érvényes: 2010. május 26., 09:40 UTC - 2010. május 27., 06:00 UTC
A Skandináv-félsziget térségében, illetve attól keletebbre egy több középpontú ciklonrendszer örvénylik, és Franciaország térségében is elhelyezkedik egy alacsony légnyomású központ. A kettő között egy hosszan elnyúló, kvázi-stacionárius, némileg hullámzó front húzódik, mely a nyugat felől közelítő ciklon hatására a nap folyamán hazánk felett valamelyest bemozdul, behorpad. A különböző modellek e bemozdulás irányát, haladását jelzik a legbizonytalanabb módon, így az események területi eloszlása nem teljesen egyértelmű. Mindenesetre a legvalószínűbb forgatókönyv szerint elsősorban az ország É-i felén várhatóak zivatarok, melyek akár a szignifikáns heves kategóriát is elérhetik. Itt a kiépülő melegszektorban kifejezett meleg nedves szállítószalag figyelhető meg, valamint a magasabb szintek divergenciája kedvező háttéremelést sejtet, délebbre azonban a nap előrehaladtával alacsony szinten egyre inkább száraz levegő érkezik Magyarország fölé, rontva ezzel a konvekció esélyeit az adott régióban.
A labilitást illetően az északi országrészre a GFS és az ECMWF egyaránt kifejezetten magas CAPE-értékeket ad. Emellett elég nagy 0-6 km-es szélnyírás is várható, bár ez a jet stream távolodásával csökkkenő tendenciát mutat. Mindenesetre ilyen erősen labilis légkörben még a 15 m/s-os szélnyírás is elég lehet szupercellák kialakulásához. E kedvező feltétel a GFS szerint inkább északkeleten lesz jelen, míg az ECMWF nyugatabbra is hasonló helyzetet mutat. A jellemzően 150 m2/s2-et meghaladó 0-3 km-es helikalitás mindenesetre bíztató a szupercellák létrejöttének szempontjából. Erősen szerveződött multicellás rendszer kifejlődése mellett tehát veszélyes szupercellák is kialakulhatnak.
A jégesőkben a szemek az 5 cm-t is elérhetik (esetleg meghaladhatják), az ilyen labilitásban fellépő erős feláramlások és ekkora szélnyírásban rendelkezésre álló helikalitási viszonyok ezt reálissá teszik. Ehhez társul még, hogy a nedves hőmérséklet 0 C-fokos szintje is az ideális 2500 m körül van. Mivel alacsony szinten az országon egy igen nagy horizontális nedvességi gradiens húzódik keresztül, valamint a DCAPE-pel együtt az ekvipotenciális hőmérséklet vertikális gradiense is nagy, továbbá 700 hPa környékén elég nagy szélsebességek várhatóak, heves szélviharokra is számítani kell, mely esetben akár 120 km/h-t is elérhet (esetleg meghaladhat) a maximális kifutószél. Mindemellett a felhőszakadások is problémát jelenthetnek, az északi térségeinkben koncentrálódó magas kihullható vízmennyiségek, a zivatarok feltételezett vonalára nagyjából merőleges 0-6 km-es átlagos szélvektorok az esetlegesen újratermelődő cellákkal (különösen az Északi-középhegységben, ill. megfelelő terepviszonyok fennállásakor) könnyen villámárvizeket is produkálhatnak. Bár a veszélyforrásokat tekintve tornádónak a legkisebb az esélye, ilyen változatos, de erősen konvektív légköri feltételek mellett szupercellák fellépésével számolva ez is előfordulhat.
írta: Storman, Anarki