Hidegfront szupercellákkal, majd esetleg zivatarrendszerrel

Fokozat: 
Érvényesség vége: 
szerda, július 22, 2020 - 09:00

Hazánkat kedden egy lassan mozgó hidegfront közelíti meg, melynek előterében főként északkeleten és az Alpokalján délután előfordulhatnak szupercellás zivatarok, akár heves kísérőjelenségekkel. A front mentén pedig az éjszakai órákban további záporok, zivatarok valószínűek, akár rendszerbe szerveződve. A szupercellák és a heves események lehetősége miatt 1-es fokozatú előrejelzést adunk ki.

Részletezve:

Tőlünk északra egy hidegfront húzódik, mely a Balti-tenger térségében örvénylő ciklonhoz kapcsolódik. A front már előzőleg jelentősen lelassult a Kárpát-medencétől északra, a hegyvidékek felett pedig hullámot is vet, így a következő napokban is hazánk térségében marad. A front előterében ma még meleg, de labilis és egyre nedvesebb légtömeg áramlik fölénk, illetve középszinten nyugat felől egy kisebb meleg, nedves szállítószalag (MNSZ) is eléri az országot. A labilitás az ország legnagyobb részén 1000-2000 J/kg közötti értékeket vehet fel (a GFS számol az alacsonyabb, az ECMWF a magasabb értékekkel), ez alól csak a Duna-Tisza köze lehet kivétel, ahol a napközben még szerényebb nedvességi viszonyok miatt kevesebb CAPE várható. Az MNSZ-nek köszönhetően különösen a nyugati országrészben a Thompson-index is magasnak, 38-40 °C körülinek ígérkezik, aminek különösen az éjszakai emelt konvekciónál lehet szerepe, de napközben is segíti majd a zivatarok kialakulását. Mindemellett a kihullható víz északkeleten és nyugaton átlépi a 30 mm-t, sőt, az utóbbi területeken az esi órákban a 40 mm-t is elérheti. A fronthoz kapcsolódóan 200 hPa-on egy markáns jet is az ország felett húzódik, és bár az alacsonyabb szinteken (300 és 500 hPa-on) már tőlünk északra lesz a legerősebb az áramlás, némi szélerősödés ezeken a magasságokon is várható a délutáni, esti órákban. Ennek köszönhetően az ország északi felén a 0-6 km-es szélnyírás eléri a 15-18 m/s-ot.

Délután elsősorban északon, azon belül nagyobb számban az ország északkeleti harmadán, valamint az Alpokalján és a Kisalföld nyugati felén számíthatunk zivatarokra, a kedvező feltételeknek köszönhetően szupercellákra is. Az eleinte még fennálló alacsonyszintű divergencia miatt az első gócok várhatóan a Kárpátokból és az Alpokból sodródnak be az országba, de később már határainkon belül is várható újabb cellák kialakulása. Az erősebb alacsonyszintű kiszáradás (az érintett területeken többfelé 15-20 °C közötti Delta-ThetaE és helyenként 500 J/kg-ot is meghaladó DCAPE) miatt elsősorban szupercellák esetében, de akár egyszerű, rövidebb életű zivataroknál is fennáll a légzuhatagok veszélye, melyeket 90-110 km/h-s széllökések és nagyobb méretű (2-4 cm-es) jégszemek kísérhetnek - utóbbit támogatja a jégnövekedési zónában fennálló kellő nagyságú labilitás is. A nagyobb szélviharral járó szupercelláknál legalább átmeneti jelleggel bow echo-sodás is megjelenhet. Emellett mindkét kiemelt térségben előfordulhatnak felhőszakadások, melyek megfelelő terepviszonyok mellett villámárvizet is eredményezhetnek.

Az esti, éjszakai órákban a lassanként délebbre tolódó front mentén már az ország délebbi tájain is előfordulhatnak zivatarok, míg a legtöbb zápor zivatar ekkor a középső nyugat-keleti irányú sávban várható. Ezek fő kísérőjelensége a nagy mennyiségű csapadék lehet, különösen a Dunántúlon. Néhány modell támogatja, hogy a záporok, zivatarok az említett sáv mentén akár szervezettebb rendszerré (MKR) is összeállhatnak, ebben ugyanakkor nagyobb a bizonytalanság. A zivatarok száma a hajnali, reggeli órákra csökken, de várhatóan nem szűnnek meg teljesen, és az ország déli felén - illetve esetleg a Dunától keletre, egy összeáramlási zóna mentén - szerdán napközben is számíthatunk rájuk.

Veszélyforrások:

- nagy méretű (2-4 cm-es) jég, szélvihar (90-110 km/h-s lökések): elsősorban a kedd délutáni szupercellákból északkeleten és északnyugaton, de egyéb, rövid életű zivatarokból sem kizárt

- felhőszakadás, villámárvíz: leginkább a délutáni északkeleti és nyugati szupercellákból alakulhat ki, de az éjjeli konvektív gócokból/rendszerből is van rá esély

- tuba, tornádó: a csekély alacsonyszintű nyírás és helikalitás, illetve a viszonylag gyors cellaáthelyeződés és magas felhőalap miatt nem valószínű

Summary: 

We issued a category 1 forecast as supercells could develop in the northeast and west parts of the country in the front of an arriving cold front. These cells may produce large hail, strong wind gusts and heavy precipitation with the chance of local flash floods. In the night hours thunderstorm could form more widespread which maybe combine into a convective system.

Mezós tornádó?: 
mezós tornádó nem várható - T0
Nem mezós tornádó?: 
Nem mezós tornádó nem várható - T0
Villám árvíz?: 
Várható
MKR?: 
Várható
Bow echo?: 
Várható
Szupercella?: 
Várható
Nagyméretű jég? (2-5cm): 
Várható
Szignifikáns jég? (>5cm): 
Nem várható
Szélvihar? (90-120km/h): 
Várható
Szignifikáns szélvihar? (>120km/h): 
Nem várható

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat