2012. június 4.

Elöljáróban annyit szeretnék leszögezni, hogy hiába vagyok oszlopos tagja a Szupercella.hu-nak, szakmai részletekbe menő, iskolákban tananyagként bemutatható és szakdolgozat témájának választható anyagot ne várjatok tőlem :)
Maradok a programozásnál, ha már ahhoz értek valamennyit, a szakmát meghagyom a képzett vadászoknak, de azért én is útrakelek ha a helyzet úgy hozza, és talán egy-két érdekesebb fotót sikerül összehozni :)

Ez a mai vadászat úgy indult, hogy nem lesz vadászat. Aztán mégis lett, Meatric cimborámmal a septiben kitalált - és még véletlenül sem nagyképű - Hírös-Bulls csapat megalakítását követő rövid radarkép vizsgálat után a Kecskeméttől nem messze található borbási faiskola bekötőútját választottuk, hogy ott várjuk be a DNY-ról felénk haladó cellákat.
Aki Kecskemét közelében lakik, bátran keresse fel ezt a helyet, 360 fokban szabad kilátás nyílik a viharok megfigyelésére. Viszont időben odébb kell állni, mert védett hely nincs a közelben.

Odaérve, még fülledt "vihar előtti" csend fogadott minket, de azért már látszott, hogy a távolban készül valami.

ű

Körülbelül 20 perc várakozás után már a radarképekről is tisztán látszott, hogy jó helyen vagyunk, itt valami történni fog. Az alábbi kép készítése után jött az infó Kecskemétről, hogy már ott a vihar és a heves kifutószél a lakásunk környéki kukáknak picit más helyet próbál keresni.

Megvártuk a következő nagyfelbontású radarképet, amin már tisztán látszódott, hogy erősödik a rendszer. Tanakodni kezdtünk: vagy itt maradunk, és lesz ami lesz alapon megvárjuk mit hoz ez a csúnyaság, vagy továbbállunk és megpróbálunk elé kerülni. Az utóbbi mellett döntöttünk, és ebben igazán nem befolyásolt az a tény, hogy nincs biztosítva az autó jég ellen :)
Az uticélnak a tizenpár kilométerre levő Tiszakécskét céloztuk meg.

A vihar meg csak követett minket...

A "Tiszakécske" táblánál megálltunk egy kicsit, mivel valamelyest sikerült elébe kerülnünk a rendszer egy másik ágának, ami nem tűnt annyira beágyazottnak még, így sikerült néhány felvételt készíteni. Sajnos már elég kevés fény volt, így a fotók zajosak lettek.

Gondolkoztunk azon, hogy hátha még most is elébe tudnánk keveredni, már csak azért is, mert a fenti képen látható alakzat lassú, de határozott forgó mozgást végzett. De ahogy ezen agyaltunk, elkezdett csepegni az eső, és a szél is felélénkült.
Már túl közel volt, nem sikerült volna a KRESZ szabályait betartva elékeverednünk.
Biztos menedékként a közeli benzinkutat szemeltük ki, de előtte még maradt annyi idő, hogy néhány igen jó panoráma képet is készítsünk.

A vihar kifutószele már a benzinkúton ért minket, ahol a reklámtáblák borogatásán és fejenként 2-2 kilo homok "arcbakapásán" kívül más kár szerencsére nem történt.
Ezúton is köszönjük a tiszakécskei MOL kút dolgozóinak jófejségét, hogy az autóval beállhattunk a fedett autómosóba, ami viccesen az egyetlen száraz hely volt a környéken.

Hazafelé Kecskemétre jópár lecsapó világította be az utat, de megkönnyebülve láttuk, hogy a szél néhány letört ágon kívül a városban sem okozott nagyobb kárt.

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat