Összefoglaló a 2013-as viharvadászatokról, kárfelmérésekről

Bevezetés, tartalom


A 2014-es szezon előtti bemelegítésként érdemes áttekinteni, hogy viharvadászatok, kárfelmérések tekintetében hogyan alakult a 2013-as év. Erre szolgál ezen összefoglalónk, mely tavalyról 10 napon lebonyolított 13 viharvadászatot, 1 tornádó kárfelmérést és néhány egyéb kiegészítő megfigyelést tartalmaz. Ezen írásnak nem célja az év hazai konvektív eseményeinek részletes elemzése, ezt egy másik, a közeljövőben elkészülő anyagunk fogja majd lefedni - jelen irományunk tehát kifejezetten a viharvadászatokra, kárfelmérésekre van kihegyezve.
 
A szöveg nagy része egyes szám első személyben van megfogalmazva, de természetesen olyan alkalmak is belekerültek a levesbe, amelyeken én személyesen nem voltam jelen - sajnos volt ilyen is :)
 
A videókat érdemes az elérhető legjobb minőségre állítani, és még inkább érdemes a beágyazás helyett a YouTube-on megtekinteni a nagyobb méret érdekében.

A feldolgozott esetek, fejezetek gyors eléréseként a cikk megfelelő szakaszához ugrásra az alábbi hivatkozások szolgálnak:


 

2013. május 2. - Az éj leple alatt lecsapó légtest

 
 
résztvevők: Molnár "Storman" Ákos, Laczkó "Zsuzzzs" Zsuzsanna, Mirk "Micimackó" Tamás, Bondor "Gbond" Gyula
 

Ezen a napon érkezett el az év első viharvadászatra alkalmas helyzete, a várható heves zivatarok miatt 1-es fokozatú konvektív előrejelzést adtunk ki. Egy kis részlet a prognózisból:
 
"A már napok óta a Kárpát-medence térségében hullámzó, NY-K-i irányban hosszan elnyúló kvázi-stacionárius fronttól D-re egy sekély ciklon fejlődik ki, mely hazánk fölött némileg kimélyülve ad lehetőséget heves zivatarok, szupercellák fellépésére, az éjszaka folyamán nagyobb MKR képződésére. A troposzféra felső tartományában egy anticiklonálisan görbülő jet-mag helyezkedik el, melynek hozzávetőleges jobb belépő zónája határozott divergenciát mutat, szinkronban a sekély ciklon előoldalán alacsonyabb szintekről felcsúszó meleg nedves szállítószalaggal, olyan cirkulációt eredményezve, ami hatékony háttéremelést biztosít a zivatarképződéshez."
 
Négytagú küldöttségünk levonult a középső / déli országrészre, majd órákon át tartó agyzsibbasztó várakozás után a késő délutáni, kora esti óráktól végre felpörögtek az események. Sikeresen levadásztuk azt az emelt konvekcióból hirtelenszerűen kifejlődő, eleinte még szupercellás jegyeket is mutató mezoléptékű konvektív rendszert (MKR), ami az ország egyik leginkább károkozó viharának bizonyult.

Kecel térségében igen komoly kifutószélre, ill. lecsapó légtestre / légzuhatagra (downburst) utaló károk keletkeztek, melyekről azon frissiben felvételeket is készítettünk. 

Az esetet részletesen bemutató videó a http://www.youtube.com/watch?v=18TOS0QmuYU címen érhető el, vagy alternatívaként az alábbi lejátszóban is megtekinthető.
 

 


 

2013. május 6. - Ízelítő szupercellák után összeálló MKR


konvektív előrejelzés: http://www.szupercella.hu/elszortan_elofordulo_heves...

résztvevők: Molnár "Storman" Ákos, Baricsa "Bari" Gábor, Varga "JoeJack" Ádám
 

A május 6-ra kiadott 1-es fokozatú konvektív előrejelzésünk alapvetően egy meleg nedves szállítószalaggal (MNSZ) megalapozott MKR kifejlődésével számolt, melynek korai szakaszában esély mutatkozott még szupercellák létrejöttére is. Bár a 0-6 km-es szélnyírás az ehhez szükséges értékek környékén billegett, úgy látszott, hogy a 0-3 km-es szélnyírás várhatóan több helyen is meghaladja majd a 15 m/s-ot, így csini kis szupercellák kialakulása is benne volt a pakliban, főleg a helikális áramlási viszonyok tükrében. Az időjárás aztán a prognózisnak megfelelően alakult, és létre is jöttek a szupercellácskák, de az általam dokumentált példány még azelőtt mutogatta magát fölöttem, hogy az összetrombitált viharvadász csapat másik két tagja megérkezett volna hozzám Vecsésre.

Ahogy a szupercella elhúzódott, a cimborák is befutottak, majd egyből indultunk tovább követni az MKR-ré összeálló képződményt, de nem tudtunk már az érdemi részéhez eléggé közel kerülni, és később már nem is tartalmazott a rendszer beazonosítható, jól elkülöníthető szupercellákat. A viharvadászat -1-edik órájának eseményeit leszámítva tehát a legemlékezetesebb momentumot a Tiszasüly-Jászladány közötti "mellékút" igénybe vétele jelentette, mely még az 1 km/h-s átlagsebességünk alkalmazása mellett is halálközeli élményt nyújtott. A posztapokaliptikus körülményeket idéző útviszonyok egy olyan vidék benyomását keltették, amit egy meteorzápor talált el, majd az illetékesek atombombákkal igyekeztek elegyengetni az így keletkezett kátyúkat. Szerencsére Veres "Skyshooter" Viktor bajtársunk a tervek ellenére ezúttal nem tudott velünk tartani - az átélt borzalmak még az ő harcedzett idegrendszerét is erősen próbára tették volna. Ő sem maradt azonban le semmiről, ugyanis a Budapest környékén kipattanó szupercellák egyikéről - amint az az alábbi képen is látható - pazar felvételeket készített.


 


 

2013. május 17. - Peremfelhős pénteki parádé


konvektív előrejelzés: http://www.szupercella.hu/vonalas_zivatarrendszer...

résztvevők: Gazdag "agazdag" Attila
részletes beszámoló: http://www.szupercella.hu/peremfelhos_penteki_parade
 

Konvektív prognózisunk 1-es fokozata ezúttal egy vonalas zivatarrendszer felépülését, valamint D-en eleinte esetlegesen marginális szupercellák fellépését vetítette előre. Az előrejelzett balhé aztán annak rendje és módja szerint meg is érkezett. A délnyugati országrészre bevonuló Moby Dick kitátott szájába ezúttal Gazdag "agazdag" Attila, a Nagykanizsai Viharvadászok formációjának egyik vezéralakja fotózott bele, az alább megtekinthető eredménnyel.

Az eset részletes beszámolóját Attila ízletes tálalásában itt olvashatjátok: http://www.szupercella.hu/peremfelhos_penteki_parade.
 


 

2013. május 19. - Szupercellás kezdet, MKR-es folytatás


konvektív előrejelzés: http://www.szupercella.hu/reloaded_ujratoltve...

1. csapat
résztvevők: Molnár "Storman" Ákos, Mirk "Micimackó" Tamás
videó: http://www.youtube.com/watch?v=X_HhlT1eC5Y
 
2. csapat
résztvevők: Gazdag "agazdag" Attila, Harcz "Floo" Endre
részletes beszámoló: http://www.szupercella.hu/elore_megbeszelt_meglepetesszeru_...
 
3. csapat
résztvevők: Sebestyén "petrol" Gábor, Hubanov-Dimitrov Andor
részletes beszámoló: http://www.szupercella.hu/egy_eletre_szolo_elmeny...
 

Aki lemaradt a pénteki eseményekről, ezen a vasárnapon alkalma nyílhatott a pótlásra, amint azt az 1-es fokozatú konvektív előrejelzésünk is felvázolta: "... a nap konvektív történései hasonlítani látszanak a pénteki eseményekhez, nagy eséllyel számíthatunk tehát egy jól szerveződött, vonalba rendeződött mezoléptékű konvektív rendszer (VMKR) kialakulására, melyben beágyazódva megjelenhetnek akár szupercellák is ...".

A vázolt szcenárió ellenére abban meglehetős bizonytalanság mutatkozott, hogy lesz-e egyáltalán megfigyelésre érdemes, épkézláb szupercella határainkon belül, ahhoz pedig végképp nem tűnt elég izmosnak a szituáció, hogy nagyon Magyarországon kívüli vadászatban gondolkodjunk. Micimackó és jómagam sokáig agyaltunk, hogy menjünk vagy ne menjünk, és a döntésben az sem segített, hogy a GFS adatok roppant sokat késtek, és csak az utolsó, indulásra még éppen alkalmas délutáni időpontban futottak be. Ebből az látszott, hogy lehetnek szupercellák, de csak a rendszer kezdeti fázisában, az országhatár Baranya-Somogy-Zala megyékre eső végein. Mivel Micimackó Budapesten héderelt, én pedig Fülöpházán sziesztáztam, ő az új adatok fényében azonnal pattant is be a kocsiba, engem pedig Dunaföldváron vett fel, ahová időközben elésiettem, hogy kerülővel se veszítsünk időt.

Az elsődleges célterület Barcs-Szigetvár környéke volt, ahová a cellák és mi is megérkeztünk. A szupercella-kezdeményeknek azonban nemigen volt alkalma rendesen kifejlődni, az MKR felépülésével szinkronban gyorsan összeolvadtak. Mindenesetre feelinges vadászat volt - nem utolsósorban a látványos villámtevékenység és a drámai felhőformák miatt -, amint azt az alábbi képek is alátámasztják.

Az esetről készült színes-szagos, zenés-pörgős, gyorsított (timelapse) felvételekkel megspékelt viharvadász-videót a http://www.youtube.com/watch?v=X_HhlT1eC5Y címen, vagy az alábbi beágyazott lejátszóban lehet megtekinteni.
 

 
Nem mi voltunk azonban az egyetlen csapat, akik útra keltünk, a Nagykanizsai Viharvadászok is arrafelé kolbászoltak, amerre mi, csak ők egy másik, valamivel korábban létrejött és jobban  kifejlődött, vérmes HP-szupercellát csíptek el.

Ez a böszme jószág irdatlan kifutószelével kis híján tragédiát is eredményezett, az úton a srácok előtt haladó autóra rádőlő fa formájában.

Hogy pontosan mi és hogyan történt, azt Gazdag "agazdag" Attila izgalmas beszámolójában olvashatjátok: http://www.szupercella.hu/elore_megbeszelt....
 
Bár akkor még nem sejthették, de a szezont jellemző szokatlan térbeli-időbeli szupercella-eloszlás azt eredményezte, hogy nekik ez volt 2013. utolsó valamirevaló viharvadászata, így a kőkemény és látványos viharok által hagyományosan elkényeztetett barátainknak most alkalma nyílt megtapasztalni, milyen lenne egy zivatarínségesebb tájegységen élni, ahol nem elég naponta strandpapucsban és alsógatyában a kert végébe kislattyogni az aktuális szupercella-adagért ;)
 
A magát kiterjedt képződménnyé felszívó MKR éjszakai villámshow-ját egy biciklis viharvadászat keretében egy elszánt soltvadkerti divízió is dokumentálta.

Sebestyén "petrol" Gábor beszámolója itt olvasható: http://www.szupercella.hu/egy_eletre_szolo...
 


 

2013. május 30. - 4 tornádó az Alföldön, kárfelmérés Cegléd-Jászberény térségében


konvektív előrejelzés: http://www.szupercella.hu/zivatarrendszerek_20130530
a kárfelmérés résztvevői: Molnár "Storman" Ákos, Mirk "Micimackó" Tamás, Kovács "Lász" László
 

Május 30-a a modellek alapján előzetesen nem tűnt egy viharvadászatra ideális napnak, bár 1-es fokozatú konvektív előrejelzést adtunk ki, és szupercellákra is számítani lehetett. A kellően labilis és elégséges szélnyírással rendelkező légkörben ugyanis erős kényszerhatással megalapozott vonalas szerveződésű zivatarrendszerek felépülése volt kilátásban. Ez a körülmény önmagában nemigen kedvez az egyedi cellák hosszabb megmaradásának, amennyiben a példányok egymáshoz közel, szinte összeérve, egymásba lógva képződnek. Ily módon belepiszkálnak egymás áramlási rendszerébe, és inkább egyfajta hosszan összeálló, masszív kifutófront jellemzi a képződményt, mintsem jól megfigyelhető és életképesen önálló izolált cellák, zavartalan saját rotációval. A másik, észlelést nehezítő feltételnek az alacsony szinten jelen lévő nagymértékű nedvesség ígérkezett, ami jelentősen le tudja csökkenteni a látástávolságot. Ráadásul a viharok feltételezett vonalai beágyazódni látszottak a nagytérségű háttéremeléssel összefüggő kiterjedt felhő- és csapadékmezőbe, ami szintén nem egy vadászbarát körülmény. Ezen alkalommal nem szerveztünk viharvadászatot, de amint a nap fejleményei megmutatták, bizony lehetett volna.

A beérkezett észlelések, felvételek alapján és kárfelmérésünk által verifikálva megállapítható, hogy Magyarországon az ominózus napon legalább 4 tornádó alakult ki,  és jónéhány tuba is létrejött. Ezek közül 2 esetben nagyon valószínű, hogy a dokumentált képződmények nem csupán tubák, hanem szintén tornádók voltak. A legfeltűnőbb károkat a jászberényi tornádó okozta, mely egy erősebb EF1/T3 kategóriájú példány volt.

A többszörösen vonalba rendeződött cellák a prognosztizált módon létrejöttek, de a tornádó-áradat igencsak meglepetésként jelentkezett, nem számítottunk ilyen dömpingre. Az előrejelzések, analízisek és megfigyelések összevetése alapján megállapítható, hogy a szupercellákat és a mezociklonális tornádókat létrehozó folyamatokhoz ezúttal olyan légköri feltételek is társultak, melyek a nem mezociklonális tornádók kialakulásában játszanak szerepet. Ez a ritka és veszélyes atmoszférikus robbanóelegy tanulságos esetként szolgált, melyről a kárfelmérés alapos bemutatásával együtt részletekbe menő elemzés is publikálásra kerül a közeljövőben.
 


 

2013. június 10. - Szupercellák, viharvadászatok országszerte

 
konvektív előrejelzés: http://www.szupercella.hu/egy_hetfo_amikor...
 
1. csapat
résztvevők: Habi "Dom" Attila, Bizik "ZivatarPeti" Péter, Szanyi Tamás
részletes beszámoló: http://www.szupercella.hu/egy_szupercellas_nap_heves_megyeben
videó: http://www.youtube.com/watch?v=X_HhlT1eC5Y
 
2. csapat
résztvevők: Nagykovácsi "Neofita" Zsolt
részletes beszámoló: http://szupercella.hu/vadaszat_homokviharral...

 

Nem véletlenül adtunk ki erre a napra - 2013-ban először - 2-es konvektív előrejelzést, a bőséges labilitás és szélnyírás mellett sok egyéb paraméter is passzolt egy komolyabb szupercellás alkalomhoz. Az időjárás aztán nem is cáfolt rá várakozásainkra, országszerte sokfelé alakultak ki szupercellák. A viharvadászok sem ültek tétlenül, így ÉK-i helytartóink is elcsíptek egy böszmébb példányt Heves megyében.

Habi "Dom" Attila beszámolója itt olvasható: http://www.szupercella.hu/egy_szupercellas..., a vadászatról készült videó pedig a http://www.youtube.com/watch?v=3HSNb7yw3vM címen érhető el, vagy az alábbi lejátszóban is meg lehet nézni.
 

 
A szupercella.hu / Viharvadászok Egyesülete magjának oszlopos tagja, Nagykovácsi "Neofita" Zsolt szintén a tettek mezejére lépett, és Tiszakécske térségében sikerült szupercellát fognia.

Részletes és fényképekkel sűrűn teletűzdelt beszámolója a http://szupercella.hu/vadaszat... linken található.
 
Boros "Oberleitung" Zoltán, avagy nagyváradi kirendeltségünk szintén parádés megfigyelésekkel gazdagította a nap eseményeiről alkotott összképünket. A fő attrakció az egymás után átvonuló cellák által produkált lenyűgöző villámshow volt - az esetről készült csinos kis beszámoló a http://szupercella.hu/elkepeszto_villamparade... linken olvasható.

A lehengerlő gyorsított (timelapse) felvételekkel megspékelt videót a http://www.youtube.com/watch?v=vW5SegsDpVA címen, vagy az alábbi lejátszóban láthatjátok.
 

 
Jómagam ezen a napon vecsési lakásomon vártam be a heves konvekciót, és nem is kellett csalódnom, a kertemen átgázoló paprikás hangulatú szupercella 3 cm-es darabokból álló jégesőt okádott ki magából.

Apám, Molnár László Fülöpházán szintén kényelmes statikus üzemmódban sasolta végig, ahogy egy jófajta szupercella görög át az alföldi síkon.


 


 

2013. június 22. - Az év egyik legkeményebb szupercellája lencsevégen

 
konvektív előrejelzés: http://www.szupercella.hu/napkozben_zivatarok_akar_microburst...
 
résztvevők: Nagykovácsi "Neofita" Zsolt, Kun "Devilstorm" Sándor
részletes beszámoló: http://www.szupercella.hu/Felhoszakadarok_csucsformaban
videó: http://www.youtube.com/watch?v=LTTpcJZnEjQ

 

Bár június 22-ére is adtunk ki konvektív előrejelzést, amelyben szó volt szupercellák kialakulásáról, valamint a hozzájuk köthető heves eseményekről, a létrejött szélviharok, lecsapó légtestek, jégesők erősségben és mennyiségben is messze túlteljesítették a prognosztizált jelenségeket. A jégdarabok átmérője több helyen elérte vagy meghaladta az 5 cm-t, ill. 120 km/h-nál nagyobb szélsebesség is előfordult, így a szignifikáns heves események miatt 1-es helyett a 2-es kategória lett volna indokolt.

Sajnálatos módon a viharok komoly károkat okoztak, ugyanakkor ez a nem mindennapi időjárási helyzet kiváló alkalmat kínált a zivatarok legritkább és legveszedelmesebb típusának, vagyis a szupercelláknak a megfigyelésére. Ennek kapcsán - bizonyos tévképzeteket eloszlatandó - engedjetek meg nekem pár gondolatot egyfajta "ars poetica" gyanánt.
 
Mi itt a szupercella.hu / Viharvadászok Egyesülete berkein belül, akik a heves viharokat igyekszünk levadászni, tanulmányozni és előrejelezni, amikor örülünk egy-egy ilyen helyzetnek, természetesen nem azon lelkendezünk, hogy pl. "fúdejó, legalább 200 milliós értékben verte szét a házakat és a terményt a jégeső". Nem kívánunk senkinek időjárási eseményekhez köthető veszteségeket. Nem katasztrófaturizmust működtetünk. De igenis örülünk annak, ha egy komoly munkával összeállított részletes prognózisunk beválik, mert ez azt jelenti, hogy eléggé kiismertük már a légkör rejtelmeit ahhoz, hogy az emberek figyelmét eredményesen felhívhassuk a várható viharos fejleményekre. És igenis örülünk annak, ha sikerül elcsípni a terepen egy szupercellát, mert ez azt jelenti, hogy az atmoszféra bonyolult rendszerében sikerült annyira eligazodni, hogy összehangolt csapatmunkával egy ilyen ritkaság közelébe férkőzhessünk, melynek megfigyelése, vizsgálata hozzájárul az ismereteink további bővítéséhez, előrejelzéseink pontosításához. Ezzel összefüggésben örülünk annak is, ha sikerül lenyűgözően látványos és tudományos szempontból is értékes felvételeket készítenünk. És persze mindezt nem lehet úgy csinálni, ha az emberben nincs ott az a borzongatóan felvillanyozó érzés, hogy egy viharvadászat alkalmával egy örvénylő szupercella formájában közvetlenül találkozhat a Természet lenyűgöző erejével, melyben páratlan változatossággal egyesül a dinamikus vadság és a festői szépség, és amelyet önmagában nem lehet kizárólagosítani a Jó és a Rossz fogalmaival. Ezekkel a címkékkel legfeljebb az emberek láthatják el, ki-ki a maga saját egyedi szempontjai alapján. A viharvadászat különleges izgalmának átéléséből tehát semmiképpen nem következik automatikusan, hogy mi úgymond "más kárának örülünk".

Nos, ezután a kis kitérő után visszakanyarodva a konkrét esethez, az év egyik legkeményebb - ráadásul dupla - szupercellájának Nagykovácsi "Neofita" Zsolt és Kun "Devilstorm" Sándor nézett be a szoknyája alá Cegléd térségében. Ahogy közel értek a kiszemelt példányhoz, annak előterében létrejött egy újabb jószág, mely még az eredetileg célbavett cellát is überelte. Vizuális megjelenése és a produkált heves eseményei alapján az USA középnyugati régiójában, a viharvadászok Mekkájában sem kellett volna szégyenkeznie.

Neofita remekbeszabott beszámolóját itt olvashatjátok: http://www.szupercella.hu/Felhoszakadarok..., az összeállítás videó formájában pedig a http://www.youtube.com/watch?v=LTTpcJZnEjQ címen, vagy az alábbi lejátszóban tekinthető meg.

Én úrias módon ismét vecsési lakásomon, egy koktéllal a kezemben vártam ki, amíg a sült szupercella a számba repül. Ez egy kettéválás balra haladó, anticiklonális forgású tagjának formájában érkezett. Ez még a szupercellák között is ritka madárnak számít, főleg az olyan gyönyörűen fejlett egyed, mint ami fölöttem vonult át. Ennek a kettéválásnak a jobbra haladó, ciklonális forgású párja volt egyébként az, amit Neofitáék a fentebb említett esetben eredetileg célba vettek, és amelynek előterében jött létre aztán később hozzájuk közelebb a még drámaibb, lencseszerű formát öltő szupercella. Az én pici balra haladó vecsési apróságom pedig így nézett ki közelről ...

... és távolról ...

Amint látható, erősen LP karakterű volt, csak a legnagyobb felbontású budapesti reflektivitási radaron látszik rajta átmenetileg némi kampó, avagy csapadék az RFD-ben. Ez az eset jól példázza, hogy az LP, vagyis "low precipitation" nem esőszitálást jelent, ugyanis 3 cm-es átmérőjű jégdarabok is előfordultak benne.
 


 

2013. június 23. - Hibrid multicellás-szupercellás zivatarok

 
konvektív előrejelzés: http://www.szupercella.hu/ma_is_heves_esemenyek...
 
résztvevők: Molnár "Storman" Ákos, Mirk "Micimackó" Tamás, Kovács "Lász" László
részletes beszámoló: http://www.szupercella.hu/hibrid_multicellas_szupercellas...
videó: http://www.youtube.com/watch?v=lSW3snozY9A
 

Annak ellenére, hogy az erre a napra szóló 1-es konvektív előrejelzés inkább az ország K-i felébe várta a heves zivatarokat, ilyesmi máshol sem volt kizárva. Így alakult, hogy Mirk "Micimackó" Tamás, Kovács "Lász" László és jómagam egy tervezett kirándulás helyett spontán viharvadászatra indultunk, amikor láttuk, hogy lassú mozgású és elég érdekes cellák vannak Budapest környékén, valamint a konvektív analízisek szerinti 12-15 m/s-os 0-6 km-es szélnyírás akár szupercellákat is eredményezhet. Gödöllőt szemeltük ki, és a célterületre épp jókor érkeztünk. A nap fő attrakciójaként egy pici, LP-jellegű, de csapadékot az FFD-ben bőven termelő szupercellácskát csíptünk el.

Azonban pontosabban járunk el, ha a jószágot a hibrid jelzővel látjuk el. Erre és a nap során megfigyelt többi zivatarra is jellemző volt, hogy alapvetően multicellás jelleget öltöttek, tehát a rendszerben sorra egymást követő és egymástól viszonylag jól elkülöníthető újabb cellák létrejöttét elsősorban a kifutófront vezérelte, nem pedig a középszintű mezociklon forgásából adódó nyomásdeficit és az abból származó plusz feláramlás emelése, mely a fő feláramlási tornyot táplálja a beleépülő, félig-meddig egymásban létrejövő másodlagos cellákon keresztül. Mindazonáltal az egyes cellák átmenetileg egyértelműen bepörögtek, csak éppen a mezociklon nem volt elég erős bennük az önnfenntartáshoz. Ilyen volt az a két rotációs centrum is, ami azután fejlődött ki Vecsésnél, miután a srácok hazahoztak és távoztak tőlem.

A http://www.szupercella.hu/hibrid_multicellas_szupercellas... linken részletesebb leírást és több fényképet lehet elérni az esetről, valamint megtekinthető egy rövid, gyorsított (timelapse) felvételekkel ellátott videó-összeállítás is a http://www.youtube.com/watch?v=lSW3snozY9A címen, vagy az alábbi lejátszóban.
 

 


 

2013. június 24. - Viharvadászat a MÁV támogatásával

 
konvektív előrejelzés: http://www.szupercella.hu/hullamzo_front...
 
résztvevők: Molnár "Storman" Ákos
részletes beszámoló: http://www.szupercella.hu/szupercella_monoron
 

A konvektív paraméterek lakóhelyem, Vecsés környékére erre a napra is szupercellára alkalmas légköri feltételeket sugalltak, pofás 1-es fokozatú előrejelzés volt érvényben. Ennek tudatában tehát itthon vártam és serényen sasoltam, mit hoz ki magából az atmoszféra. A meginduló zivatarképződés megfelelő megfigyeléséhez kisétáltam a város szélére, de ekkor már látszott, hogy az események java tőlem DK-re fog elhúzni, így ha a fenekemen maradok, nem látok majd semmi érdemlegeset. Hirtelen felindulásból felpattantam hát az állomásra éppen befutó vonatra. A szerelvényről Monoron szálltam le, és a szürke párás homályból kisvártatva elő is tűnt a várva várt szupercella.

További képek és részletesebb beszámoló:  http://www.szupercella.hu/szupercella_monoron.
 


 

2013. augusztus 9. - Ritka jószág a magyar légtérben: LP-szupercella nyakoncsípve

 
konvektív előrejelzés: http://www.szupercella.hu/elsosorban_ENY-on_elofordulhatnak...
 
résztvevők: Molnár "Storman" Ákos, Laczkó "Zsuzzzs" Zsuzsanna, Sebestyén "Adaz" Ádám, Kun "Devilstorm" Sándor
részletes beszámoló: http://www.szupercella.hu/lp_szupercellat_rendeltunk_reszletes...
 

Amint a dátumból is látszik, embertelen hosszú idő telt el az e napot megelőző utolsó viharvadászat óta, ugyanis Thor, a villámlás és mennydörgés istene úgy gondolta, nyári szünetre megy. Augusztus 9-én azonban visszatért, és hozott nekünk egy kis különleges csemegét. 1-es kategóriájú konvektív előrejelzésünkben igyekeztünk kifürkészni szándékait, és úgy véltük, hogy egy igazi ritkaságot, egy LP-szupercellát tartogat a tarsolyában. Az ajándék átvételére Győr térségében este 19 óra tájékán került sor, melyről a csapadékból álló csomagolást lehámozva kiderült, hogy valóban LP-szupercellát tartalmaz.

Vecsésre éjszaka hazaérve aztán még egy további meglepetés fogadott, ugyanis a közvetlen közelemben több órás eszelős villámparádé vette kezdetét, a kisülések tengerében itt-ott megbúvó szupercellás jegyekkel. Az igen lassú mozgású zivatar páratlanul kedvező körülményeket biztosított villámfotózásra, szinte teljesen csapadékmentes környezetben és nagyon hosszú ideig lehetett a mindössze pár km-re csapkodó kisüléseket fényképezni.

A viharvadászatról részleteiben ebben a rengeteg fényképpel ellátott beszámolóban olvashattok: http://www.szupercella.hu/lp_szupercellat_rendeltunk_reszletes_20130809.
 


 

2013. augusztus 25. - A Nagybetűs Semmi

 
konvektív előrejelzés: http://www.szupercella.hu/zivatarrendszer_20130825
 
résztvevők: Molnár "Storman" Ákos, Mirk "Micimackó" Tamás, Gáspár "Nyuszifül" Adrienn, Sebestyén "Adaz" Ádám
 

A szezon ezen utolsó viharvadászata alkalmával egyesületünk képzett és rutinos csapata történetében mindeddig példa nélküli tettet hajtott végre; a DNY-i végeken kivitelezett 600 km-es útja során sikeresen megelőzte, hogy hallótávolságon belül kerüljön bármiféle zivatarfelhőhöz.

Ezen tevékenységét a csapat oly hatékonyan fejtette ki, hogy a megbízhatóként kezelhető időjárási modellek nagy része által a legfrissebb futásokig menően a térségbe kalkulált szupercellás MKR létrejöttét eredményesen meghiúsította, a meteorológia fizikai törvényeit már-már felülírva. Az időjárás-módosítás hatása nem csak Magyarországra terjedt ki, a csapat tervezett hatóköre Zágrábig terjedt, addig a zónáig hasonló preventív-disszipáló tevékenységet kifejtve, az egyesület saját konvektív előrejelzése mellett az ESTOFEX prognózisából is csúfot űzve.

A részletek iránt érdeklődő nagyközönség tájékoztatásául felfedjük, hogy hogyan zajlott ennek a páratlan ritkaságszámba menő bravúrnak a végrehajtása. A nagy nedvességben tanyázó elégséges szélnyírás és a fokozott helikalitás szupercellák létrejöttét vetítette előre, de a labilitás igen szerény volt, így a feláramlásokat a háttéremelésnek kellett biztosítania. Ezt a 250 hPa-os szinten lévő jet-mag erősen divergens zónájának és az alacsonyabb szintekről felcsúszó meleg nedves szállítószalagnak megfelelő együttállása tette volna lehetővé, de mi megoldottuk, hogy a szállítószalag idejekorán kikerüljön az említett divergencia zónájából, ellehetetlenítve a szükséges sebességű feláramlások kialakulását.
 


 

Összefoglalás


Az összefoglaló összefoglalásaként elmondhatjuk, hogy a szezon viharvadász szempontból jól indult, de annál szokatlanabbul és kedvezőtlenebbül folytatódott. Május 2-án volt az első akciónk, és a június 24-i vadászattal bezárólag 11 viharvadászat lett lebonyolítva. Ezután viszont irdatlan nagy konvektív szünet támadt, és eltekintve néhány aprócska közjátéktól augusztus 9-e volt a következő érdemleges alkalom. Az év utolsó, augusztus 25-i vadászata pedig "A Nagybetűs Semmi" címmel nem is érdemel részletesebb kifejtést. Havi bontásban tehát a következőképpen áll a viharvadászatok száma: május - 6 db, június - 5 db, július - 0 db, augusztus - 2 db. Természetesen azért nem 2013 befejező aktusának "eredménye" volt jellemző az egész évre - amikor kivonultunk terepre, a legtöbb esetben sikerült is szupercellát megfigyelni. Az ígéretes helyzetek jelentős részén volt kint viharvadász a terepen, nemegyszer több csapat is. A sikertelen esetek és a kihagyott alkalmak is szolgálnak persze tanulságul, mint pl. a május 30-i tornádós tobzódás, melyről kárfelmérést is megejtettünk. Furcsasága ellenére a 2013-as év is szolgált feledhetetlen eseményekkel és ritka fogásokkal, mint pl. a június 22-i, amerikai kaliberű szupercellák, vagy az augusztus 9-i LP-szupercella, de tulajdonképpen felsorolhatnám az összes esetet, mert mindegyikben volt valami egyedi élmény.

Ha valaki esetleg az említett alkalmakon kívül lebonyolított tavaly viharvadászatot, de mi valami csoda folytán még nem tudunk róla :), és szeretne a szupercella.hu-n szerepelni, írjon nekünk egy beszámolót az info kukac szupercella pont hu emailcímre (doc formátumban a levélhez csatolva, ill. a képeket külön is mellékelve). Az anyag megfelelő minősége esetén azt publikáljuk, valamint ezen összefoglaló írásunkat is kiegészítjük vele. Itt most kifejezetten vadászatról van szó, tehát amikor valaki valamilyen közlekedési eszközzel (vízibicikli, roller, léghajó, Babetta, stb.) igyekszik közelebb férkőzni egy böszme jószághoz, tehát NEM helyhez kötött észlelésről van szó. Az ilyen lokális megfigyelések szupercella.hu-n történő publikálására is van azonban lehetőség, blogbejegyzés írásának formájában. Ha valaki tehát szeretne nálunk blogger lenni, szintén az info kukac szupercella pont hu emailcímen érdeklődhet. Amennyiben a kedves jelentkező alkalmasnak tűnik e szerepre, és írását megfelelőnek találjuk, közzétesszük oldalunkon.

Végezetül mi mást kívánhatnék, mint jó vadászatot! :)
 
 

(írta és szerkesztette: Molnár "Storman" Ákos)

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat