Ciklongenezis

Fokozat: 
Érvényesség vége: 
szombat, május 25, 2013 - 06:00

Nyugat-Európa felett egy nagy kiterjedésű hidegörvény kavarog, aminek előoldalán egyre intenzívebben érint minket a hozzá tartozó, több szintre kiterjedő jet stream. A folyamat középmagas szinten masszív hidegadvekcióval jár, de további nagytérségi emelési tényezők is érkeznek vele, mint például az örvény peremén fellépő hullámzás és a hozzá tartozó pozitív örvényesség vagy a 300-400 hPA magasságon felénk gyűrűző jet bal kilépő zónáján húzódó divergencia.

Bár a magas légköri folyamatok is bonyolultak, de talajszinten még komplikáltabb a helyzet, hiszen környezetünkben több ciklonközéppont helyezkedik el, illetve a jelenlegi előrejelzések alapján úgy néz ki, hogy péntek délután egy hazánk felett kiteljesedő ciklongenezis árnyalja majd a képet.  Ennek következtében már a déli órákra melegfront jellegűvé válik a légkör, délről egy nem túl erős szállítószalag is testet ölt, ami mérsékelt melegadvekcióval jár alacsonyabb szinteken. Kivételt képezhet ezek alól az ország északnyugati harmada, ahol a légrétegződés hidegfront hátoldali jegyeket mutat majd.

Ezen tényezők kölcsönhatásaként – bár nagy bizonytalanság mellett – egy zivatarrendszer kiépülésével lehet számolni délnyugat felől a nap második felében, amely súlypontjával valószínűleg az ország déli felét érinti majd kiterjedtebben.

Ami a labilitást illeti, nem sok halmozódik fel belőle, ami részben a visszafogott nappali felmelegedéssel is magyarázható, továbbá a két népszerűbb modell sem konzisztens annak mértékével kapcsolatban. A GFS 400 j/kg CAPE értékeivel szemben az ECMWF sokkal vérszegényebb légköri energiával számol. Ezt némileg pótolhatja a sok másodlagos emelési tényező (magassági divergencia, örvényesség és a szállítószalag gyenge emelése) jelenléte. A nedvességgel  előreláthatólag nem lesznek problémák.

A konvekció struktúráját jelentősen befolyásolja majd a térségünk déli felén fellépő, masszívan 15-20 m/s környékén táncoló 0-6 km-es szélnyírás, illetve a jet bal kilépő zónáján húzódó divergens terület vonalas jellege. Ebből egyrészt az következik, hogy a multicellás konvekció mellett előfordulhat szupercellás is, másrészt a délnyugatról érkező zivatarrendszer felvehet vonalas jelleget. Ezt támogathatja még a nem túl hosszúra nyúló, de legalább a kényszerhatás vonalára merőleges 0-2,5 km-es szélnyírás vektor. Északkelet felé haladva a rendszer veszíthet erejéből, de főként a déli-délnyugati határszélen még járhat egy-egy heves eseménnyel is, hiszen határainkon kívül jóval magasabb labilitás halmozódhat fel. A tőlünk délnyugatra kialakuló cellák eleinte izoláltak lehetnek, ilyenkor még szépen megfigyelhető a szupercellás struktúra, aztán a kényszerhatások gyorsan rendszerbe szervezhetik őket.

Veszélyforrások:

- Az intenzív cellák az erős (16-18 m/s-os) középszintű áramlásoknak köszönhetően fel-fel vehetnek bow echos reflektivitási mintákat (legnagyobb eséllyel a déli-délnyugati határszél közelében) és ezeknek a fő veszélyforrása a 90 km/h körüli, esetleg kicsivel azt meghaladó kifutószél lehet
- Az alacsony labilitás és nedves 0 fokos hőmérséklet szintje miatt nem lesz jellemző a nagyméretű jég, de egy-egy intenzívebb szupercella környezetében lehet 1-2 cm környékén

Összefoglalás:

Napközben hazánk felett egy sekély ciklon kimélyülésével lehet számolni, amelyhez kapcsolódóan többi emelési tényező segítheti a zivatarképződést. A labilitás szempontjából elég gyenge a helyzet, de délnyugat felől egy zivatarrendszer kiépülésével lehet számolni, ami várhatóan a déli határszélhez közel járhat egy-egy heves eseménnyel, elsősorban viharos kifutószél formájában. A rendszer északkelet felé halad majd.

Megjegyzés:

A főbb modelleket vizsgálva mind a labilitás és bizonyos esetekben egyéb emelési kényszerhatások tekintetében is előfordulnak kisebb-nagyobb eltérések. A helyzet előrejelezhetősége ezért az átlagosnál is nagyobb bizonytalanságot hordoz magában, így 0-s konvektív előrejelzés kiadását tartottam indokoltnak.

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat