Ki kapcsolta le a szélnyírást?! - Hosszútávú várakozásaim

Nem mondom, a nyárra eddig nem lehet panaszunk…. legalábbis hőmérsékleti szempontból ! A különböző hosszútávú előrejelzések ugyanis elég pesszimista, hűvös képet festettek ezekről a hónapokról, de már egy jó ideje kellemesnek mondható, nyárias hőmérsékletek uralkodnak. Én úgy gondolom, hogy a tavasz is sokkal kellemesebben, enyhébben telt el, mint ahogy arra télen számítani lehetett, és ami a legfontosabb, hogy jelentős árvizek nélkül sikerült megúszni. Most a változatosság kedvéért az aszály okoz gondot. Istenem, nekünk semmi se jó…: ha sok eső esik az a baj, ha nem esik az a baj, ha van zivatar, szélnyírás nincs, ha szélnyírás van, zivatar nincs…ez az igazi magyar rémálom! Szerencsére extrémen meleg (tartósan 35 fok feletti) hőmérsékletek még nem voltak, de ha így haladnak a dolgok, akkor nem tartom kizártnak hosszútávon ennek bekövetkezését sem. A többit meg mindenki értékelje saját belátása, értékrendszere szerint.

Így belegondolva, járhattunk volna rosszabbul is, mert ugyan zivatarok akadtak/akadnak szép számmal, de úgy néz ki, hogy a szélnyírást elvitte a cica! (Én mondtam mindenkinek, hogyha télen sokat siránkozunk, akkor nyáron megkapjuk a megérdemelt büntit, de senki nem hallgatott rám :D) Persze amellett, hogy igen kellemes látványt nyújtanak ezek a gyorsan fejlődő helyi zivatarok…, a szépségeik mellett megannyi kellemetlenséggel járnak. Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de én amikor meglátok egy tőlem 5 km-re fejlődő gomolysort, akkor inkább ideges leszek, minthogy örülnék neki. Hogy miért?! Azért mert, olyan lassú az áthelyeződésük, hogy megőszülök, mire abból eső lesz, ráadásul mindig pont akkor döglenek be, amikor ideérnének. Vajon csak én taszítom ennyire a zivatarokat vagy más is? Bizonyos fórumokat olvasgatva szerencsére nem vagyok ezzel egyedül…, és ahogy elnézem, vannak akik sokkal rosszabbul viselik, mint én! Legszebb öröm a káröröm, ahogy mondani szokás.

Mindenesetre egy pozitív élményem akadt ezzel kapcsolatban másfél héttel ezelőtt:

Egyik nap egy olyan Cb-ből kaptam jégesőt Miskolcon, hogy azt rendesen nagyítóval kellett keresni az égen! Marha érdekes volt az is, ahogy a lassan közeledő csapadéksávok egyre közelebb jöttek és percekig néztem, ahogy a tőlem 100 méterre lévő panelházaknál egyre sűrűbben esik az eső, miközben nálam még csak nem is csepergett.

Ezt leszámítva igazi élvezeti cikket, csak Storman blogbejegyzései jelenthettek, aki amerikai viharvadász túrájának utolsó fázisában szebbnél szebb szupercellákat és tornádókat vadászott le. Szerencsére nem volt rest szinte napi rendszerességgel, jobbnál jobb olvasmányokkal és képekkel ellátni minket. Bevallom, nem kicsit irigyeltem!

 Igaz, hogy érdemi szélnyírás nincs, de a napokban meglévő magas labilitás és az itt-ott relatíve száraznak mondható légprofil miatt heves zivatarokban sem volt hiány. Tegnap például megdöbbentem, amikor Maci felhívott, hogy a Szabolcs megyei Ibrányban pár háztető úgy gondolta, hogy az erős szél bíztatására jobbnak látják a funkciójukkal összeegyeztethetetlen módon a szomszéd kertjében heverészni. Mindamellett, hogy ez a történés igen sajnálatos, meteorológiai szempontból kuriózumnak számít. Természetesen együttérzek az ott lakókkal és kívánom nekik, hogy a károkat minél hamarabb javítani tudják. A Google keresések alapján nem először kap természeti csapást Ibrány települése. Oldalunknak az a dolga, hogy ezeket az eseteket feldolgozza, hogy a következő hasonló esetnél már könnyebben előre tudjuk jelezni a hasonló eseményeket.

Itt van máris egy nagyfelbontású radarkép az Ibrányt érintő cellákról, illetve a vihar eredménye képekben:


 
Forrás: OMSZ

Forrás: szon.hu

Forrás: szabolcsvonulas.hu
 
Na, de fókuszáljunk  a jövőre:
 
Úgy néz ki, hogy a jövő héten már több-kevesebb szélnyírás is várható a labilitás mellé. Viszont ami az eddigi makroszinoptikus képet illeti, Európában leginkább anticiklonális hatások uralkodtak, illetve uralkodnak most is. Ez jól tükröződik az AO, NAO index értékében is, viszont már most látszik, hogy lényegi változás alakul a következő napokban. A javarészt pozitív, illetve semleges NAO, AO index ugyanis azt mutatja, hogy gyengék az észak-dél irányú hőcserék a mérsékelt szélességeken, továbbá ebből következik, hogy javarészt anticiklonális hatások uralkodnak.

Forrás: NOAA

Jelenleg Európa időjárását egy az óceán felől benyúló, kiterjedt anticiklon határozza meg, ami a következő napokban várhatóan összeomlik, így megnyílik a lehetőség egy nyugat-európai teknő kialakulásához, amivel jöhetnek a jól megérdemelt hullámzó frontrendszerek, szállítószalagok és ciklongenezisek.

Forrás: wetterzentrale.de

A mostani zivataros időt az okozza, hogy javarészt keleties-északkeleties áramlással, az anticiklon peremén változó nedvességtartalmú levegő áramlik és az ilyen peremhelyzetekben nem ritkák az itt-ott felbukkanó összeáramlások, amik a kedvező besugárzás és nedvesség mellett kellemes zivatarokat tudnak okozni. Az áramlás keleties jellege viszont már rögtön a jövő hét elején déli-délnyugatiba vált és onnantól már csak a szerencsén múlik minden. Bár hosszabb távon nem kifizetődő konvektív paramétereket nézegetni, de a 2000 j/kg körül előrejelzett CAPE értékek, illetve a -7,-8-as lifted indexek mindenképpen figyelemreméltóak.

Forrás: wetterzentrale.de

Persze van egy íratlan szabály:

Amit a GFS hosszútávon mutat, azt oszd el kettővel, majd vonj belőle négyzetgyököt! Inkább most nem állok neki ilyen pesszimistán, hiszen szerintem minden időjárást szerető ember, így én is, már ki vagyunk éhezve egy igazi zivataros helyzetre. Nagyon remélem, hogy komolyabb károk nem lesznek!

Amennyire államvizsgára készülés mellett időm volt modelleket nézegetni én úgy látom, hogy ismét igen bátortalan próbálkozásnak látszik a frissen várható nyugat-európai teknő, hiszen annak nem túl markáns jellege miatt egyelőre nem látszik túlságosan magas szélnyírás. Bár ha a magas labilitás bejön, akkor alacsonyabb szélnyírás mellett is lehetnek érdekes dolgok.

Azt mindenesetre vegyes érzelmekkel fogadtam, hogy a jövő hétvégén megrendezésre kerülő II. Viharvadász Találkozó idejére meg van az esélye a hűvösebb időjárásnak is. Már beleéltem magam, hogy csobbanok a Velencei tó vizébe, de akkor sem lennék boldogtalan, ha egy kellemes szupercella megfigyelésére lehetőség nyílna a tábor időtartama alatt. Ha már itt tartunk, akkor egyesületi és nem egyesületi tagok részére is vonatkozik a jelentkezési lehetőség, illetve a táborról több információt ezen az oldalon olvashattok: http://szupercella.hu/node/394 én úgy gondolom, hogy megéri eljönni!

 Addig is mindenkinek kívánok károktól mentes, de zivataros élményekben gazdag jövő hetet!

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat