Átvonuló hidegfront után esetleges szupercellák északkeleten

Fokozat: 
Érvényesség vége: 
csütörtök, július 12, 2012 - 18:00

Érvényesség: 2012.07.12 08:00-18:00
 
Összefoglalás:
 
Szerda este, éjszaka folyamán hidegfront vonul át nyugat felől hazánk felett, amihez várhatóan többfelé zápor, zivatar kapcsolódik. Egy sekély ciklonális mező hatása alatt a meglévő mellett akár egy újabb kiterjedt zivatarrendszer is kialakulhat, beágyazódott cellákkal, aminek a keletre helyeződése még csütörtök délelőtt is tart országunk felett. Ehhez kapcsolódóan a legnagyobb veszélyforrás a jelentős csapadék. Döntően multicellás konvekció várható, ugyanakkor ÉK-en szupercellák is kialakulhatnak, de a tartós csapadékon kívül heves eseménynek kicsi az esélye. Emiatt, és az éjszakai események bizonytalansága miatt a 0-ás fokozat kiadása indokolt a csütörtöki napra.

Részletezve:

A fronthoz kapcsolódóan egy sekély ciklon is tevékenykedik országunk felett, ami megindul éjfél után ÉK felé. A
hidegfront várhatóan kicsit megtorpan az ÉK-i országrész felett, miközben előterében még DK-i áramlás lesz jellemző. Ez megfelelő konvergenciát biztosít, és megnöveli a labilitást is, ami a hajnali óráktól kezd realizálódni. Az ECMWF 1000 J/kg körüli maximális talaj alapú labilitást ad, míg ez az érték a GFS-nél 1200 J/kg-t ér el, aminek a tengelye Szeged-Mátra vonaltól keletre helyezkedik el 06 UTC-kor. A szélnyírást tekintve mindkét modell ÉK-en 15 m/s körüli értéket valószínűsít. A 0-3 km-es helikalitás eléri a 150 m2/s2 szintet is, ami hozzájárulhat a szupercellák hosszabb élettartamához. A nagytérségi emelőhatások közül az örvényesség-advekció is támogatja a feláramlásokat, főleg az É-i országrészben. Emellett 300 hPa-on a jet divergencia, illetve a talajszinten markáns nedvesség konvergecia is segíti a zivatarok kialakulását. Az elsődleges veszélyforrás a felhőszakadás, mivel a kihullható vízmennyiség a 30-35 mm-t is eléri ÉK-en, illetve kicsivel meg is haladhatja azt.

Veszélyforrások:

- felhőszakadás: elsődlegesen a zivatarrendszerhez, illetve a beágyazódott cellákhoz kapcsolódóan
megfelelő terepviszonyok mellett kialakulhatnak villámárvizek, elsősorban az ÉK-i országrészben.

- jég: 2 cm-t meghaladó jég nem valószínű az MLCAPE alacsony értéke és a jégnövekedési zónában felhalmozódó szerény CAPE miatt.

- szélvihar: A nedves vertikális profil miatt erőssebb leáramlások nem valószínűek, de intenzívebb celláknál (szupercella), illetve a Tiszántúl D-i részén izoláltabb celláknál a széllökések erőssége elérheti a 90 km/h-t. (12 C fok körüli delta-ThetaE).

- tornádó: kialakulását csak az alacsony felhőalap támogatja, az alacsonyszintű szélnyírás és helikalitás viszont nem.

Megjegyzés:

A bizonytalansági faktorok közül megemlítendő, hogy a cellaáthelyeződés az éjféli órák után némileg felgyorsul, ami a lehullott csapadék összmennyiségét csökkenti egy adott pont felett. Emellett az éjszakai események, esetleges MKR kialakulása nagyban befolyásolhatja a konvekció erősségét, aminek réteges csapadéka kérdéses, meddig terjed ki. A magas nedvesség miatt kevés esély van izoláltabb konvekcióra, főleg az északi országrészben.

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat