Zivatarrendszerek az Alpokalján 2020. augusztus közepén

Az ország más részéhez hasonlóan az Alpokalján is mozgalmas, zivataros napokat hozott augusztus közepe. Két nap, 13-a és 17-e kiemelkedett ezek közül, mivel ekkor szervezett és kiterjedt konvekció fordult elő a térségben, az utóbbi napon lokálisan heves eseményekkel. Az időjárási helyzetet mindkét esetben egy-egy sekély ciklon alakította, 13-án tőlünk nyugatra, 17-én pedig északnyugatra elhelyezkedve, melyek előoldalán nedves, labilis légtömeg áramlott fölénk. A 13-ai eset leginkább egy klasszikus előoldali osztrák-szlovén instabilitási vonalra hasonlított, míg 17-én egy hidegfront jellegű konvergencia-zóna volt az események fő mozgatórugója. Szerencsére mindkét napon otthon tudtam lenni Egyházasrádócon, így végigkövethettem az eseményeket.

13-án délután még csak "szép idő" gomolyokkal tarkított, fülledt és meleg idő volt. A csúcshőmérséklet elérte a 30 °C-ot, míg a páratartalom 55-60 % között, a harmatpont 20-21 °C körül alakult. Az Alpokban 2 óra után már kialakultak zivatarok, melyek a következő órákban egyre nagyobb területre terjedtek ki, és egy rendszerré álltak össze a hegység délkeleti lábainál. A tömb vastagodó üllőfelhőzete 5 óra után már beborította Vas megyét, 7 óra után pedig több helyen gyenge záporeső kezdődött belőle. Ekkor a zivatarok már vonalba rendeződve mozogtak kelet-délkelet felé a sekély ciklon egy konvergencia-zónája mentén, Ausztria délkeleti részét és Északkelet-Szlovéniát érintve. A zivatarrendszer fél 8 körül érte el Vas megye délnyugati csücskét, és ebben az időben már Egyházasrádócon is lehetett halk dörgéseket hallani belőle, a távolban pedig egyre jobban felsejlett a párás levegőben a zóna vezető éle, és az a mentén zajló konvekció.

Ekkor - a távoli dörgéseket leszámítva - még igazi vihar előtti csend volt szélmentes idővel, tücsökciripeléssel, és a fülledtség sem csökkent, sőt, inkább fokozódott, mivel rövidesen nálunk is cseperegni kezdett az eső az üllőből. Amint a rendszer közeledett, lassanként előtűnt a peremfelhője is, mely mögött a sötétedésnek is köszönhetően egyre többször látszott villogás, a dörgések pedig már gyakorivá váltak.

A villogást rövidesen villámok követték, a peremfelhő mögött ugyanis igazi lecsapóparádé bontakozott ki 8 óra környékére. Bár a klasszikus villámfotózáshoz még nem volt elég sötét, néhányat így is sikerült "kézből" elkapnom.

Időközben kissé kifutott a szél a rendszerből, így a peremfelhő egyre inkább kifutófelhővé alakult, és nem sokkal 8 óra után meg is érkezett hozzánk erős széllökésekkel. Hangulatos volt átélni, ahogy a szélcsendben egyszer csak távoli zúgás kezdődött a nyugatra lévő erdők felől, ami egyre közeledett, aztán hirtelen ott is feltámadt a szél, ahonnan figyeltem a vihart.

Mivel szokás szerint biciklivel voltam, a csapadék és a lecsapók pedig egyre közeledtek, ezért vissza is indultam haza. A csapadék negyed 9 körül érkezett meg, és fél 9 körül rövid ideig intenzívebb záporeső is előfordult, de ezt követően gyengült az esőzés. A zivatarrendszer hamarosan cirkuláris MKR-ré alakult, melynek visszapörgő hátoldali része végül közel éjfélig öntözte a környéket, időszakosan közepessé visszaerősödő záporesővel. A csapadék érkezésekor még előfordult néhány közelebbi lecsapó is, majd később egyre inkább az MKR-ek hátoldalán jellemző hosszú, "dörömbölő" dörgésekkel kísért, cikázó felhővillámok lettek jellemzőek, bár egy-egy távolabbi lecsapó még ekkor is volt. Egyházasrádócon 12,5 mm csapadékot okozott a zivatarrendszer, de Vas megye délnyugati részén 20-30 mm is előfordult.

A zivatarrendszer érkezéséről szerettem volna gyorsított videót is készíteni, ám megfeledkeztem róla, hogy már csak kevés hely van a memóriakártyán, így az időközben be is telt, természetesen éppen a leglátványosabb rész, a lecsapókkal megérkező perem-/kifutófelhő előtt. Ezért a videóban csak az látszik, ahogy a szürkeségből előtűnik a peremfelhő...

 

17-én néhány órával korábbra, már délutánra volt várható az események kezdete, és bár a tervezettnél kalandosabbra sikerült a vonatozásom Budapestről, még sikerült időben hazaérni. Ezen a napon is meleg és fülledtség jellemezte az időjárást, a hőmérséklet 29 °C-ig emelkedett, a harmatpont pedig 21-22 °C között (a relatív páratartalom 60-65 % körül) alakult. A konvekció már a déli órákban megindult az Alpok keleti részén, amit a Sopron felé tett kerülőutam miatt testközelből is láthattam, és 2 órára vonalba is rendeződtek a zivatarok a Kőszegi-hegységtől északra-északkeletre a fő összeáramlás mentén, amit már otthonról szemlélhettem.

Nem sokkal később egy lokális, észak-déli irányú konvergencia-zóna is aktivizálta magát tőlünk keletre, Vas és Veszprém megye határvidkén, így 3 óra előtt arrafelé is zivatarok keletkeztek. Ez a konvekció viszonylag tartósan fennállt, 4 óra környékéig folyamatosan termelődtek a gócok, melyek ezt követően az északnyugatról érkező fő konvergencia mentén kifejlődő zivatarrendszerbe olvadtak.

A korábbi alpesi zivatarzóna nyugati ága 3 óra után elhalt, de a délebbre helyeződő konvergencia mentén Szombathelytől nyugatra új, erős zivatargócok alakultak ki. Impozáns látványt nyújtott a zivatarok gyorsan kiterebélyesedő üllője, mely alatt erős konvkció zajlott.

Rövidesen feltűnt északnyugatra a rendszer peremfelhője, és ekkorra már igen aktívvá vált benne a zivatartevékenység, szó szerint szünet nélkül dörgött.

A vihar java Szombathelyt és térségét érintette 5 óra körül heves légzuhatagokkal, helyenként jégesővel (jellemzően 0,5-1,5 cm közötti mérettel). Szombathelyen a meteorológiai állomáson a legerősebb széllökés elérte a 96 km/h-t. A szél több helyen okozott károkat, jellemzően kidöntött fák, oszlopok formájában, de néhol a tetőket is megbontotta. Apa épp Szombathelyen volt, amikor lecsapott a vihar, az érkezésekor készített néhány fotót a peremfelhőről.

Egyházasrádócon több időt hagyott nekem a rendszer a fotózásra, ugyanis egyre jobban kifutott belőle a szél, így a peremfelhő ebben az esetben is kifutófelhővé alakult, és a vezető éle messze eltávolodott a csapadéktól. A felhőzet alján látványos turbulens felhőformák voltak megfigyelhetőek.

A kifutófront mögött időközben újabb cellák pattantak ki tőlünk nyugatra, délnyugatra, és végül egy hosszan elnyúló vonalas rendszerré állt össze az egész tömb, újra összekapcsolódva a konvergencia kisalföldi, mindvégig aktívan maradó ágával. A friss cellákból nálunk is előfordult felhőszakadás negyed 6 után, de jégeső és viharos széllökés nem volt. A rendszer érkezése és átvonulása idején szinte esti sötétség volt, és gyakori maradt a villámtevékenység. A csapadékhullás 6 órára jelentősen gyengült, majd fél 7 körül meg is szűnt. Ekkorra a zivatartevékenység is mérséklődött, de néhány hátoldali villámlás még előfordult felettünk az üllőből, és közben mammák is megjelentek. Az MKR-ből összesen 36,5 mm csapadék hullott, melynek legnagyobb része fél óra alatt (negyed és háromnegyed 6 között) jött össze.

