Aztán 19-én bebizonyosodott, hogy a prefrontális konvergenciák is képesek érdekes dolgokra, főleg, ha egy kis labilitás is kerül velük átfedésbe. Szélnyírás nem volt jelentős, de mint később kiderült, ez nem is volt akkora probléma.
Időközben elkezdtem előkeresni a fényképezőgépemet és az állványt, majd 8 óra tájékán felültem a kerékpáromra és kitekertem a falu szélére. Nem kellett sokat várni, hogy teljesen besötétedjen, majd elkezdtem bőszen nyomogatni az exponáló gombot. A 8 másodperces záridőt kompenzálta a pulse type hatás, melynek köszönhetően órákon keresztül gyakorlatilag egyhelyben mozgott az egész rendszer, így egész jó képeket is sikerült csinálnom.
Időközben DNy-felől újabb cellák érkeztek. Nagyjából 21:30 lehetett, mikor egy rendőrautó lassított le a mellettem lévő úton. Olyannyira lelassítottak, hogy meg is álltak. Nagyjából 5 percig néztük egymást (vagyis inkább ők néztek engem, mert a rendőrautó lámpája átmenetileg megvakított), bár ők szerintem jobban meg voltak illetődve, mint én :D. Miután rájöttek, hogy nem sántikálok semmiféle rossz dologban, továbbhajtottak. Még nagyjából 30 percet maradtam a helyemen, aztán viszont jobbnak láttam, ha inkább hazamegyek, mivel megérkezett a gust front, illetve az eső is elkezdett cseperegni. A villámtevékenység azonban továbbra sem csillapodott, így a házunk udvaráról, illetve az utcáról próbáltam fotózni.
Sikerült is még néhány „használható” képet lőnöm, aztán viszont nem volt kegyelem, és a szél mellé megérkezett a csapadék is. (Rövid idő alatt 30 mm eső esett). Visszatérve a szélre, mint ahogy a képen is látható, igen komoly kifutószél kísérte a rendszert. Az udvarunkon található barackfát gyakorlatilag kettészakította.
Összességében tehát egy igen eredményes estét zártam, bár sajnos anyagi károkat is okozott ez a rendkívül erős multicellás rendszer.
