Peremfelhős gomolysor egy szeles hidegfront után - 2015.03.30.

2015. március 30-án egy markáns hidegfront érkezése jó táptalajt adott a konvektív eseményekhez. Egyben e napon lett kiadva az év első konvektív előrejelzése, minek alapján elsősorban a front mentén számíthattunk a záporok mellett pár erősebb cellára - a magas szélnyírás miatt akár szupercellára is.

A front délután egy jókora csapadéktömbbel megérkezett, azonban a nagy szélen kívül (tudtommal) jelentősebb heves események nem történtek átvonulta alatt. A kora esti órákban azonban egy gomolysor tűnt fel a hegyek mögött, ami rövidesen átlépte a szlovák - magyar határt, majd amilyen gyorsan érkezett, úgy vesztett erejéből is - a feltörő gomolyokat láthatóan szétzilálta a szél. Meglepetésemre azonban mégis maradt benne dög, és eleinte a kontrasztos felhőalapból lecsüngő pár fractus, majd pedig egy peremfelhő-gyanús sáv jelent meg az alacsony felhőtetővel bíró gomolysor alján. Miután elég gyorsan közeledett, nem volt kérdés, hogy bevárom-e. Nos, nem bántam meg, mert bár villámlást / dörgést nem produkált az egyébként majd' fél országon végighúzódó képződmény nyugati csücske, rövidesen számomra az év első látványosabb peremfelhője intézett rövid támadást Budapest XI. kerületére.

Típus: 
Észlelés
Hol történt?: 
Budapest XI. kerület
Mikor történt?: 
hétfő, március 30, 2015 - 18:50
Kép1: 
Kép2: 
Kép3: 

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat