Szupercellás szezonnyitány

A 2022. április 15-én érkező hidegfront jóvoltából Vas megyében, így Egyházasrádócon is esély nyílt az év első zivataros eseményére, és mivel a szélnyírás megfelelő volt, akár szupercella kialakulását sem lehetett kizárni. Mivel én este dolgoztam Budapesten, sajnos nem tudtam hazamenni, így kénytelen voltam a legújabb trendeknek megfelelően "távészleléssel" követni az eseményeket. Apa viszont szerencsére otthon volt, és a környékbeli webkamerák alapján elég jól tudtam navigálni, így nem maradtak megörökítetlenek a - nappali - események. ;)

Merthogy az előrejelzések ezúttal jól beváltak, a déli órákban kisebb esővel, záporral átvonuló front mögött kisütött a nap, visszamelegedett a levegő, és labilizálódott a légkör. Fél 6 körül pattant ki egy izolált zivatargóc a már-már szokásosnak mondható közép-burgenlandi térségben, ami a radarképek alapján gyorsan szupercellává alakult, és 6 óra körül ketté is vált. Ezúttal mindkét tagja sokáig életben maradt, igaz, a ciklonális, jobbra térülő környezetében később újabb cellák keletkeztek, így az idővel inkább multicellás jelleget öltött. Az anticiklonális, balra térülő tag viszont izolált maradt, és tőlünk is jól megfigyelhető volt. Negyed 7 körül "riasztottam" apát, és mikor kiért a falu szélére, a fák mögött (jobbra) már megfigyelhető volt a szupercella mezociklonja és kialakuló falfelhője, a csapadéksávja pedig kezdett elkülönülni a másik, kiterjedtebb góctól.

Néhány perc múlva még szebb struktúrát öltött a szupercella, jól fejlett falfelhővel.

A cella közeledtével a falfelhő fokozatosan feloszlott, de a mezociklon továbbra is határozott maradt. Ezt azonban egyre jobban takarta a szupercella csapadéka, melyet Rádóc felől nézve maga elé tekert.

Ideális szögből, vagyis keletről nézve ekkortájt így festett a kis szupercella, a fotót Dombai László készítette Vépről (forrás: MetNet fórum).

Egyházasrádócra fél 7 után érkezett meg a csapadék, a zivatarok mögött viszont időközben kisütött a nap, így szivárvány is megjelent. A csapadékhullás nagyobbrészt gyenge volt, de a szupercella csapadéksávjából 7 óra körül rövid ideig közepes intenztiás is előfordult.

Az eső megszűntével tőlünk is megfigyelhető volt a szupercella bámulatosan csavarodó mezociklonja, ami a góc gyengülése miatt fokozatosan elszakadt a csapadéktól, és eközben össze is szükült, ám végelgyengülésében még a magasba lőtt egy szépen tekeredő feláramlási tornyocskát. Fél 7 körül végül teljesen szétszakadt a feláramlás, és a cella feloszlott.

Eközben a zivatar másik, immár határozottan multicellássá alakuló része is eltávolodott dél felé, és a naplemente közeledtével ez is fokozatosan vesztett erejéből, így fél 8 körül megszűntek belőle a dörgések.

Ezzel azonban még nem volt vége a napnak, mivel 9 óra körül újabb zivatarok robbantak be Burgenlandban, szinte pontosan ott, ahol a szupercella előzőleg kialakult. Ezek ezúttal egy kisebb vonalas rendszerré álltak össze, mely fél óra alatt, mire elérte a határt, jelentősen megerősödött. Az érkező tömböt akítv villámtevékenység kísérte, illetve vezető élén egy látványos peremfelhő is kifejlődött, melyet már csak az Időkép körmendi webkameráján követhettem végig. A rendszer legerősebb része tőlünk alig nyugatra vonult el, nálunk, a falu keleti szélén rövid, de intenzív záporesővel. A nyugatabbra lévő falvakból (Rádóckölked, Nagykölked) azonban jégesőt is észleltek, és valószínűsíthető, hogy Egyházasrádóc nyugati részén is hullott jég. A zivatartömb mögött már szabilizálódott a légkör. Nálunk összesen 7 mm csapadékot okozott a front, ebből 5 mm jött le ebből az esti rendszerből.

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat