Egy-egy marginális szupercella lehetséges

Fokozat: 
Érvényesség vége: 
csütörtök, május 9, 2013 - 05:53

Hazánktól délnyugatra található az a magassági hidegörvény, ami eddig többízben látott el minket kiterjedt zivatarrendszerekkel és okozott nagy mennyiségű csapadékot az ország jelentős részén. A következő 24 órában viszont középpontjával délkelet felé mozdul, miközben lassú gyengülésére lehet számítani. A folyamatnak az a következménye, hogy a határozottabbá váló délkeleti áramlás egyre szárazabb levegőt szállít a tőlünk keletre elhelyezkedő magasnyomás irányából. A Dunántúlon az örvény előoldalán huzódó frontrendszer még biztosít elég nedvességet a konvekcióhoz, illetve a fokozatosan északkelet felé szoruló MNSZ egyik ága napközben az északi országrészre hathat még.

A labilitás a nedvesség várható területi eloszlása alapján főleg az északi országrészben emelkedik 500-800 j/kg 0-100 mb MLCAPE köré és részben a Duna-Tisza közén is előfordulhatnak jelentősebb értékek (a Dunántúlon alacsonyabbak), viszont a napközben csaknem folyamatos kiszáradás egyre inkább korlátozza a konvekciót délkelet felől. Zivatarok kialakulására a délután órákig itt is lehet számítani, aztán elsősorban a Dunántúlon és az Északi-középhegységben lehet a konvekció súlypontja.

Mára gyakorlatilag az összes nagytérségi emelési tényező mérséklődik, tehát jet-ből származó magassági divergenciára, erősebb összeáramlásra nem kell számítani, viszont a Dunántúlon egy mérsékelt pozitív örvényességi mező található, ami fokozatosan nyugat felé húzódva segíti a csapadékképződést.

Heves események kialakulása csak kis eséllyel lehetséges. Ez annak a számlájára írható, hogy a szárazzá váló légprofil növeli az ekvipotenciális hőmérséklet gradiensét (14 fok), ami határesetként merül fel viharos kifutószél szempontjából, illetve délutánra-kora estére némiképp megemelkedett szélnyírással lehet számolni a Dunától keletre (12-15 m/s 0-6 km-en), viszont ennek a magasabb értékei a száraz légprofil miatt nem realizálódik szupercellák formájában, gyenge átfedés esetleg északon lehet, viszont itt is max. marginálisan lehet mezociklon.

Veszélyforrások:

- felhőszakadás
- 2 cm körüli jégeső
- viharos kifutószél 90 km/h körül
- tornádó: kis eséllyel nyugaton nem mezociklonális formában, viszont a paraméterek itt sem túl optimálisak

Összefoglalás:

Ma főként az északi és nyugati országrészben alakulhatnak ki zivatarok, de eleinte az Alföldön és a Duna-Tisza közén is lehetnek. Egy-egy zivatart  kísérhet viharos szél és nagyobb méretű jég. Északon és a Duna-Tisza közén egy-egy marginális szupercella is előfordulhat.

Megjegyzés:

Heves eseményeknek kicsi az esélye, de nem zárható ki, így 0-ás konvektív előrejelzés kiadását tartottam indokoltnak.

 

 

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat