Putnoki szupercella

Augusztus 8-án hajtottuk végre az év első sikeres viharvadászatát, amit a Putnok-Múcsony vonalon bonyolítottuk le. Tornádó a tavon kollegával (alias Józsi) hétfőn 4 óra előtt találkoztunk a Búza téren, ahol először csak figyeltük a radarképet, hogy melyik cellát kéne megcsípni. Kinéztük azt a Dunántúlon képződött és már legalább 150 km-t megtett szupercellát, amihez ha észak felé indulunk akkor még el tudjuk kapni, így el is indultunk Putnok felé. Mivel kicsit korán érkeztünk, még várakozni kellett egy kicsit, de fél órára rá el kezdett csapkodni az eső és kezdett kirajzolódni az akkor még csak kezdetleges mezociklon formája.

Ha tovább maradunk Putnokon, akkor pont belekerültünk volna a csapadékmezőbe, ezért elindultunk visszafelé, és 2 faluval később, Dubicsány után már a kész falfelhőt figyelhettük meg:

 

Valamint a beáramlási farkat is:

Mivel a csapadékzóna folyamatosan felénk tartott ezért tovább kellett indulnunk, hogy még újabb képeket tudjunk csinálni. A következő állomás Szuhakálló végénél volt, ekkor már a szupercella újraképződött felhőzetét sikerült lekapni. 

Itt se volt több időnk egy percnél, ezért tovább gurultunk Múcsony felé, ahol már szinte felettünk volt a szupercella felhőzete. 

Végül beért minket a cella ami erős szelet, és felhőszakadásszerű intenzitást okozott. Károk szerencsére nem keletkeztek, de az élmény felejthetetlen marad.

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat