Ma is heves események az ország K-i felében

Fokozat: 
Érvényesség vége: 
hétfő, június 24, 2013 - 06:00

Szinoptikus helyzet, áttekintés

ÉNY felől lassú hidegfront közelít, miközben ennek előterében, felettünk egy sekély ciklon mélyül ki némileg, a nap folyamán gyakorlatilag egy helyben állva, estére-éjszakára némi okklúzió-jellegű áramlási struktúrát fejlesztve. Képződményünket megfelelő nedvesség, nagy labilitás és elégséges vertikális szélnyírás jellemzi ahhoz, hogy heves zivatarok is felléphessenek.
 

Részletezés

Az ország K-i, D-i területein nap közben nagy mértékben labilizálódik a légkör, jellemzően tartósan 2000 J/kg felett lehet a CAPE, gyakorlatilag CIN nélkül, valamint a MUCAPE felfedi, hogy éjszaka is instabil marad a légrétegződés. Ezzel szinkronban a TI 40-46-ig emelkedhet, ami szintén meglehetősen magasnak számít. A 0-3 km-es átlagos relatív páratartalom még a magas hőmérsékletek ellenére is 70-85 % lehet, így vélhetően a nedvesség hiánya ezúttal nem fogja meghiúsítani a zivatarképződést. Ehhez párosul még, hogy a kihullható vízmennyiség az ország említett régiójában a 36-40 mm-t is elérheti, a 850 hPa-os ekvipotenciális hőmérsékleti mező nyelvszerűen húzódó maximumával karöltve.

Bár hazánk fölött ezúttal a troposzféra felső tartományában csak egy gyengébb jet helyezkedik el, és áramlási viszonyai nem utalnak jelentékeny háttéremelésre, az előző bekezdésben foglalt paraméterek a 10-15 m/s-os 0-6 km-es szélnyírással együtt erősen szerveződött multicellás, néhol esetleg szupercellás konvekciót vetítenek előre, mely a kezdeti kisebb, izoláltabb formából később kiterjedtebb MKR-ré is hízhatja magát. Ezt az összképet erősítik a 0-6 km-es hodográf hossz 20 m/s körüli értékei is. Szupercellára leginkább a Tiszántúl középső és ÉK-i részén számíthatunk.

Heves események elsősorban szélvihar és jégeső formájában léphetnek fel. A szélviharokat a napközben 2000 m körüli, elég magasnak számító felhőalap, a kiugró DCAPE és az ekvipotenciális hőmérséklet maximális különbségének jellemzően nagy értéke támogatja. Erre tesz még rá egy lapáttal, hogy a cellák erősen és mezoléptékben szerveződhetnek. A 2 cm-t elérő vagy meghaladó jégméret az erős feláramlások mellett a nedves hőmérséklet 3000-3500 m-en lévő 0 C-fokos szintjéből is sejthető, mely a jégesők képződése szempontjából optimálisnak nevezhető tartományban van. A -10 és -30 C-fokos szintek közötti vaskos CAPE, valamint az erősen szerveződött konvekció szintén arra utal, hogy a jégméret helyenként elérheti, meghaladhatja a 2 cm-es átmérőt. Tornádónak ma nincs kiemelt esélye, bár mivel szupercellás konvekció is felléphet, nincs kizárva a lehetősége, de általánosságban egyik paraméter sem támogatja feltűnő módon egy mezociklonális eredetű tornádó létrejöttét. A nem mezociklonális típusú tornádóra kihegyezett új, kísérleti paraméterünk ugyan mutat némi esélyt erre a másik fajtára, de az esély erre szintén nem nevezhető határozottnak.
 

Veszélyforrások

•    heves szélvihar - szélsebesség >= 90km/h
•    heves jégeső - átmérő >= 2 cm
•    tornádó (mezociklonális és nem mezociklonális egyaránt kis eséllyel)
•    villámárvíz (kis eséllyel, megfelelő terepviszonyok esetén)
 

Összefoglalás

A felettünk némileg kimélyülő sekély ciklon megfelelő nedvességet, nagy labilitást és elégséges vertikális szélnyírást biztosít ahhoz, hogy heves zivatarok is felléphessenek. Zivatarok elsősorban az ország K-i, D-i felében várhatóak, heves események leginkább a Tiszántúlon, ill. ÉK-en lehetségesek, de máshol is felléphetnek. Az erősen szerveződött multicellás, esetleg szupercellás konvekció több helyen hozhat létre heves szélvihart, jégesőt, de várhatóan kevesebb lesz az ilyen esetek száma, mint az előző nap folyamán.

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat