A székesfehérvári szupergyors

Túlzás nélküll állítható, hogy az év egyik legjobb konvektív helyzetének ígérkezett a július 8-ai nap. Ennek megfelelően már napok óta figyelemmel kísértük a fejleményeket, modellfrissítéseket. Mivel egy viharvadász autó már betelt előzetesen, ezért úgy döntöttünik, vonattal indulunk neki.
Devilstorm kollégával már kora délutántól elemeztük a helyzetet egy-két sör mellett, ami a nagy meleget hivatott kicsit mérsékelni. Fél 4 körül csatlakozott hozzánk Zsuzzs is, majd elindultunk a Kelenföld-Velencei tó vonalon. Eredetileg Martonvásárt néztem ki, hogy ott viszonylag megfelelő kilátás lesz. Mikor elindultunk, már látni lehetett, hogy nincs már olyan messze a cellánk. A vonat indulása után nem sokkal már szép mammákat sikerült fotózni:


Szép lassan közeledtünk a zivatarhoz, és világossá vált már Tárnoknál, hogy le kell szállnunk, mert a következő megálló időközben valószínűleg "elesett".  A vonatból ezt lehetett látni:
 

Mikor megállt a vonat, egyből kiszaladtunk az állomás épülete elé, és elkezdtünk fotózni, videózni 16:10 körül.
 

 


 
 

 
A falfelhőről kicsit jobb szögben Tamás Csilla készített képeket, amikor is fokozatosan kezdett kiáramlás domináns lenni a szupercella - neki Érdről pont szemben sikerült megörökítenie.


Kicsivel korábban (16:00 körül) a doppler radar ezt mutatta (bekarikázva a mezociklon hozzávetőleges helye), a karikától délre a downburst (légzuhatag). Mellékelve még alatta a hozzátartozó radarkép:
 

A mi pozíciónkban oldalról a kiáramlás által egyre inkább megtépázott falfelhő látszódott.


Egy kis downburst (légzuhatag) heves csapadékkal:


(bocsi Zsú +z)
 

A fenevad gyorsan közeledett, sok időnk nem volt dokumentálni az eseményeket. A szélvihar megérkezett, és egy idő után még mi is bekényszerültünk az épületbe, akármennyire is szeretjük a viharokat :)

A szélvihar elvonulta után a pusztítás nyomait több helyen fel lehetett fedezni a helyszínen:


 

A hazaút kalandosra sikeredett, ugyanis a vonatközlekedés bedugult a pályára rázuhanó faágak, törmelékek miatt. Így a Tárnok - Kelenföld távot kb. 2 és fél óra alatt sikerült abszolválni, a végén még egy jó buszozás is belefért :)
Az következő kép már Budatéténynél készült. Láthatóan a szél nem tartotta be a 60 km/h-ás korlátozást...
 

Még hazafelé elcsíptünk egy szupercellás próbálkozást vacsora közben:

A Népligetben is hatalmas pusztítást végzett a szélvihar:

A vadászatról egy összeállítás a következő videón látható (érdemes HD minőségben megtekinteni):

Csapattagok:
Laczkó Zsuzsanna (zsuzzs)
Kun Sándor (devilstorm)
Bondor Gyula (gbond)

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat