Csukd be a szemed, képzeld el számodra a legkedvesebb hegyeket és mellé ajándékként egy szupercellát. Ezt tettem pár nappal gyergyói utazásom előtt is…
Viharvadászként már sok „mázlis” helyzetet megéltem, de ami a székelyföldi kirándulásom utolsó óráiban történt azt már nem nevezném véletlennek. Valahol az ottani hegyek felett őrködik egy természetfeletti erővel rendelkező lélek, aki ha úgy akarja, teljesíti kívánságaid.
A szokásos bemelegítő és kötelező séta a kápolnához Gyergyószentmiklós felett. (kép: Hwesta)
Egy hosszú, ám annál látványosabb utazást követően székely barátaim már vártak minket és meg is beszéltük, hogy másnap egy sütögetős, iszogatós esti program után merre is vezessen az utunk.
- Csofronka vagy Egyes-kőn keresztül a Nagy-Hagymás? Vetődött fel a kérdés. Mivel Nagy túrát szerettünk volna a következő napra, így végül a „kicsiny” Nagy-Hagymás mellett döntöttünk. Az indulást követően úgy tűnt, hogy a reggeli eső után még tán a nap is kisüthet, de ahogy haladtunk feljebb az idő egyre zordabbá vált. A kicsit szégyenlős Öcsém is nehezen akarta magát megmutatni, de persze később levetkőzte felhőkbe burkolt gátlásait.
(Kép: Hwesta)
A „véletlenek” sorozata már ezen a napon is megmutatkozott, hiszen a felhők háromszor is akkor engedték el a sziklás csúcsokat, amikor épp mi felértünk rájuk.
Szikla és felhők játéka a majd 1800 m magas Nagy-Hagymáson.
Felhőket érintve Anna és János.
Egyes-kő (bújkálva...:)) és a „kis” Öcsém.
Egyes...:)
A következő napok már a reggeli kötelező ködfelhőről, majd a szikrázó napsütésről és késő délutáni záporok, zivatarokról szóltak. Ejsze nem is bántam!:)
Az első igazán értékelhető konvektív meglepi szerdán kopogtatott az ajtón, mikor is a Súgó-barlang felé tartó utunkat egy medve méretű pásztorkutya elterelte, a Gyergyótekerőpatak feletti több száz éves kis kápolna felé. No de nem panaszkodtunk.
(Kép: Hwesta)
Útban haza a Hagymás-hegység segítségével ki is alakult az első látványosabb multicella és peremfelhője, majd egy hibrid jószág is életre kelt. Úgy tűnik az orográfia igencsak meg tudja kavarni a dolgokat a csak 10 m/s-os szélnyírás ellenére is.
Égi hullám a hegyek a felett.
Egy gyanús hibrid.
Utolsó előtti napon a Hargita-hegyeit járva egy régebbi zivatar kéznyomaira lettem figyelmes. Bizony, egy szerencsétlenül járt villám által kettésújtott fenyőt találtam. Nyugodjék békében.
És sajnos eljött … eljött az utolsó nap. Rendszerint ez a nap nálam a tájtól való búcsúzkodásról szokott szólni, így egy ennek méltó helyet választottunk. Irány a Gyilkos-szikla! Méltó helynek is bizonyult a búcsúhoz, hiszen rajtunk kívül senki sem járt arra (köszönhetően a cseles megközelítésnek).
Búcsú.
A tájban gyönyörködve egy kis idő múltán arra lettem figyelmes, hogy két jól fejlett zivatar alakult ki tőlünk déli irányba. Látszólag az áramlás nem kedvezett, de végig futott az agyamon a gondolat, hogy mégis mi lenne ha…
Közben a környéken is szépen növekedtek a gomolyok.
Hegyről lefelé még megbeszéltük, hogy következő székelyföldi utazásunk során a Csalhó ormait fogjuk megmászni, majd elindultunk vissza Gyergyószentmiklósra. A szerpentinen haladva lefelé egy-egy jobb kilátóhelyen valami nagyon érdekesre lettem figyelmes. A kocsiban ülve egyre többször kezdtem mondogatni: Ez nem lehet igaz! Ilyen nincs!
Aztán kiérve egy laposabb részre: ott volt! Gyönyörű feláramlási torony, csapadékmentes alappal és előoldali leáramlással, villámokkal. Eleinte szép kis LP karakterisztikát mutatott a kicsike.
Később játszott a spektrumon a cella és a falfelhő is előbukkant. Ahogy a zivatar a medence felé mozgott úgy gyors gyengülésen esett át, majd disszipálódott. Csak a fejemet ráztam a látottak után. Egyszerűen nem hittem el a történteket.
Elképzeltem és megtörtént…
Külön köszönet Gellért barátomnak, hogy tökéletes időzítéssel csíphettük el a szupercellát.