Rövid leírás a konvektív jelenségek vizuális megfigyelésérol, a megfigyelési technikákról és az USA-ban muködo észleloi gyakorlatról. A zivatarok és a hozzájuk tartozó kísérojelenségek vizuális megfigyelése manapság is nélkülözhetetlen, mivel a jelenlegi mérési technikákkal továbbra sem tudjuk például egy tornádó meglétét bizonyítani egy zivatarfelhoben.
A viharmegfigyelés
A viharmegfigyelés a nagy rétegvastagságra kiterjedo, nedves konvekció vizuális észlelését jelenti. Ide tartoznak azok a konvektív képzodmények is, amelyeket nem kísér villámtevékenység vagy mennydörgés, mivel ezek is produkálhatnak heves eseményeket.
A konvektív folyamatok legveszélyesebb kisérojelenségei a tornádók, heves jégesok, heves széllökések és hirtelen áradások. Ezek észlelése történhet távérzékelési eszközökkel, amely foként a radaros megfigyelést jelenti illetve közvetlen vizuális megfigyelés révén. Utóbbiakat például az ún. viharmegfigyelok (angolul: storm spotter) végzik. A közvetlen megfigyeléshez in situ (magyarul eredeti helyen történo) méréseket is használnak, foként földfelszíni megfigyelorendszer szélsebesség adatait.
Komolyabb kísérletek a tornádóriasztás megszervezésére az Egyesült Államokban a 20. század közepén kezdodtek. Az 50-es évek elott a tornádók észlelésére csak az a módszer létezett, hogy valaki megfigyelte annak földet érését. A tornádóról helyi meteorológiai központok gyakran csak a zivatarok elvonultával értesültek. Azonban az idojárási radarok megjelenésével javult a helyi meteorológiai szolgálatokhoz közeli területekre kiadott heves idojárási jelenségek elorejelzése. Az elso publikus tornádó figyelmeztetést (tornado warning) 1950-ben, az elso tornádó riadót (tornado watch) és konvektív elorejelzést 1952-ben adták ki. 1953-ban megerosítést nyert, hogy a szupercellák kampós echója a tornádókkal hozható összefüggésbe. Az oldalsó képen az 1965-ben Twin Cities fölött átvonult tornádót kialakító szupercella radarképe látható, amely az akkori idok (60-as évek) technikájával (WSR-57) készült. Ezen jellegzetes radarkép struktúrát felismerve a meteorológusok több tíz kilométer távolságból is meghatározhatják, hogy mely zivatar produkál nagyobb valószínuséggel tornádót.
Viharmegfigyelés szabad szemmel
Az 1970-es évek közepén, az Egyesült Államok Nemzeti Meteorológiai Szolgálata (NWS) egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a viharmegfigyelok képzésére, hogy azok felismerjék és jelentsék a heves jégesot, károkozó szelet, tornádót okozó zivatarok fo jellemzot. A programot Skywarnnak nevezték el, és a viharmegfigyelok között helyi sheriff helyettesek, közkatonák, tuzoltók, mentoautó vezetok, rádió amatorök, polgárorök, viharvadászok és hétköznapi polgárok kaptak helyett. Amikor heves idojárási eseményekre van kilátás, a helyi meteorológiai szolgálatok kérésére figyelnek a veszélyes idojárási jelenségekre, azonnal jelentik a tornádókat, így a szolgálat idoben adhatja ki a figyelmeztetéseket. A megfigyelok képzését általában a Nemzeti Meteorológiai Szolgálat illetékes szervezetei végzik, akik aztán jelentenek a Szolgálatnak. A szervezetek egy publikus figyelmezteto rendszert tartanak fenn, amelynek részei a szirénák és a veszélyjelzo rendszer (Emergency Alert System), illetve továbbítják a jelentéseket a Meteorológiai Szolgálatnak, aki aztán közvetlenül a NOAA idojárási rádió hálózatán (NOAA Weather Radio All Hazards) keresztül továbbítja az információkat és a figyelmeztetéseket. Az Egyesült Államokban több mint 230 ezer képzett Skywarnos idojárás-megfigyelo tevékenykedik.
Kanadában egy ehhez hasonló önkéntes idojárás-megfigyelokbol álló hálózat muködik Canwarn néven, amely segít felderíteni a heves idojárási eseményeket, és több mint 1000 tagot számlál. Európában számos nemzet a Skywarn Europe égisze alatt szervezi meg a önkéntes megfigyelo hálózatát. Az Egyesült Királyságban a TORRO (Tornado and Storm Research Organization) tart fennt egy ilyen hálózatot az 1970-es évek óta.
Viharmegfigyelokre azért van szükség, mert a radarokkal és a muholdképekkel nem tudjuk közvetlenül észlelni a tornádókat, azok csak annak lehetoségét mutatják. A radar és a muholdkép adatok rendszerint figyelmeztetnek még az események vizuális megfigyelése elott, azonban tényleges kialakulását csak egy vizuális megfigyelo tudja megerosíteni, vagy adott esetben megállapítani, hogy a veszély nem áll fenn.
A viharmegfigyelo szabad szemmel képes meglátni azt, amit a távérzékelési eszközök nem tudnak, ez különösen igaz a radartól való távolság növekedésével. A radar sugarárnyalábja ugyanis fokozatosan magasabbra emelkedik a radartól távolodva a Föld görbülete és a nyaláb távolsággal történo szóródása következtében. Ezért a radartól távolabb eso zivatarok esetében csak a csapadékot és a magasabb szintek szélsebességeit lehet megfigyelni. Így pl. a tornádót kialakító szupercella mezociklonjából lehet, hogy a radar már nem is tud mintát venni vagy pedig a mért adat felbontása rossz lesz. Tehát bizonyos tornádóveszélyes idojárási helyzetek nem is detektálhatók könnyen radarral, és alkalmanként a tornádó kifejlodése gyorsabban is bekövetkezhet, mint ahogyan a radar el tudná végezni a méréseket, és megtörténne az utófeldolgozás.
Bondor Gyula, Polyánszky Zoltán
