Esetleges szupercellás konvekció, illetve kisméretű MKR délen, délkeleten

Fokozat: 

A mai napon tőlünk északra-északnyugatra egy ciklonális központ helyezkedik el, amelynek hidegfrontja a délután folyamán északnyugat felől eléri hazánkat. A hidegfront előtt az északi országrészben egy tartósabb konvergencia is megtalálható lesz, valamint délutántól nyugat felől fokozatos hidegadvekció kezdődik egy közeledő rövidhullámú teknőnek köszönhetően.

Ami a labilitást illeti, az ECMWF és GFS egyaránt az ország északi felén, illetve a déli határszél közelében számol magasabb értékekkel. Az ECMWF északnyugaton 1200 j/kg, északkeleten 900-1000 j/kg felhalmozódó CAPE értékekkel számol, a déli határszél közelében ehhez képest mérsékeltebb értékek várhatóak a szállítószalag profilhoz kapcsolódóan.

Jelentős bizonytalanság adódik a két modell között, ami a 700 hPa környékén elhelyezkedő szélmaximumot illeti, ugyanis amíg az ECMWF alapján főként északkeleten várható középszintű szélnövekmény, ezzel együtt magasabb SREH érték, addig a GFS-ben, a front érkezésével átfedésben északnyugaton várható 15 m/s körüli szélnyírás. Tehát az ECMWF alapján elsősorban északkeleten, a GFS alapján pedig az ország északnyugati harmadán van meg az esélye marginális szupercella kialakulásának a multicellás konvekció mellett. Északnyugaton a zivatarok kialakításában jelentős szerepe lesz a délután érkező hidegfrontnak.

Az északnyugaton várható magas labilitás miatt zivatarokhoz társulhat 2 cm körüli, esetleg azt meghaladó jégeső. Szupercellákhoz társulhat felhőszakadás, 90 km/h feletti kifutószél, illetve 2 cm-t meghaladó jég.

A rövidhullámú teknő érkezésével jelentősebb örvényesség-advekció érkezik az esti, éjszakai órákban, ami a déli területeken is beindíthatja a zivatarképződést. A teknő körüli magassági jet stream bal kilépő zónáján a déli-délkeleti országrészben erős magassági divergencia várható a GFS alapján. Ezzel együtt nincs kizárva, hogy az említett országrészekben egy kisméretű MKR kialakuljon, amihez lokálisan jelentős mennyiségű csapadék (30 mm felett) társulhat, illetve 2 cm körüli, de azt nem meghaladó jégeső, esetleg viharos (80-90 km/h-t meghaladó) kifutószél.

Összefoglalva:

A kiemelten magas bizonytalanság mellett az északnyugati, esetleg az északkeleti országrészben előfordulhat marginális szupercella, főként az erősebb 700 hPa körüli erős szélnövekménynek köszönhetően. Döntően azonban multicellás konvekció várható, amihez főként északnyugaton társulhat 2 cm körüli, esetleg a feletti jégátmérő, de esetleges szupercellákban északkeleten is előfordulhat, amennyiben az ECMWF verziója jön be. Az esti, éjszakai órákban nem zárható ki egy kisebb méretű MKR kialakulása a déli országrészben, amihez jelentős mennyiségű csapadék, nagyobb méretű jég, és viharos kifutószél társulhat.

Írta: Anarki

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat