Szupercella downbursttel 2015.07.08-án.

Mikor felértem a Budai Várba szemtanúja lehettem a mammák képződésének a szupercella üllőjén. Később megjelent a szupercella peremfelhője és a peremfelhő alatt kisebb-nagyobb felhőfoszlányok jelentek meg a downburst előjele is lehet. Szép zöldes színű csapadékzónája volt. A Budai Várat csak downburst széle érhette el, mivel nagyon komoly károkat nem okozott és a szélsebesség is nagyrészt 100 km/h alatt volt, kivéve az első néhány percet, amikor a szélsebesség maximumok 100-110 km/h között lehettek. Először annyit lehetett érzékelni a szélből, hogy egy daru mellett a várfalon felkapaszkodott a por, amit a szél fújt a várfalnak, majd a szél a porfelhő felső várfal fölé emelkedő részét és a várfal menti fák lombkoronáját kezdte el fújni, majd megérkezett hozzám is a Királyi Palota árkádjaihoz. Mikor éjszaka hazaértem akkor szembesültem vele, hogy a 8. kerületet telibe kapta a szupercella downburstje. Az Üllői úton főleg a Klinikák metróállomás környékétől kezdve megcsonkított fák, illetve libasorban kidőlt fák voltak az úton és a járdán, a Tisztviselő telepen is sok kár keletkezett: ledőlt kémény, kidőlt vagy megcsonkult fák, illetve az Orczy úton volt két villanypózna között lógó vezeték is. A Népligetbe nem engednek be senkit sem mivel több száz fa dőlt ki vagy csonkult meg. Az utolsó képen a kertünkben lévő ezüstfenyő látható, amit eléggé durván elhajlított a szél, de csodával határos módon a törzse nem tört el.

Típus: 
Vadászat
Hol történt?: 
Budapest I. kerület
Mikor történt?: 
szerda, július 8, 2015 - 15:50
Kép1: 
Kép2: 
Kép3: 

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat