Egy szupercella születése

Bár most a beszámolók többsége mind a délnyugatról érkező MKR-ről és az abba beágyazódott szupercellákról szól, érdemes néhány szót ejteni az északkeleti végekről is.
Azt nyugodtan állíthatom, hogy a nap fénypontja nem az a bő 300 km-es vadászat volt, melynek keretében  két viharvadász kollegával (Dom és Tornádó a  tavon) jártam be  a Felvidék keleti tájait, ahol nagy bánatunkra még az arcunkaba röhögött a Kárpátalja felé távozó szupercella (az sc-ről készült kép mivel nem éri el az ingerküszöbömet /minőség/, így azt nem publikálom:)), hanem az a zivatar, ami a késő délutáni, kora esti  órákban "rombolt" bele a légkörbe Miskolctól északkeletre.
Már útban hazafelé is látszott, hogy egy erősebb nedvességkonvergencia kezdte meg működését egy DNY-ÉK tengely mentén, de mivel a feláramlások nem bizonyultak elég erősnek, így egy ideig még a szélnyírás jött ki a harcból győztesen. 18:00 után épp készültem a postára, hogy Storman apónak adjak fel egy levelet, amikor megláttam a várostól északra ezt a "robbanást".

Úgy tört a magasba a kicsike, hogy a szélnyírás is csak pislogni tudott rá. No aztán a magassági szelek egy gyors diskurálást követően (amit még az enyhén "süket" jobb fülemmel is meghallottam), úgy döntöttek, hogy bizony ez az állapot tarthatatlan, így nincs más hátra mint megforgatni ezt a "leányzót". Én gyorsan összeszedtem maradék energiámat, lemondtam időlegesen a vacsorámról és már rohantam is északra fel a dombokra. Nagy szerencsémre, bár viszonylag elég távolról sikerült végigkövetnem a szupercella kialalkulását.

Kb. negyed óra múlva már így nézett ki:

Eleinte csak a jól elkülönült feláramlási alap és az előoldali csapadék  (FFD) volt látható, majd néhány perc elteltével képződésnek indult a szupercella falfelhője. Eleinte egy igen zavaros felhőstruktúrát lehetett megfigyelni a feláramlás alapjánál, de később letisztultabbá vált a struktúra az egyre erősebb örvénylésnek köszönhetően.

Elkészült a falfelhő:

Nyugodtan állíthatom, hogy reflektancia alapján ő volt az országban a "bors", lekörözve a déli böszméket:

Sajnos, mivel a szupercellám gyorsan HP jelleget öltött, így hamar csapadékot húzott (RFD) a falfelhő és közém. Egy utolsó képet még lőttem a szörnyetegről aztán mindketten tovább álltunk.

Írta: Devilstorm

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat