Szeszélyes és meglehetősen száraz hidegfront

Fokozat: 
Érvényesség vége: 
péntek, június 13, 2014 - 06:00

 
Összefoglalás:

Ma délután ÉNy felől egy hidegfront érkezik, ami azonban az ország jelentős részén csapadék nélkül vonulhat át. A hidegfront várhatóan inkább a késő délutáni, és esti/éjszakai órákban okozhat majd lokálisan zivatarokat, elsősorban az Északi-középhegység területein, ÉK-en,  és a keleti országrészben  –kis eséllyel  máshol is –pl. Dny-on. Korábban csak elvétve fordulhat elő érdemi konvekció a meglehetősen száraz légprofil és az emelő tényezők hiánya miatt. A paraméterek együttállása erős szórást mutat, így a sok bizonytalanság miatt csak egy 0-s fokozat az indokolt.
 
Részletezve:

A közeledő hidegfront igen szeszélyesnek mutatkozik, várhatóan csak pénteken fog teljesen áthaladni az országon. A front előterében, a délkeleti területek felett sekély ciklonális mező is kiépül, mely tovább lassítja az egyébként meglehetősen „orrosan” érkező hidegfrontot. A nyomási mezők elrendeződése miatt, a nap nagy részében már az északias áramlás lesz a jellemző, mely nem kedvez a konvekciónak, mindenesetre jól látszik az ekvipotenciális hőmérséklet/Thompson/VT-index stb. térképein, hogy a felettünk elhelyezkedő légtömeg erősen labilis. Habár a Thompson kellő nedvességről árulkodik, az alsó szinteken igen csekély nedvességet mutatnak a modellek, és inkább csak a front érkezése változtat némiképpen a helyzeten. Így a legbizonytalanabb tényező a nedvesség lesz. Az igen magas CAPE (>1000 J/kg –hektikus eloszlásban) mellé főleg ÉK-en elegendő szélnyírás is társulhat ahhoz, hogy szupercellák kialakuljanak (vagy besodródjanak az országba), így legfőképpen ezeken a  területeken akár heves események is létrejöhetnek. Az igen erős kiszáradás egyéb tényezőket is figyelembe véve jelentősebb esélyt ad légzuhatagok, valamint akár 2 cm-nél nagyobb átmérőjű jégszemek kifejlődéséhez ezeken a területeken. Máshol inkább gyengén szerveződött multicellás zivatarokra van némi esély. Az igen magas CAPE miatt még a Dny-i területek is említést érdemelnek, bár erősen kétséges, hogy lesz-e elegendő nedvesség és emelőhatás az itteni zivatarok kialakulásához. Utóbbi tényezővel kapcsolatban, míg ÉK-en, K-en a nap második felében markáns nedvességkonvergencia látszik alsó szinteken, addig ez Dny-ról nem mondható el, ugyanakkor annak van némi esélye, hogy főleg besodródás által itt is kialakuljanak hevesebb zivatarok. Összességében sok bizonytalanság terheli a mai napot, ahogy ezt a 0-s előrejelzéssel igyekszünk is jelezni.

 
Veszélyforrások:
 
- viharos kifutószél, légzuhatagok (DNY-on inkább nedves, ÉK-en inkább száraz kivitelben). A legerősebb széllökések lokálisan akár 90-100 km/h környékén lehetnek

- jégeső akár 2 cm környékén illetve elsősorban szupercellák környezetében akár felette is.

- Villámárvíz is előfordulhat akár az északi középhegységben, de nem túl nagy eséllyel. 
  

Készítette: 
Viharvadászok Egyesülete (Neofita)

Mezós tornádó?: 
mezós tornádó kis eséllyel várható - T1
Nem mezós tornádó?: 
Nem mezós tornádó nem várható - T0
Bow echo?: 
Nem várható
Szupercella?: 
Várható
Nagyméretű jég? (2-5cm): 
Várható
Szignifikáns jég? (>5cm): 
Nem várható
Szélvihar? (90-120km/h): 
Várható
Szignifikáns szélvihar? (>120km/h): 
Nem várható

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat