A hétfői nap végre egy olyan időjárási helyzettel örvendeztetett meg minket, amire már én is azt mondtam, hogy megéri elmenni vihart vadászni. Legutoljára 2010 augusztusában voltam vadászaton, így ki voltam már éhezve egy kis action-re. Gyorsan szabaddá is tettem magamat délelőtt, bár a komfortérzetemet egy megfázás próbálta szüntelenül lejjebb vinni, nem akadályozott meg abban, hogy én is aktivizáljam magam. Bántam volna, ha kihagyom.
12 óra előtt nem sokkal találkoztam Zsuval a Széna téren, majd Storman is megjelent egy gyrossal a kezében. Hamarosan megjött Micimackó is, aki biztosította számunkra az autót. Elindultunk Budapestről, majd az M6-oson Dunaföldvár felé vettük az irányt. Földvár felé, félúton, vagyis Dunaújváros mellett megálltunk egy benzinkútnál felfrissíteni az energia- és víztartalékainkat. A 61-es úton ezután Dombóvár felé vettük az utat, mivel úgy láttuk ekkor, hogy lehetséges nyugatabbra is képződés. Tamásinál viszont úgy határoztunk, hogy megállunk, mivel még ekkor alig múlt el három óra, és úgy 5 óra felé lehetett várni az események beindulását a környéken. Itt azt tapasztaltuk, hogy tőlünk ÉNY-ra a gomolyok teteje ellaposodik, míg DK-re bugyborékolnak, viszont a szélnyírás ezeket is rendesen megdöntötte, illetve szétszedte a tetejüket.
A bevásárló központ parkolóján keresztül, ahol megálltunk, meg lehetett volna húzni a hidegfront vonalát, ami a két említett területet választotta el - ahogyan Storman kolléga is említette. Egy gólya is valószínűleg ezt figyelte felülről, és körkörös mozgással próbált örvényességet generálni, de (egyelőre) nem járt sikerrel.
Hamarosan megérkeztek Skyshooterék is, majd egy kis "totojázás" után DK-re indultunk, mivel Horvátország felől igencsak ígéretes cellák közeledtek. Hamarosan egy szőlőültetvény mellett megálltunk fényképezni, még a 6-os út előtt.
Kis idő múlva feltűnt a távolban NY felé egy nemrég kialakult mini-szupercella, ami szaknyelven kifejezve, akkora volt, hogy a zsebünkben is elférne (Storman nyomán). Egy kis képjavítást eszközölve már kivehető a struktúrája:
DNY felé egy cella ugyancsak elkezdte összekaparni magát, már csapadékfüggönyt is eresztett - hogy hozzásegítse a jó szőlőterméshez a környékbeli gazdákat.
Pár perc múlva elhatároztuk, hogy tovább indulunk. De kisebb meglepetésemre, az előbb kialakuló cella felé, azaz DNY felé vettük az irányt. Én lehet, hogy a szőlőhegyen maradtam volna várakozó állásponton, de mint kiderült, az volt a helyes döntés, hogy elébe mentünk a durvulatnak, ami Pécs felől érkezett. Utólag visszaemlékeztem, hogy az előző nap este beszéltem Stormannel mobilon, és akkor felhoztam neki, hogy az is benne van a pakliban, hogy kell menni Pécsig. Ugyan nem gondoltam teljesen át akkor, de majdnem így is történt végül. A kis cella intenzív záporán keresztül elébementünk a szupercellának. Hátulról így nézett ki az előzőekben említett cella:
A szélén levő gomolyfelhő láthatóan forgó mozgást végzett, úgy nézett ki, mintha valami komolyabb dolog készülne belőle.
Még ehhez a csapadékzónához tartozóan, egy impozáns downburstre lettem figyelmes egy kis idő múlva. Na mondom magamban, ott biztosan nem kell a mai nap már locsolni.
Tovább haladtunk, és az egyre sötétedő égbolt mellett egyszer csak a domb mögül ez az "izé" jelent meg.
Körülbelül egy perc múlva, az első adódó alkalommal megfordultunk Mecseknádasd körül, hiszen láthatóan felénk közeledett, és az erdős vidéken sem sok mindent láttunk volna. Ez már a szupercella peremfelhője volt.
Mentünk visszafelé a 6-os úton, és egy bekötőúton Bonyhád környékén megálltunk fotózni. Ez a látvány tárult a szemünk elé:
Pár perc múlva már arra lehetett az arra járó ember fia figyelmes, hogy elvetemült viharvadászok fotózzák a szupercellát a mező közepén. :) Tiszta Amerika! :)
A hangulat természetesen a tetőfokára hágott, főleg, hogy előbújt a szupercella falfelhője is. Ennél ideálisabb helyet nehezen találhattunk volna.
Egy kicsit tuningolt kép:
A peremfelhő déli ága így nézett ki, mintha elkezdte volna megint szívni a csapadékkal telített levegőt:
Elindultunk, mert egyre közeledett a csapadék, miközben már kezdett gyengülni a cellánk. Mostmár egyértelműen az üldőzőből üldözötté lettünk. Pár fotót lőttünk a kocsiból. Egy ígéretes kitüremkedés, ami feláramlásra utalt:
Pár fractus a peremfelhő alatt:
A Szekszárdi leágazást elhagyva, pár kilométer után újra megálltunk, és megcsodáltuk újra a már gyengülő peremfelhőt. Készült Ákosról egy kvázi-jól sikerült (homályos) avatarkép is, ahogyan lila (!) ingben, alkalomhoz illően kiöltözve, elégedett mosollyal az arcán fotózza a szupercellát.
Itt sem volt sok idő fotózni, lassan indulnunk kellett a közelgő csapadék miatt. Paks mellett is elhaladtunk, ahol szemtanúja lehettünk annak, ahogyan az atomerőművet "fenyegeti" a szupercella, jobban mondva egy kiáramlás hajtotta peremfelhő.
Ekkor az eső is elkezdett csöpögni, a közelünkben tartózkodó cellákon semmiféle erősödést nem láttunk. Úgy döntöttünk, hogy elébemegyünk a Duna-Tisza közén kialakult cellának. Kecskemét felé, az 52-es úton szinte végig porviharban jöttünk. Solt után megálltunk egy kicsit fotózni. Egy gazdaság mögött éppen felkapott egy nagy adag homokot a szél:
A porvihar lassan közeledett, itt már volt egy-két gondolatfoszlányom, hogy ideje lenne továbbindulni.
Kisvártatva elkezdett hullámozni a növényzet, és gyorsan bepakoltuk a cuccokat, és uccu neki. Ekkor az út mentén mindenfelé kisebb örvények alakultak ki, mikor Fülöpszállás mellett haladtunk el. A felhőalap eszméletlenül rotált eközben, egy laikus biztosan azt hihette volna, hogy hamarosan tornádó fog kialakulni.
Haladtunk Kecskemét felé, töretlenül hittünk abban, hogy még a délről surranó szupercella elé tudunk kerülni. Még Kecskemétnél éppenhogy elcsusszantunk egy nemrég megerősödött cella előtt, súrolva annak heves csapadékzónáját. A várostól távolodva messziről megpillantottuk a nap utolsó szupercelláját, majd Nyárlőrincnél megálltunk.
Mint utólag kiderült, ez nem is az a szupercella volt, amit vártunk, hanem egy újabb, de ezt akkor a fél óránként frissülő radarképekből nem igazán lehetett megítélni, csak szemmel való tájékozódás után. Kicsit hagytuk, hogy telifújja az arcunkat a szél homokkal, majd elkezdett esni, így beugrottunk a kocsiba. Innen már csak villámokat lehetett fotózni a közeledő sötétedés miatt. Így hát hazafelé vettük az irányt.
A végére még íme egy kép:
Aki kitalálja mi ez, annak rendelek egy szupercellát :)
Összefoglalva a vadászatot: Mióta az eszemet tudom, nem láttam ilyen szép szupercellát. Lehet, hogy régebben (gyerekkoromban) véletlenül elém kavarodott egy, de akkor azt sem tudtam, eszik-e vagy isszák. :)
Ahogy Storman bácsi is írta, tényleg a legjobb időben voltunk a legjobb helyen, és - ezt én teszem hozzá - a legjobb emberekből álló csapat, rajtam kívül természetesen :) Persze egy nagy adag szerencse is kellett hozzá. Örülök, hogy részt tudtam venni eme kiemelkedő vadászaton. Speciális köszönet Micimackónak, aki 500+x kilométert levezetett nem semmi körülmények között.
