Előre megbeszélt meglepetésszerű szemből hátbatámadás, rutinszerű megfutamodással!

A Nagykanizsai ViharVadászok újabb sikeres akciót hajtottak végre a DNy-i határvidéken! Már a pénteki (2013. május 17.) viharvadászat sem volt semmi, de végül is az semmi sem volt a vasárnapi szupercella dömpinghez képest. A modellek már szombaton bíztató paraméterekkel kecsegtettek, szinte hihetetlennek tűnt, hogy megismétlődni látszik a pénteki squall line helyzet, annyi fűszerezéssel, hogy a DNy-i határvidéken a 15m/s-os, illetve ahhoz közeli szélnyírási értékek szupercellák kialakulását is támogatták. Természetesen aznap is dolgoztam, mint minden normális viharvadász, hisz csak Pünkösd vasárnap volt, semmi extra. A forgalom light-os, ha kipattan bármi. megyünk! Ez volt a terv.

A Nagykanizsai Viharvadászok keszthelyi helytartója, Timi is felkészült, és eddigi szokásával szakítva meglepő módon nem késte le a buszt, és még csak el sem aludt. Ez kicsit aggasztott, mert akkor mindig nagy böszmeteg lep meg minket, ha az egyetlen női viharvadászunk elalszik, vagy elkésik. Timi időben Kanizsára ért. A hidegfront felhőzete Szlovéniát átszelve már reggel óta szépen látszott a műholdképen, komoly konvektív tevékenység nélkül, ami délelőtt teljesen természetes, a vártnak megfelelő.

A modellek 17 órától egy összeáramlási zónát vártak a térségünkbe, mely később az este folyamán fokozatosan egy ÉNy-DK-i tengellyel kierősödik a Balaton vonalában, majd az országon áthaladva egy markáns zivatarláncként végigsöpör az est folyamán. A Szlovénia felől érkező front putyorgásai látszódtak 15 óra környékén a radarképen. Ekkor már egyre izgatottabban vártam a frissülő műholdképeket, keresve a front előterében kipattanó „komoly gomolyok” jelenlétét. A front felhőzete ekkorra már sejtelmesen megjelent a Ny-i látóhatár felett. A helyzet nagyon ismerős volt, tudtam, hogy hiába vártak ide a modellek kellő labilitást, az érkező frontban háborgó rövid életű cellák K-i irányba elterülő üllője ki fogja nyírni azt. Bár tőlünk nyugatra kevesebb nedvességet vártak, de amint megjelent a horvát oldalon Zágrábtól É-i irányban egy-két komoly gomoly, melyek gombamód törtek a magasba, egyértelmű volt, hogy a műsor ott kezdődik, itt a hármas határ elesett.

Floot hívtam, aki marha lelkesen ennyit mondott: "Igen? Hol? Aha, ja-ja, nem is tudom...". Jól kezdődik gondoltam, mert én is így mentem a 2009. június 16-i fenenagy HP böszmeteg felé. Próbáltam egy kis viharvadász életet verni barátomba, és az ő stílusában próbáltam felvillanyozni: "Gyere, gyorsan, gyere, gyere, extázis van!". Persze akkor még semmi komoly nem volt, alighogy megjelentek a csapadékok a radaron, de tudtam, hogy eléjük kell mennünk. 25 perc elteltével még sehol sem volt Floo barátunk, aki mint kiderült, még bevágott pár szendvicset, megfürdött, felporszívózott és elmosogatott otthon, majd utána indult a fent említett lelkesedéssel. Ekkorra már piros pacnikká nőttek a radaron az „áldozatok”. Gyorsan átrángattuk reményvesztett viharvadász barátunkat a bordó vadászgépbe, majd egy kövér gázfröccsel leszáguldottunk Berzence felé. Pár kilométer után - vagy a félelemtől, mivel 140-nel mentünk át minden falun, és nem volt fék az autón, vagy, hogy ismét együtt a szupercsapat - Floo újra viharvadász állattá vált! Őrjöngve figyelte a csigalassúsággal frissülő radarképeket. Hiába, a mobilszolgáltató cégek nem nőttek fel a hiperszónikus mobiltelefon helyváltoztatási sebességre és emiatt a 3G lefedettség, pikk-pakk Tanyasi 1A lett. Berzencére érve már jól látszott a hozzánk legközelebbi szupercella falfelhője.

A hangulat a tetőpontjára hágott. A faluból kiérve egy gyors fotósorozat, majd közelebb mentünk a kiszemelt áldozatunkhoz. A hatalmas beáramlási alapon egy másik kitüremkedés is látszott. Amikor Somogyudvarhelyre értünk, valószínűleg akkor vált ketté a szupercella, és a jobb oldali cella lett a domináns, a bal oldali lassan felszívódott. A falfelhőből jókora farokfelhő kígyózott a leáramlás felé.

Az ÉÉK-i irányba mozgó cellák egyre lassultak, megfigyelésük ÉK-i irányból volt kedvező, mivel a beforgó előoldali csapadék kitakarta a látnivalót. A cella még a horvát oldalon tartózkodott, jól láthatóan jégsávok kígyóztak belőle. A heves kifutószélre árulkodó szétterülő „dán börsztök” pazar látványt nyújtottak a cellát nyugati irányból megvilágító napfényben. Bélavár felé robogtunk tovább, hogy még közelebb kerülhessünk az egyre erősebbé váló tipikusan HP szupercellánkhoz.

A farokfelhő egyre sekélyebb szintekre húzódott, a falfelhő rotálása szabad szemmel is látható volt. Csápok kígyóztak a fejünk felett, a szél teljesen elállt, benn álltunk a feláramlási zónában.

 Egy út melletti repceföldön ujjongva szaladgáltunk a fényképezőkkel, kamerákkal. A fényképezés nem volt teljesen zavartalan, mivel a ritka szép jelenségre az a több millió szúnyog is kíváncsi volt, aki a fedetlen bőrfelületeinken meghajolva szívták magukba a tudomány velejét, miközben a még nem landolt társaik lelkesen követék minden lépésünket. Elképesztő látvány, elképesztően sok szúnyog! Jól jött volna egy tornádó, hogy a kis mocskokat elszippantsa előlünk... ha másért nem is! Hátrálva Nagyatád fele vettük az irányt, hogy a már kicsit gyengülőben levő cellánkat még követni, illetve előtte menekülve dokumentálni tudjuk. Itt kezdődött a rutinszerű megfutamodás.

A már korábban bedöglött cella gyenge csapadékán haladtunk át, mikor is a böszmetegünk hátoldali kifutószele kavarodott be elénk. Az úton letört faágak, virágszirmok borította útburkolat. A szél már tovább is haladt, mikor odaértünk, csak annak nyomát láttuk, miközben szemmel láthatóan távolodtunk a cellánktól. A lágyan hullámzó erdő közt száguldottunk tovább, hogy lépésben maradjunk, mikor is egy pillanat alatt vége szakadt a vadászatnak! Az erdős részt egy alig száz méteres nyiladék szakította meg, és az út menti egyetlen fa, keresztbe dőlve vetett véget az üldözésnek. A fa alatt egy személygépkocsi, melyre menet közben zuhant rá a hatalmas áldozattá vált növény.

A fa előtt egy hölgy rémülten, zavarodva próbált telefonálni. Gyorsan megálltunk, kirohantunk, hogy nincs-e valami baja és hogy van-e más áldozat.

Szerencsére más nem volt, ő se sérült meg, csak az autó szélvédője és az eleje sérült. Beültettük az autóba, míg segítséget kért. Fel se fogta, csak mikor a tűzoltók vágták le az ágakat, hogy mekkora mázlija volt, hogy elrántotta a kormányt és áttért a másik sávba, így nem a többmázsás fatörzs lapította agyon az utasteret, hanem csak 5-15 cm-es ágak csapódtak az autóra. Az autóban rekedve vészeltük át a böszmeteg viharos széllel érkező özönvíz szerű csapadékát. Szerencsére jelentős jég nem volt benne. A felhőszakadásban a tűzoltók kitettek magukért, cafatokra vágva a fát szabadították ki az alatta rekedt viszonylag enyhén sérült autót, és nyitottak szabad utat a mindkét sávban autójukkal hosszú sorrá torlódó ideiglenes katasztrófaturisták számára. Kiugrottam a kocsiból, ahogy csillapodni kezdett az eső, és gyors dokumentációba kezdtem, de a tűzoltóparancsnok felszólított, hogy ne fényképezzek!

Fotóriporteri vénám kibontakozását próbálta korlátozni… de már késő! Csitt-csatt, közöltem, hogy kik vagyunk és távoztunk a helyszínről, megválva szerencsétlenül járt utasunktól, aki a helyszínen várta meg a rendőröket. A bűncselekményért felelős viszont ez idő alatt tovább állt! Vonalba rendeződött dühöngő társaival, így hagytuk, hogy mások is lefotózhassák. Visszafordultunk a tűzifának felaprított, gépjárműlapító famaradék elől és hazaindultunk. Menet közben eszünkbe jutott, hogy akár minket is lelapíthatott volna az a tetemes magányos fa, de hát akkor mi lett volna a viharvadász társadalommal??? Kihalt volna a délnyugati régió?! Ennek persze semmi esélye sem volt, mivel még a káreset helyszínén észrevette egy a sorban rekedt sofőr, hogy a házias és rendszerető Floo barátunk fordítva vette fel a rénszarvasos pulóverét! Ez volt a szerencsénk! Hát tényleg. Bíztunk is Floo szerencséjében, ezért hazának a kifordított pulcsis barátunk unszolására gyors gombászásba kezdtünk, a vargányáiról híres somogyi erdőbe… de itt nem működött! Egy nyamvadt, szétrágott, hitvány galambicát talált Floo, amit egy laza mozdulattal behajított az árokba.

A 10 perces sikertelen gombászás után hazamentünk és tudtuk, hogy nem kell rántott vargányát ropogtatnunk este, de amúgy is megfeküdte volna a szupercelláktól terhelt gyomrunkat!

Hát így volt egyszer, Pünkösd vasárnap...

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat