A siófoki hibrid szupercella (2017. júl. 10.)

2017. július 10-én a csapattal egész álló nap a délutáni eseményekre fókuszáltunk. Boldis Beátával, csapatunk újdonsűlt tagjával, már délelőtt elhatároztuk, hogy a Dunántúlon kialakuló cellák egyikét elkapjuk. A délután második felében találkoztunk otthonomba majd útnak is eredtünk. Közbe horvát-magyar határon már mozgolódott a légkör és lassan északkelet felé araszoltak a zivatarok. Kezdetben Déget vettük célba, majd az útközbeni információ csere alapján, Káloz határában kötöttünk ki, miközben elképesztő tyndallokban gyönyörködtünk.

Ez mindössze az érem egyik oldala volt. Csapatunkkal tartva folyamatosan a kommunikációt, megtudtuk hogy Siófokon óriási szélviharral érkezett a vihar, amit egy légzuhatag okozott. Közben megérkeztünk egy kicsi dombtetőre és szemünk elé tárult a cella. gyönyörű feláramlási torony,  pici üllővel,  allul a peremfelhő, középen a falfelhő, amit csak rövid ideig láthattunk. ( A késöbbiek folyamán falfelhő nem alakult ki. ) A cella ekkor Siófok és Enying között járt, és itt még határozottan szupercellás jegyeket mutatott.

A lemenő nap fénye, és a zivatar,  praecipitato (csapadéksávok)  gyönyörű színeket kombináltak.

Egyre inkább kivehető volt ahogy közeledett, hogy továbra is igen komoly légzuhatag van a viharban. A földre lecsapó nedves légtest a zivatar előtt, fractusokat hozott létre. Közben a cella délkeleti részén újabb zivatarok alakultak ki, és már egy multicellás rendszerként folytatta útját felénk.

Kihasználva az utolsó pillanatokat a dokumentálásra, még 1-2 kép és rohantunk az autóhoz. A szél közben egyre erősebb volt, miközben a cella már csak 2-3 km-re volt tőlünk.

Menekülés a vihar elől; Innentől versenyt futottunk a rendszerrel. Perkátát vettük célba, reménykedve hogy nem kerülünk bele a légzuhatg egyikébe. Kb 10 perc előnyünk volt, amit 32 km-en keresztűl tartottunk. Mögöttünk egyre több lecsapó villám és sötétség vette birtokába az addig még varázslatos színekben tündöklő cellát. Sajnos nem volt időnk megállni, a peremfelhő végig a fejünk felett volt. Szerencsésen azonban, de megérkeztünk haza, és a vihar is északnyugat felől mindössze súrolta a települést. Még aznap este újabb zivatarok alakultak ki a Balaton térségében, amelyek gyönyörű villámshowt hoztak idehaza.

Hajnal 2-ig etettem a szúnyogokat a határban, de szó ami szó, megérte. Alig pár órás alvást követően, délelőtt Szabadegyháza és Sárosd között némi kárfelmérést végeztünk, ahol a frissen kialakuló légzuhatag komoly károkat hagyott maga után. Kidőlt fák és rengeteg letört ág jellemezte az út menti területeket.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet, sziasztok.

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat