Fejem felett falfelhő

Az idei év, úgy tűnik, nagyon kegyes hozzám, hiszen már lassan számolni sem tudom, hogy mennyi szupercellát láttam. Az események hátterével nem foglalkoznék, inkább gyorsan megosztom veletek az egyik legizgalmasabb mini viharvadászatomat.
14:00 környékén döntöttem úgy, hogy elindulok Sajóbábony irányába a biciklimmel, hogy a már igencsak ébredező konvekció első termetesebb példányát lencsevégre kapjam. Sokat nem kellett mennem, hiszen 2 km megtétele után már ott csüngött a falfelhő az északról közeledő szupercella farában.

Szerencsémre pont jókor értem ki, hiszen a kiáramló hűvös levegő pár párc elteltével kezdte alávágni a feláramlást.

A cellának még volt egy utolsó próbálkozása, de a környezetében éppen kialakuló zivatar végleg megadta neki a kegyelemdöfést.

No, azért tegyük hozzá, hogy eközben tőlem észak-északnyugatra már javában fejlődött egy másik cella, amelyről a fene sem gondolta volna, hogy falfelhőjét pont felettem fogja kiteregetni. Miközben üldögéltem a dombtetőn kezdett bennem megfogalmazódni az az elhatározás, hogy ideje lenne indulni, hiszen 1-2 percen belül nyakon önt a kicske:

Miközben komótosan döcögtem vissza Miskolc felé, észrevettem hogy a csapadéksávok hirtelen "kitértek" nyugati irányba és az erős északi szél is döngetni kezdett a nyomomban. No mi a fene nézzünk már fel?!Hát pont felettem csücsült a kialakuló falfelhő a hozzátartozó farokfelhővel.

Jött egy kis egészséges adrenalin löket, hiszen a tőlem 200m-re lévő RFD-t valahogy nem volt kedvem egy dombtetőn megvárni, így egy nagy száguldás következett, be Miskolcra. Miután a hátoldali leáramlás tovább állt, ismét visszatértem a tett színhelyére és figyelni kezdtem, mi is alakult ki fölöttem.

Szép flanking line:

Késöbb még csodáltam a távolban újonnan kialakuló zivatarokat (szupercellákat), melyek ugyancsak falfelhőt eresztettek, de sajnos a távolság már elég nagy volt ahhoz, hogy jobb felvételeket készítsek róla.

A Tiszaújváros környéki cella (homályosan a hatalmas falfelhő):

Egy másik cella, ami az előzőtöl nyugatabbra volt (a falfelhő trapéz alakjának nyugati csücske épp kilógott még az RFD mögül):

Nos azt hiszen, hogy az idei évre megkaptam a szupercella adagomat és panaszra semmi okom.
Micsoda év!:)

Írta: Devilstorm

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat