Barcs - Bóly szupercellás fogócska

2017. 09. 16-án a szupercella.hu 1-es fokozatú konvektív előrejelzést adott ki. A helyzet eléggé bizonytalannak tűnt, szűk volt az időablak, amikor a paraméterek megfelelőek szupercellák kialakulására, és még világosban megfigyelhetők a cellák.
Néhány telefonváltás után úgy döntöttünk, elindulunk délre. Talán ez az utolsó helyzet a szezonban. A sofőr Vityi "Nanovich" Nándor volt, telefonos instrukciókat Molnár "storman" Ákos, és Sebestyén "Adaz" Ádám biztosított.
 
A 13 órás indulás után kb 15 órakor érkeztünk meg Barcs térségébe. Előzetesen ide jelöltük ki a vadászat kezdőpontját. Út közben a radaron már látszódott egy nem túl erős cella, ami Horvátország felől közelített. Csokonyavisonta közelében kaptuk lencsevégre a cellát, de nem volt túl látványos.

 

A cella döglődött, így csak egy rövid úton követtünk, inkább megálltunk, és várakoztunk. 20-30 perc elteltével ismét feltűnt egy cella a radaron. Ez már jóval erősebbnek tűnt, egyre inkább kitért jobbra. Úgy tippeltük, valahol Barcs és Darány között fog belépni az országba, így arra vettük az irányt. A város határában végre feltűnt a cella. Nagyon impozáns látványt nyújtott.


Sajnos a cella nem sok időt hagyott fotózkodásra. Kelet felé vettük az irányt, hogy elé tudjunk kerülni.
 

A képen a fehér X jelzi a nem túl előnyös pozíciónkat, az igazán szép látvány ugyanis a cellától délkeletre van.
Próbáltunk helyezkedni, de a zivatar sebessége és az úthálózat nem segített ebben.
 

Igyekeztünk minél jobb helyet találni a fotózásra, de nem volt könnyű. 
 

Barcs és Darány között szinte semmit sem láttunk a cellából, az erdő ugyanis mindent kitakart. Jó 15-20 perc eltelt, mire találtunk megfelelő kilátással rendelkező területet Istvándi közelében.


Készítettünk egy rövid timelapse videót a közelgő celláról, illetve gyönyörködtünk a struktúrában és az egyre szaporodó lecsapókban.


Sajnos hamar utolért a csapadék és a gépek sem úszták meg eső nélkül. Soványmalac vágtában összecsomagoltunk, és Szigetvár felé vettük az irányt.


Útközben felváltva néztük a radart, és fürkésztük a térképet. Próbáltuk minél több előnyt összegyűjteni a cellával szemben, hogy tehessünk dél felé egy rövid kitérőt.


Az igyekezetünk nem járt sikerrel, csak egy rövid megállásra, és néhány fotóra futotta Szigetvár határában. 


A cella továbbra is igen aktívan szórta a villámokat. Ennek Nanovich nagyon örült. Kitörő örömmel fogad minden pozitív lecsapót, és minden közeli villámot.

 
A csapadék ismét vészesen közeledett, így Pécs felé vettük az irányt. Út közben többet nem álltunk meg, csak a suhanó autóból készítettünk néhány képet.


A Szigetvár - Pécs útvonal már többször bizonyította, hogy különösen alkalmatlan viharvadászatra. Ez most sem volt másképp. A nagy forgalom miatt végig a nyomunkban volt a cella.


Pécset elhagyva az M60-as autóúton sikerült némi előnyt szereznünk, így Bóly térségében megálltunk, hogy megcsodáljuk a szörnyet. Végre tőlünk északra volt, így sikerült egy hosszabb fotósorozatot készíteni róla.


Szeptember közepe lévén vészesen közeledett a napnyugta. Ha június lett volna, akkor elindultunk volna vissza Barcs felé, mert a radaron ismét feltűnt egy szupercella. Már nem volt esélyünk világosban odaérni, így inkább a távozó cellát megvilágító villámokról készítettünk néhány fotót.


Schmall Rafael viszont nem törődött a sötétséggel, és remek fotókat lőtt az érkező újabb szupercellákról: A szeptember veri a nyarat  
 

Végezetül egy videó a vadászat fontosabb mozzanatairól, és néhány gyorsített felvétel a szupercelláról.

 

A viharvadászat jól sikerült. Éppen időben érkeztünk meg a helyszínre, már az első (még döglődő) cellát is megfigyelhettük, és a második cellát végig tudtuk kísérni majdnem a Duna vonaláig. A teljes megtett útvonal 600+ km volt. Lent látható a bejárt útvonal. Éljenek a szupercellák, és átkozottak legyenek a VÉDA kapuk! :)

És akkor a végére egy bónusz kép. Ezt Pécs fölött fotóztuk amikor lehajtottunk a 6-os útról, hogy elérjük az M60-ast. A mezociklon a hátunk mögött volt, a csapadék pedig tőlünk jobbra. A cella valamit szipkázott felfelé. Elképzelhető, hogy füstöt. Könnyedén tornádónak nézhető, főleg, hogy épp szupercella alatt tűnt fel. Elsőre én is annak néztem.

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat