2025. június 3-án egy gyenge hidegfront érkezett, melynek környezetében labilis légtömeg helyezkedett el felettünk, illetve egyre nagyobb lett a szélnyírás is, kedvező feltételeket teremtve szupercellák kialakulásához. A modellek ezúttal viszonylag nagy egyetértésben várták, hogy a front mentén 3-án délután az Alpok délkeleti lábánál indul majd be a műsor, és egy vagy több hosszú életű szupercella fejlődhet ki, melyek viszonylag gyorsan haladva Magyarország középső, Ny-K irányú sávjában vonulhatnak végig. Ezért Zsombok Imi ferihegyi kollégámmal úgy döntöttünk, viharvadászunk egyet a nyugati végeken.
De ne szaladjunk ennyire előre. A front előterében már 2-án is kialakultak zivatarok Ausztriában, ám ekkor keletebbre még száraz volt a levegő, így a határt megközelítve a többségük szétesett. Kora este viszont egy szupercella Kőszegnél belépett az országba, amit Egyházasrádócról sikerült megfigyelnem, de a nagyobb távolság ellenére a villámfényben így is látszott a mezociklonja és a falfelhője.
3-án kora délelőtt Ausztriából egy kisebb zivatartömb ért el Vas vármegyét egy kisebb zivatartömb, amivel előzetesen nem minden modell számolt, illetve a többségük gyengébbnek várta. Ez azonban szerencsére nem befolyásolta érdemben a későbbi eseményeket, mivel gyorsan elvonult, és mögötte a változó felhőzet mellett hosszabb időszakokra kisütött a nap, a szél pedig legyengült és keleties irányúra fordult, ami kedvezni szokott a szupercelláknak. Imi dél körül érkezett meg Egyházasrádócra, és kis szusszanás után fél 1 körül el is indultunk Körmend felé. Ekkor már kialakult a modellek által várt csapadékzóna Ausztria délkeleti részén, melyben két erősebb zivatargóc fejlődött ki, és rövidesen mindkettő szupercellává alakult. A tervünk az volt, hogy előbb bevárjuk az északit, majd utána megpróbáljuk elkapni a délebbit is.
Az északi cella Körmend felé tartott, így attól kicsit délnyugatabbra, Csákánydoroszló határában táboroztunk le. Ekkor itt még ki-kisütött a nap, és meleg, igencsak fülledt idő volt.
Hamarosan viszont elkezdett előtűnni a távolból a közeledő szupercella hosszan elnyúló peremfelhője.
Eközben egyre jobban kivehető volt a jókora HP szupercella mezociklonja és falfelhője is, a hátoldali leáramlás pedig már ekkor is igencsak légzuhatagos jellegű volt.
A szupercella az osztrák-magyar határvidéket elérve megerősödött, a radarképeken 60-65 dBz közötti reflektivitás is megjelent. A már addig is erősen kiáramlás-domináns szupercella mezociklonja ekkor némileg szétzilálódott, majd alatta jókora porvihar jelezte, hogy egy újabb, markáns légzuhatag zúdult alá, a felkavarodó por átmenetileg szinte teljesen eltakarta a falfelhőt. Osztrák jelentések alapján ekkortájt jelentősebb szélkárok keletkeztek a határ menti, Körmendtől nyugtra található falvakban, különösen Karácsfán (Hagansdorf) és Lovászadon (Luising), de a magyar oldalon is érkeztek károkról hírek. Emellett a cellából 2-5 cm-es jégszemek hullottak az érintett települések észlelési adatai alapján.
Amikor a porvihar már bekebelezte a szemben lévő dombokat, mi is menekülőre fogtuk, lavírozva a két szupercella között, de már a délit célba véve. Útközben többször kerültünk - olykor intenzív - csapadékba, de a radarképeket nézegetve kiderült, a két cella között bedurranó csapadéksávot érintettük inkább, így a jégesőt - ekkor még - megúsztuk. Többször láttuk magunk mellett a délebbi szupercellát is oldalról, ám a kacskaringós őrségi utak és a Zalaegerszegen való átkelés, illetve a cella gyors haladása nem segítettek minket. Így bármennyire is igyekeztünk, végül nem sikerült megelőznünk a cellát, Zalaegerszegtől délre elkapott minket. Közben volt egy-két csattanód lecsapó, és többször jég is, ám a jégverést megúsztuk, az általunk érintett szakaszon csak 1,5-2 cm körüliek voltak a legnagyobb jégszemek. Az "amerikai fílinget" fokozta, hogy a felhőszakadásban és jégesőben egyszer csak megjelent előttünk egy klasszikus iskolabusz. Stílszerűen mondhatjuk, jó tanulópélda volt ez nekünk, hogy legközelebb jobban megtervezzük az útvonalat (utólag látva ha kicsit keletebbre, Nádasdnál állunk volna meg, onnan nagyjából ugyanazt láttuk volna, viszont rögtön mehettünk volna Zalaegerszeg felé a 76-os úton, nem kellett volna a kis őrségi falvakban kacskaringózni).
A szupercellából kikeveredve Pölöskefőnél megálltunk, hogy távolodóban legalább megnézzük az egyébként hátulról is impozánsan festő jószágot, de onnan már esélyünk sem lett volna utolérni.
Mivel a radaron láttuk, hogy Nagykanizsa környékén újabb kis gócok pattantak ki, kicsit még vártunk ott a környéken, hátha lesz belőlük valami. De végül csak záporokra és rövid életű zivatarokra futotta belőlük, a középszintű kiszáradással láthatóan küszködtek a cellák (viszont az egyik, alább látható záporgóc produkált egy érdekes kettéválás-szerű folyamatot), ezért végül visszaindultunk.
Gyorsított videók a szupercellákról:
