Hidegfront előtti bemelegítés

Fokozat: 
Érvényesség vége: 
kedd, június 12, 2018 - 08:00

Egy észak felől közeledő hidegfront előtt ma még meleg, igen labilis légtömeg tölti ki a Kárpát-medencét. Délnyugat felől ugyanakkor kissé szárazabb levegő áramlik fölénk, így elsősorban északon, északkeleten alakulhatnak ki elszórtan zivatarok. Itt viszont heves zivatarra is van esély 2 cm-t meghaladó jég és 90 km/h-t elérő széllökéssel. A szélnyírás növekedésével késő délutántól pedig egy-egy szupercella is létrejöhet, vagy besodródhat az ország fölé.

Részletezve:

Hazánkat éjszaka egy kisebb magassági peremhullám érintette, északkeleten kiterjedtebb zivatarokat okozva. Ez a légköri képződmény napközben eltávolodik tőlük, és mögötte egy nyugat felől közeledő hidegfront, illetve az ahhoz kapcsolódó ciklonális mező közelít meg bennünket. Ennek előterében átmenetileg szárazabb és melegebb levegő érkezik, de a melegedés és kiszáradás nagyobb mértékben csak az ország délnyugati, déli részét érinti majd. Ennek köszönhetően ma elsősorban északon, északkeleten számíthatunk zivatarokra, amit konvergencia- és örvényességi mezők is támogatnak majd. A légkör meglehetősen labilisnak ígérkezik, az ECMWF és a GFS alapján is 2000-3000 J/kg közötti SBCAPE halmozódhat fel délutánra, -4, -5 °C körüli Lifted Index-szel megspékelve. A közeledő hidegfront hatására már növekedni kezd a szélnyírás is, délután többfelé elérheti a 10-13 m/s-ot, majd estétől északon helyenként a 15-17 m/s-ot is. Ennek köszönhetően napközben inkább multicellás jellegű konvekció várható, esetleg itt-ott egy-egy hibrid góc megjelenésével. Késő délutántól, estétől viszont esély nyílik egy-egy szupercella kialakulására vagy besodródására, először északkeleten, majd az éjjeli, hajnali órákban már az Észak-Dunántúlon is. A szupercellák önmagukban is okozhatnak majd 2 cm-t meghaladó átmérőjű jégesőt és 90 km/h-t elérő széllökést, de ezekre az erősebb multicellás gócokból is lesz esély délután. Emellett, bár az áramlás már határozottnak ígérkezik, a konvergencia-vonalakon vagy a hegyek felett egymás után egy helyben képződő multicellás gócok okozhatnak hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadékot (megtámogatva a 30 mm körül vagy a felett alakuló kihullható vízzel), ez által villámárvizet is. A tartósabb konvergenciák a megfelelő labilitással és örvényességgel párosulva magukban hordozzák nem-mezociklonális tubák kialakulásának lehetőségét is, de tornádó kialakulása kevésbé valószínű.

Veszélyes jelenségek:

- Szupercella: a késő délutáni, esti óráktól előfordulhat egy-egy, előbb északkeleten, majd az Észak-Dunántúlon.

- Jégeső/szélvihar: erősebb multicellás gócokat és szupercellákat kísérhet 2-4 cm-es jég és 90-100 km/h-s széllökés.

- Villámárvíz: egymás után egy helyen képződő multicellás zivatarokból előfordulhat.

- Tuba/tornádó: egy-egy nem mezociklonális tuba kialakulhat, tornádó nem valószínű.

A zivataros események váratóan kedden napközben is folytatódnak majd, amint a hidegfront már érinti majd az északi országrészt. Erről részletesebben a holnapi konvktív előrejelzésünkben olvashattok majd. ;)

Summary: 

We issued a Category 1 forecast. In the north and northeast parts of Hungary, stronger thunderstorms can cause large hail (2-4 cm), strong wind gusts (90-100 km/h) and heavy rain/flash flood. In addition, supercells may can develop in these areas - or drift in from the neighboring countries (Slovakia, Austria) - in the evening and night hours.

Mezós tornádó?: 
mezós tornádó nem várható - T0
Nem mezós tornádó?: 
Nem mezós tornádó nem várható - T0
Villám árvíz?: 
Várható
MKR?: 
Nem várható
Bow echo?: 
Nem várható
Szupercella?: 
Várható
Nagyméretű jég? (2-5cm): 
Várható
Szignifikáns jég? (>5cm): 
Nem várható
Szélvihar? (90-120km/h): 
Várható
Szignifikáns szélvihar? (>120km/h): 
Nem várható

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat