Ciklonális örvények zivatarokkal

Fokozat: 
Érvényesség vége: 
szerda, május 16, 2018 - 20:20

Hazánk időjárását szerda estig a térségünkben örvénylő magassági hidegörvény, illetve két ehhez tartozó talaj közeli ciklonális rendszer határozza meg. Az első ciklonális mező már éjszaka elérte az országot, és középpontjával az északnyugati határvidéket érintve halad majd észak felé, miközben folyamatosan gyengül. A következő örvény éjjel érkezik dél felől, és a keleti határvidéken vonul végig a szerda reggeli, délelőtti órákban. Mindezekhez kapcsolódóan elszórtan számíthatunk zivatarokra ma és holnap is, illetve keleten reggelre egy kiterjedtebb csapadéktömb is összeállhat.

Bár a sok felhő és a csapadék hatására jelentősen lehűlt a levegő, a magassági hidegörvény mérsékelten labilizálja a légkört, ez által ma délutánra az ország legnagyobb részén 500-600 J/kg körüli CAPE jöhet létre, és holnap is hasonlónak ígérkeznek a labilitási viszonyok a tartósabban napos területeken. Emellett a több szinten érkező örvényességi mezők, illetve a talaj közelében kialakuló összeáramlási zónák is segítik majd az emelést. Zivatarokra összességében elszórtan számíthatunk az országban mindkét nap, ma legkisebb eséllyel a déli megyékben és északnyugaton, míg holnap a tartósabban csapadékos északkeleten. Ezen belül a mai nap érdemel több figyelmet, hiszen a Dunától keletre a 0-6 km-es szélnyírás értéke 15-20 m/s között alakul, ami a mérsékeltebb labilitás ellenére létrehozhat néhány szupercellát (már a déli óráktól), illetve kedvezhet az egymás közelében kialakuló zivatarok vonalas rendszerbe szerveződéséhez is (ami már jelenleg is megfigyelhető délkeleten, később pedig keleten, északkeleten van erre leginkább esély). A szupercellákat és a zivatarzónákat kísérhetik 2 cm-t meghaladó átmérőjű jégszemek, és 90 km/h-t megközelítő, esetleg kevéssel meghaladó széllökések is. A Dunántúlon a gyengébb nyírás okán inkább multicellás konvekció várható, melyek esetében a tartósabb konvergencia és a nedvesebb légkör miatt inkább a nagyobb mennyiségű csapadék lehet a fő veszélyforrás. Holnap már országszerte gyengébb nyírás várható, így akkor mindenütt a multicellás konvekció dominálhat, és heves kísérőjelenségek legfeljebb izoláltan léphetnek fel egy-egy erősebb cellából.

Itt említeném meg, hogy a ciklonális területek központja körül az alacsonyszintű nedvesség-konvergencia kifejezetten markánsan jelentkezhet (ma a nyugati, északnyugati, holnap a keleti, északkeleti határvidéken), és mivel a nedves légkör okán alacsony felhőalap várható, ezeken a területeken mutatkozik némi esély nem-mezociklonális tuba, esetleg tornádó kialakulására is. Ezt azonban nagyban befolyásolja majd az, hogy ki tud-e alakulni legalább gyenge-méréskelt labilitás (3-400 J/kg-os CAPE) a légkör legalsó szintjében.

A zivatarok az esti órákban az ország nagyobb részén elhalnak majd. Az éjjel érkező újabb ciklonális örvény azonban okozhat beágyazott zivatarokat előbb délkeleten, keleten, majd reggel már északkeleten is. Kiterjedtebb zivataros konvekció a szerénynek ígérkező MUCAPE (emelt konvekciót segítő labilitás) okán ugyan nem valószínű, de erősebb beágyazott záporokból több is előfordulhat. A visszafogott zivatartevékenység, illetve a rendszerrel érkező markáns örvényesség miatt a csapadéktömb inkább a mezoléptékű konvektív örvényekkel (MCV) mutathat majd rokonságot a mezoléptékű konvektív rendszerek (MKR) helyett. A rendszer sokfelé okozhat kiadós (20-30 mm) csapadékot, és ahol több intenzívebb góc is végighalad, akár 40-50 mm körül is alakulhat a néhány óra alatt lehulló csapadékösszeg, ami magában hordozza (a szokásosnál valamelyest lassabb időbeli lefolyású) villámárvizek kialakulásának esélyét is.

Összegezve a veszélyes jelenségek:

2 cm-t meghaladó jégméret és 90 km/h feletti széllökés: elsősorban ma délután a keleti megyékben, szupercellák és vonalas zivatarrendszerek környezetében.

Nem-mezociklonális tuba, tornádó: kevés eséllyel ma a Dunántúl északnyugati-nyugati részén, holnap északkeleten.

Villámárvíz, helyi elöntés: a reggel érkező csapadékmezőből a Tiszántúlon.

Összességében azonban minden veszélyes jelenség kisebb eséllyel valószínű csak, így 1-es kategória helyett 0-s került kiadásra.

Summary: 

We issued a Category 0 forecast for multiple convective events in Hungary. On Monday (15th), some supercell may can develop in the eastern half of the country with hail diameter around 2-3 cm and wind gust around 80-90 km/h. On Tuesday (16th), a large precipitation with embedded showers and thunderstorms is forecast to develop in East Hungary, which can cause high precipitation amount and local flash floods. Elsewhere scattered multicell tunderstroms forecast to form in daytime.

Mezós tornádó?: 
mezós tornádó nem várható - T0
Nem mezós tornádó?: 
Nem mezós tornádó kis eséllyel várható - T1
Villám árvíz?: 
Várható
MKR?: 
Várható
Bow echo?: 
Nem várható
Szupercella?: 
Várható
Nagyméretű jég? (2-5cm): 
Várható
Szignifikáns jég? (>5cm): 
Nem várható
Szélvihar? (90-120km/h): 
Várható
Szignifikáns szélvihar? (>120km/h): 
Nem várható

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat