Meglepetés villámok az éjszakában

2016. Április 9. Még éppen csak elkezdődött a pénteki nap, éjfél után jártunk pár perccel. Erősen küzdöttem álmosságommal, mikor is gondoltam, rápislantok az időjárási helyzetre. Mikor megláttam, milyen kis mérges, vörös fejű góc közelít felénk, viszonylag aktív villámtevékenységgel, egyből kipattant a szemem. Látszott, túl sok időm nincsen, így usgyi, gyorsan ki kell menni a közeli gátra. Közben imádkoztam, hogy a hónapok óta nem használt fényképező akksija kibírja, ameddig ki kell neki.Föl akartam én azt már többször tölteni, éppen ilyen helyzetet elkerülvén, de tudjátok, hogy szokott ez lenni. Halogatja, halogatja az ember, aztán csak elmarad... De szerencsém lett vele, kibírta végig. :)

Kiérkezésem után hamar kiderült, még nem késtem le semmiről: éppen időben érkeztem. Először inkább csak felhővillámokat láttam és égtelen messze 1-2 lecsapót...

Később kezdett egyre több föld-döngetős villám is bekapcsolódni az elején még viszonylag szolíd show-ba, bár ekkor még messze volt a morajlás. Közben feltettem a gépre a teleobjektívet, hogy közelebb csaljam a témát. Talán nem először, de a téma részét képezte a távoli adótorony is:

Egyre több lecsapót lehetett felvenni hosszú záridő mellett: beindult a dolog.

Közben rá kellett ismételten jönnöm: nincs az a szintű fáradtság (pedig nagyon magához ölelt előtte már az álommanó), amit ne írna felül, egy ilyen mérvű villámparádé. Legalább is nálam ez működik, mióta az eszemet tudom.

Még jó néhány percig tudtam élvezni a műsort. Szerencsére nem kezdett el sokkal előbb esni, mint ahogy a multicellás zivatar villámban aktív cellái fölém értek. 

Közben visszakerült a gépre a nagylátószögű obi is, ahogy közeledett a rendszer.

A végén már szinte a fejem felett is villámlott, de kezdtek megint a felhővillámok előtérbe kerülni. Zavaromban, hogy mindjárt szedhetem a sátorfámat, nem tettem meg a szükséges átállításokat a fényképezőn, így végén sikerült egy két beégett fotót is készíteni. Ez sokat sejtetően sugallja, hogy ha résen vagyok, akkor a végére még jobb képek is születhetek volna. Bár annyira felettem volt már a rendszer ekkor, hogy a téma java egyébként is mindenáron ki akart lógni a képből.

Egy példa a fentiekhez:

Összességében: nagyon jól sikerült kis meglepi villám-vadászat volt ez nekem, soha rosszabbat április elején.

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat