszín tökéletes volt, de az öröm nem volt teljes, mert bár láttunk a távolban 1-1 villámot, de úgy tűnt, hogy az intenzív cellák elhúznak északnak, mivel elég komoly felhő-föld villámok voltak a fák takarása mögött, nyugati irányban.
Ekkor tanakodtunk kicsit, hogy talán vissza kellene menni az előző sík terepre, mivel ott jó kilátásunk lett volna az intenzívebb részre, de döntésképtelenségünk miatt inkább maradtunk a parton. Jó ötletnek bizonyult, mert a minket célba vevő rész villám aktivitása nagyon megugrott, így ekkor már rendesen kezdett dolgozni az adrenalin.
Az SL szépen lassan közeledett, sőt a java előtt kialakult egy kisebb cella, amely csak 1-2 kisülést produkált, a zápor viszont annál intenzívebb volt, ezáltal kénytelenek voltunk felmenni a fedett kilátóba.
A kilátás így nem volt a legjobb, mert belógott a képbe két fa, viszont legalább nem áztunk meg. A szerényebb kilátást pótolták a gyönyörű lecsapók D, DNY felé.
Ez idáig rendben is van, csupán annyira belefeledkeztünk a viharfigyelésbe/fotózásba, hogy idő közben odaért a vihar, gyakorlatilag már az orrunk előtt történtek az események. Ekkor jöttünk rá, hogy nem vagyunk a legjobb helyen, mert hát egy kilátó nem igazán tartozik a biztonságos helyek közé, és hiába volt a nyaraló tőlünk kb. 500 méterre, addigra már annyira közel csapkodtak a villámok (maximum néhány km), hogy inkább nem indultunk el vissza, hanem lekuporodtunk az építmény alá. Ideális esetben persze ez sem egy jó megoldás, azonban ott akkor már nem volt ideális megoldás (minden irányban magas nyárfák), így legalább csak kicsit áztunk meg. Ezáltal a földet érő villámokat testközelből figyelhettük meg, bár én inkább a fülem bedugaszolásával és a rettegésem kordában tartásával foglalatoskodtam.
A megerősödő rész éppen felettünk:
Majd pedig távozóban:
Körülbelül 10 perc alatt áthaladt felettünk a rendszer, így újra felmentünk a kilátóba és lőttünk még néhány fotót az ÉK felé távolodó láncolatról. Az eső miatt a fotókon látszódnak a cseppek, de ennyi talán még belefér. Addigra már képbe kerültem én is, örültem, hogy túléltük, és hogy egy felejthetetlen élménnyel lettünk gazdagabbak.
Ami a méréseket illeti: 21:40-kor még 22 fok volt az üdülőövezetben az automatám szerint (a vízfelület kb. 150 méterre van), 1 óra múlva már csak 16.5 fok volt. A csapadékmérő 16.2 mm-t mért, amely az esetlegesen kipattanó esőcseppek miatt akár több is lehetett. A 4.5 km-re DNY-ra lévő OMSZ automata mindösszesen 5 mm-t mért, jól látható, hogy a környékünkön erősödött meg a rendszer, ahogyan azt a kompozit radarkép is mutatja. A széllökések maximuma éppen csak elérte az élénk fokozatot, jégesőt nem észleltünk, heves esemény így nem volt szerencsére.
A fotókért köszönet illeti Hubanov-Dimitrov Andort, aki nélkül ez a beszámoló (és a sikeres viharvadászat) nem jöhetett volna létre.