Az esti órákban Szlovéniában és Ausztria déli részén egy újabb zivatartömb állt össze, de ez már jelentősen vesztett erejéből, mire elért hozzánk, és a későbbiekben a Dunántúl déli felére terjedt át az aktív része. Néhány dörgés, villámlás még azért nálunk is akadt belőle, és további 3,5 mm csapadékot eredményezett, mellyel a nap végül kereken 40 mm-rel zárt. Ezúttal Vas megye nagy részén hasonló, 30-40 mm körüli összegek voltak jellemzőek.

Mivel most felkészültem, ezúttal sikerrel jártam a gyorsított videóval, amit csak akkor kellett abbahagynom, mikor a kifutószél már másodszor is lefújta a kamerát, majd utána dőlt a bicikli is. Emellett apa néhány felvételét is beleszerkesztettem a videóba Szombathelyről.

 

Végezetül következzen egy kis kitekintés a meteorológiai adatokra, amit Egyházasrádócon mértem a két napon. Mindét esetben megfigyelhető a sekély ciklonok hatása, melynek köszönhetően a zivatarok érkezéséig - melyet fekete szaggatott vonalak jelölnek - folyamatosan csökkent a légnyomás, mely általában ideális szinoptikai feltételekről szokott tanúskodni (erősödő be- és összeáramlások a ciklon területén), főleg, ha ez a már az egyes napok bevezetőjében említett meleg, nedves levegővel társul. Így tehát minden feltétel adott volt a rendszerbe szerveződő, kiterjedtebb és intenzívebb zivatarok létrejöttéhez (hozzátéve még a kellően nedves légkört és a mérsékelt nyírást).

13-án már az üllő fölénk borulásakor, délután 5 óra körül fokozatos hőmérséklet-csökkenés kezdődött, de a harmatpont ekkor még nem változott. A kifutószél érkezésekor, 20:05 és 20:25 között közel 4 °C-ot esett a hőmérséklet, és mivel ekkor a relatív nedvesség még nem változott, a harmatpont is követte ezt a csökkenést. Ezután azonban megérkezett az intenzívebb csapadék, mely hatására növekedni kezdett a páratartalom, a harmatpont már nem változott számottevően, miközben a levegő - egyre lassabb mértékben - tovább hűlt. A kifutófronttal megérkezett a jellegzetes zivataros magasnyomás is, mely rövid idő alatt közel 2 hPa-t emelt a légnyomáson, majd hasonló nyomásemelkedés kísérte a CMKR hátoldali csapadékának érkezését és megerősödését is 9 és 10 óra között.

17-én a zivatarok előtt 1 órával állt be a maximum-hőmérséklet, de utána csak kb. 1 °C-ot csökkent a rendszer érkezéséig, míg a légnyomás minimuma fél órával előzte meg ezt. A kifutószél érkezését ezúttal is közel 4 °C-kal csökkenő hőmérséklet és harmatpont kísérte 16:55 perc és 17:15 között, stagnáló relatív nedvesség mellett. Az intenzív csapadék hatására ezt követően is tovább csökkent mindkét paraméter a páratartalom növekedése mellett. Érdekességképp megemlítendő, hogy a napi minimum is a csapadék idején állt be, igaz, csak 0,1 °C-kal múlta alul a reggeli értéket. A csapadékhullás megszűnése után lassú ütemben kb. 1,5 °C-ot melegedett vissza a levegő. A légnyomás összesen kb. 3 hPa-lal emelkedett meg a kifutófronttal, és még az esti második zivatartömb érkezése előtt is előfordult bő 2 hPa-os növekedés fél 9 és 9 óra között, szintén - mérsékelt - kifutószél hatására.

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat