Egy különös zivatar madártávlatból

Konvektív szempontból a július 2-a is ígéretesnek tűnt, ezért úgy döntöttem felmegyek a Bükk-fennsíkra, hogy a környező zivatarokat minél jobb helyről figyelhessem meg. A szombat délelőtt még nem indult túl biztatóan, hiszen útban fölfelé folyamatosan esett az eső. Kicsit aggódni is kezdtem, hogy a dolgok egyelőre nem úgy festenek, ahogyan én szeretném, no de az időjárás sem az állandóságáról híres, így haladtam tovább fölfelé. Mire megérkeztem a Bálványra, mintha a redőnyt húzták volna föl, úgy vonultak el az esőfelhők és sütött ki a nap. A Bükk nem várt sokáig és már termelni is kezdte a gomolyfelhőket.

Körülbelül egy óra várakozást követően a távolból megérkezett az első morajlás, de a zivatar még nem tárulkozott elém, hiszen eléggé kaotikus volt az égkép.
Mivel nem szeretek egy helyben ülni, elindultam a Látó-kövekhez. Az egyre sűrűsödő morajlások megnyugtattak, hogy talán valami érdemlegeset tényleg látni fogok. Így is történt, hiszen felmászva a kövekre már ez a látvány tárult elém.

Az OMSZ-os kompoziton sem mutatott csúnyán a kicsike.

Az igazán látványos dolgok (a számtalan lecsapón kívül) szerencsémre csak ekkor következtek.
Elsőként egy távoli premfelhőre lettem figyelmes.

Sajnos az előttem elhaladó kisebb záporok és a párás levegő sokat rontott a képek minőségén.

Eközben a távolban megjelent ez az alacsony felhőalappal rendelkező "falfelhő"-szerű képződmény.

Ennek a későbbiekben már igencsak zavaros déli részéből rohamtempóban ereszkedett le ez az apró felhőizolátum  a szemben lévő hegygerinc mögé. Néhány másodpercnél (~ 20) tovább nem tartott az esemény. Mivel forgást nem igazán véltem felfedezni (bár a távolság nagyon megnehezítette a dolgomat) ezért inkább csak egy csalafinta fractus "táncának" könyveltem el a jelenséget.

Azonban egy kis idő elteltével egy "közelebbi" tuba forgását figyelhettem meg.

Ezek után sem kellett unatkoznom, hiszen az égiek igencsak elkápráztattak.

Végül pedig ez a kertek alatt kószáló gyenge zivatar zúdította rám csapadékát és tett pontot a sikeres nap végére.

Írta: Devilstorm

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat