2019. május 19. Szupercellás este délkeleten

Estére mivel jók voltak a feltételek, terveztem egy kisebb viharvadászatot. Eredetileg Hódmezővásárhely felé indultam volna, de a kitolt maszlagos csapadék miatt inkább a kardoskúti Fehér-tónál található fedett kilátóhoz mentem. 21:40 körül értem ki, majd az első expokon már a Hódmezővásárhely környékén tevékenykedő szupercellát tisztán lehetett dokumentálni.

A radarképen nagyjából bejelöltem merre voltam tőle. 

Majd megérkezett a peremfelhő fölém, ami ideiglenesen véget vetett a fotózásnak. Megpróbáltam volna követni a szupercellát oldalról, de a sok csapadék miatt elengedtem. Így visszafordultam a kilátóhoz és az Orosházán 100 km/h-s széllökést okozó nagy valószínűséggel beágyazott szupercella érkezését fotóztam kint a pusztában. Nem volt egy veszélytelen dolog, de a látványért megérte. Majd a kis látótávval küzdve és az úton lévő faágakat kerülgetve próbáltam kijutni a belőle, de ez esélytelen volt, annyira kiterjedt lett a csapadékzóna. Menet közben zöldes-sárgás villanásokat láttam, ami később megerősítésre került, hogy a szél miatt többször is összeértek távvezetékek. A városba beérve beálltam fedett helyre, de már a villámtevékenység jelentősen lecsökkent addigra. Így maradt a kárfelmérés Orosházán, amiből sajnos sok volt.

Radaranimáció az estéről:

(Az animáció megtekintéséhez kattints a képre!)

Akkor jöjjenek is a fotók. :) 

A szupercella egy szép lecsapóval.

Az első felvonás peremfelhőzete, amikor már fölém ért.

A 2. felvonás 22:40 körül, ami nagy valószínűséggel egy beágyazott szupercella volt.

 

A károk:

Az utat teljesen elzáró kidőlt fűzfa. 

A városban mindenfelé ilyen látvány fogadott.
Radarképek forrása: Országos Meteorológiai Szolgálat

 

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat