Harvey, Irma, Maria és a többiek: aktív periódus a 2017-es atlanti hurrikánszezonban

Úgy tűnik, hogy az atlanti hurrikánszezonok ismét éledezőben vannak a 2010-es évek elején jellemző pangás után, amikor még hurrikánok is csak elvétve alakultak ki, erősebb példányok pedig alig-alig akadtak. Már a 2016-os szezon is hozott egy csúcskategóriás, 5-ös ciklont (Matthew), idén pedig ismét sor került erre, ráadásul duplán, Irma és Maria révén. Mellettük pedig még több másik hurrikán is borzolta a kedélyeket. Arra, hogy ez egy erősebb szezon lehet, már az indulásakor voltak előjelek. A korai időszakban, júniusban és júliusban is meglehetősen fejlettek voltak már ugyanis az óceánt Afrika felől átszelő zivatarrendszerek (úgynevezett trópusi hullámok), és ezekből 2 trópusi vihar és 1 trópusi depresszió is kifejlődött ezekben a hónapokban. Igaz ezek a Karib-tengeren meglévő nyírással még nem bírtak, így gyengék maradtak és gyorsan szét is estek. Az augusztus első fele viszont már két hurrikánt is hozott (Franklin, Gert).

Harvey
Harvey szintén egy impozáns trópusi hullámból jött létre augusztus 17-én, igaz ekkor még csak gyenge trópusi vihar volt. A karibi nyírás pedig vele is kibabrált, így ekkor nem is tudott még megerősödni, sőt, a Kis-Antillák középső szigetein áthaladva 19-én elvesztette zárt örvénylését, s visszafokozták trópusi hullámmá. Így vándorolt át a Karib-tenger középső és északnyugati részén, egyenesen a Mexikói-öbölig. Ott viszont kedvező légköri feltételek várták 30 °C feletti vízhőmérséklet mellett, így szinte azonnal regenerálódott, és újból trópusi vihar lett. Innen aztán nem volt megállás, a partot érésig folyamatosan növelte erejét, és augusztus 25-én 4-es kategóriájú hurrikán lett 215 km/h-s szélsebességgel, miközben a központjában 938 hPa-os légnyomást mértek. Ekkorra a struktúrája is meglehetősen látványos lett, egy nagy, határozott szemet alakított ki.
 

2017.08.25. 22:15 UTC
Helyi idő: 2017.08.25. 17:15
Forrás: Naval Research Laboratory
 
Eközben már Texasban is árgus, ám egyre inkább aggódó szemmel nézték a hurrikánt, hiszen az előrejelzések alapján várható volt, hogy a partot elérve a tőle északra lévő anticiklonba beleütközve jelentősen lelassul majd, sőt még akár vissza is fordulhat a tenger fölé. Maga a partot érés viszont igencsak látványosra sikeredett, mivel szinte teljesen felhőmentes szemmel rendelkezdett a hurrikán. Ezt több viharvadász is kihasználta, és a szemfal pusztítását megvárva előmerészkedtek, amikor partot ért a szem és rövid időre leállt a szél. A szemfalban általában ritka a villámlás, mivel a feláramlások helyett a horizontális szél dominál, de erősödőben lévő ciklonok esetében ezen a területen is előfordulnak villámok. Harvey pedig még épp erősödőben volt, így olyan ritka képek is születtek, mint a villámlás által megvilágított szemfal felhőzete a csillagos égbolttal.
 
Forrás: Simon Brewer (Twitter)
 
Voltak azonban olyan viharvadászok is, akik a szemfal átvonulását is megörökítették:
https://www.youtube.com/watch?v=uuGI3R8BpU8

Kissé távolabb, a ciklon külső spirális csapadékkarjai pedig lehetőséget adtak a "hagyományos" viharvadászatra is, mivel tornádók is előfordultak:
https://www.youtube.com/watch?v=Tv8VnLjgtg4

A partot érés másik érdekessége az volt, hogy a szemben határozott mezo-örvények alakultak ki, melyek a műhold- és radarképeken is jól megfigyelhetőek voltak.

 
Forrás: Dennis Mersereau (Twitter)
 
Forrás: Eric Blake (Twitter)
Harvey a partot érés után még közel egy napig megőrizte jól fejlett struktúráját szimmetrikus belső maggal és spirális csapadéksávokkal, melyek a Mexikói-öböl felől szállították a szárazföld fölé az intenzív csapadékgócokat. Az erőssége viszont gyorsan lecsökkent a szárazföld felett, így 26-án már visszafokozták trópusi viharrá. Ezután viszont ahogy várható volt, Harvey mozgása jelentősen lelassult, ahogy beleütközött a tőle északra lévő anticiklonba, majd visszafordult délkelet felé. Ezzel 28-án ismét kijutott a tenger fölé, viszont addigra a légköri feltételek már kedvezőtlenné váltak, amik megakadályozták a jelentősebb visszaerősödését. Ennek ellenére a ciklon északi oldalán, épp Texas és Louisiana partvidékén folyamatosan erősebb zivatarok alakultak ki, melyek kiadós és tartós csapadékot okoztak a térségben.
2017.08.26. 16:08 UTC
Helyi idő: 2017.08.26. 11:08
Forrás: Naval Research Laboratory
A térségben az alábbiak szerint alakultak a Harvey által okozott legnagyobb teljes csapadékösszegek Texasban (bal oszlopok) és Louisianaban (jobb oszlopok):
 
Cedar Bayou 1317,8 mm Bayou Conway 565,2 mm
Clear Creek 1254,8 mm Bayou Toro 523,7 mm
Dayton 1250,4 mm Kenner Gully at M. L. 463,0 mm
Marys Creek at Winding R. 1249,7 mm Calcasieu RVR at O. T. 461,0 mm
Clear Lake 1222,8 mm W-14 at Joe Spears 453,4 mm
Beaumont/Port Arthur 1202,7 mm W-6 at Ward Line Road 437,9 mm
Santa Fe 1186,2 mm Moss Bluff 424,2 mm
Pasadena 1161,8 mm Belfield Ditch at B. R. 415,8 mm
Horsepen Creek at Bay A. B. 1158,2 mm Iowa 415,5 mm
South Huston 1140,7 mm Goldsmith Canal at G. R. 407,7 mm

A jelentős mennyiségű csapadék különösen Texasban súlyos áradásokhoz vezetett. Több folyón eddig nem tapasztalt vízállást mértek, illetve sok helyen több méter magasan állt a víz az utcákban is. A partvidéken emellett a hurrikán szele is tetemes károkat okozott. Texas-ban helyenként 200 km/h feletti széllökéseket is mértek. A hurrikán külső csapadéksávjaiba pedig tornádók is létrejöttek. A hurrikán károkozása több tíz milliárd dollárra rúgott, ugyanakkor szerencsére nem követelt kimagaslóan sok emberéletet (mint például a híres 2005-ös Katrina hurrikán, mely hasonló áradásokat okozott), a jelenlegi adatok alapján 100 alatt maradt az áldozatok száma.

Az áradások mértéket legjobban az "előtte-utána" képek és az utak mentén készült fotók mutatták:
 

Forrás: Matthew Sitkowski (Twitter)
 
 
Forrás: Texas Tribune (Twitter)
 
Forrás: Aaron Cohan (Twitter)
Irma, Jose, Katia
Harvey-t követően három hurrikán is kialakult közel egy időben: Irma, Jose és Katia. Ők együtt is igencsak impozánsan mutattak a műholdképen, ráadásul nagyon hasonló elrendezésben helyezkedtek el, mint 2010-ben az ugyanilyen kezdőbetűs Igor, Julia és Karl, sőt, még az időpont is majdnem ugyan az volt. Ráadásul 8-án Irma és Jose révén egyszerre volt jelen két olyan hurrikán, melyben a szélerősség elérte vagy meghaladta a 240 km/h-t, amire korábban még nem volt példa az atlanti térségben.
 
Karl, Igor és Julia (nyugatról keletre) 2010. szeptember 16-án (fent), valamint Katia, Irma és Jose 2017. szeptember 8-án (lent)
Forrás: NASA

 
 
Katia, Irma és Jose (nyugatról keletre) 2017. szeptember 8-án speciálisan színezett infravörös műholdképen
Forrás: NASA
Irma volt közülük a legerősebb, és egyben a legpusztítóbb is. Ő a korábbi ciklonokkal ellentétben meglehetősen határozottan kezdte az életét, hiszen nem sokkal azután, hogy elhagyta Afrikát, rögtön trópusi vihar lett, és nem sokáig váratott a hurrikánná erősödéssel sem. A modellek pedig komoly jövőt jósoltak neki, nem egy futáson még 900 hPa alatti nyomásminimum is megjelent a központjában, így sejteni lehetett, hogy hosszú évek után egy igencsak komoly kaliberű hurrikán lesz az Atlanti-óceánon. És így is történt, mivel Irma 5-én 12 UTC-kor elérte az 5-ös kategóriát, és nem is adta alább egészen 8-án 12 UTC-ig, de még ezt követően is visszaerősödött 12 órára 5-össé 9-ére virradóan. Ezzel rögtön el is ért egy rekordot, mivel az atlanti térségben korábban egyik ciklon sem tudott ilyen hosszú ideig, összesen 84 órán át 5-ös erősségű maradni. (Megjegyzendő, hogy ezek még csak előzetes adatok, melyek a szezon végi hivatalos összesítéskor változhatnak.)
 
2017.09.06. 12:30 UTC
Helyi idő: 2017.09.06. 09:30
Forrás: Naval Research Laboratory
 
Nem csak ez a rekord fűződik ugyanakkor Irma nevéhez. Ő volt az első hurrikán a történelem során, mely 5-ös erősségűként áthaladt a Kis-Antillák északi szigetein. Emellett a csúcsintenzitásakor elért 295 km/h-s átlagos szélsebességet egészen 36 óráin keresztül fenn tudta tartani, melyre korábban szintén nem volt még példa, világszerte sem. A 900 hPa alatti légnyomás viszont végül elmaradt, "mindössze" 914 hPa-i süllyedt le benne a nyomás. Mindeközben pedig végighaladt a karibi térség északkeleti szigetein, és közülük néhányon (Barbuda, Szent Márton-sziget, Ginger Island, Tortola) a szem is átvonult. Ezeken a szigeteken különösen nagy volt a pusztítás, mind a szél, mind a vihardagály által. Sok helyen az épületek szinte teljes része károsodott valamekkora mértékben, bár mivel nem a könnyűszerkezetes házak vannak túlsúlyban a térségben, így az épületek falazata többségében megúszta.
 
Barbuda - forrás: businessinsider.com
 
A Szent Márton-sziget a hurrikán alatt... - forrás: theatlantic.com
 
...és a hurrikán után - forrás: theatlantic.com
Irma Barbudán jól fejlett szemmel haladt át (a szigetet piros nyíl jelöli az alábbi radarképen), és az ottani meteorológiai állomás a szemfal érkezéséig meglehetősen jól állta a sarat, így 52,8 m/s-os (190,1 km/h-s) átlagos szélsebességet és 69,3 m/s-os (249,5 km/h-s) széllökést rögzített, bár ezután - valószínűleg szó szerint - elszállt a szélmérő. Maga a mérőállomás azonban a helyén maradt, így a légnyomás adatokban csak egy rövid szünet jelentkezett, és a szemben 921,1 hPa-os minimumot rögzített a szenzor (bár ezt épp a csökkenő fázisban, így a tényleges nyomásminimum ennél kissé alacsonyabb lehetett). A változás mértéke sem volt mindennapi, a meteorológiában általánosan használt 3 órás nyomásváltozás például 75,2 hPa-nak adódott a ciklon érkezésekor (csökkenés), majd 72,0 hPa-nak a távozásakor (növekedés). Megjegyzendő azonban, hogy ez csak a felszínen számít rendkívül magas értéknek, egy repülőúton ennek sokszorosát lehet tapasztalni a magasságbeli változások miatt.
 
Forrás: MeteoFrance
 
Forrás: NOAA
 
A szigeteken áthaladva Irma több szemfal-kicserélődési folyamaton is átesett. Az ilyen esetekben a hurrikán eredeti (belső) szemfala már általában kis méretű lesz, vagy nem tud stabil maradni, és körülötte egy új (külső) szemfal alakul ki, mely később a belső feloszlásával a valódi szemfal lesz. Ezzel együtt a trópusi ciklonok általában kissé legyengülnek, mivel a nagyobb szemátmérő mellett kisebb a forgási sebesség. Így volt ez Irmával is, ezért Kuba előtt átmenetileg 4-essé "szelídült", miközben a repülőgépes mérések jól mutatták a kicserélődési folyamat közbülső állomásában megfigyelhető, a belső (régi) és külső (új) szemfalhoz tartozó kettős szélmaximumot.
 
Kék vonal: szélerősség a repülési magasságban, piros vonal: tengerszinti légnyomás, mindkettő az időben változva ahogy a repülő keresztezte a szemet.
Forrás: TropicalTidbits

 
Az egyik szemfal-kicserélődés befejeztével Irma Kuba előtt még vissza tudott erősödni rövid időre 5-ös kategóriájúvá, de a sziget északi részét érintve a szárazfölddel kölcsönhatva már jelentősebben vesztett erejéből, így visszaesett 3-as kategóriára. Ezután észak felé fordulva ugyan még megcsípte a 4-es erősséget, miközben érintette a Florida délnyugati csücskén lévő szigetívet (Florida Keys), viszont Florida fő részének elérése előtt már ismét visszagyengült 3-assá. Ezt követően Irma fokozatosan gyengülve végighaladt Floridán észak felé, de a viszonylag gyors mozgása miatt közel sem okozott annyi csapadékot, mint Harvey Texasban. Ennek ellenére azért itt is előfordultak áradások, részben a ciklonnal érkező vihardagály miatt is, illetve a szél jelentősebb károkat okozott. Bár Irma sok szárazföldet érintett, nem követelt sokkal több áldozatot, mint Havey, a károkozás összértéke pedig hasonló volt.

Jose Irma árnyékában kissé kevesebb figyelmet kapott, de a "nagy testvér" nyomdokaiban haladva ő is produkált egy gyors megerősödést szeptember 8-án, és az akkori 250 km/h-s maximális szélsebességével majdnem elérte az 5-ös kategóriát. A legalacsonyabb légnyomása azonban jócskán elmaradt Irma-étól, ennek értéke 938 hPa volt. Ebben az időben Jose is ráijesztett a Kis-Antillák északkeleti szigeteire, az Irma által letarolt Barbuda-ról evakuálták is a lakosságot, de végül időben északra kanyarodott a ciklon, így nem érintett érdemben egyetlen szárazföldet sem. A nyílt víz felett ugyanakkor Jose sokáig elidőzött, a Bahamáktól keletre például egy hurkot is leírt a pályája, így ő a hosszú élettartamával hívta fel magára a figyelmet. 5-ei kialakulásától számítva egészen 21-éig trópusi ciklon tudott maradni, miközben élete nagy részét hurrikánként töltötte el.
 

2017.09.08. 18:45 UTC
Helyi idő: 2017.09.08. 15:45
Forrás: Naval Research Laboratory
Katia szintén meglehetősen gyorsan erősödött be a Mexikói-öböl déli felén botorkálva. Kialakulása után bő egy nappal, szeptember 6-án már hurrikán lett, miközben a szárazföld közelségéből kissé kitolódott a nyílt víz fölé. A nem túl kedvező légköri feltételek azonban számára nem tettek lehetővé jelentős erősödést. Így csak 2-es kategóriájúként tetőzött Jose-val szinte egy időben, 8-án, 165 km/h-s szélsebességgel és 972 hPa-os nyomásminimummal. Ezután visszafordult Mexikó felé, de nagy szerencséjükre ezalatt le is gyengült, és végül éppen csak 1-es kategóriájúként érte el a partot, a szárazföld felett pedig igen gyorsan feloszlott. Ezért Harvey-nál és Irma-nál jóval mérsékeltebb károkat okozott, bár 3 halálos áldozata így is volt.
 
2017.09.08. 17:45 UTC
Helyi idő: 2017.09.08. 12:45
Forrás: Naval Research Laboratory
Maria, Lee
Alig lélegeztek fel a karibi szigetvilágban Jose-t megúszva, rögtön újabb fenyegetéssel kellett szembenézniük, hiszen szeptember 16-án ki is alakult az újabb ciklon, Maria, mely szintén gyorsan megerősödött, és Dominika szigete (nem összekeverendő a Dominikai Köztársasággal) előtt 18-án estére már elérte az 5-ös kategóriát 260 km/h-s szélsebességgel, miközben a központjában 925 hPa-ig süllyedt a légnyomás. Maria lett ezzel az első hurrikán, mely 5-ös erősségűként haladt át a kis szigeten, noha utána rövid időre veszett kicsit az erejéből,és visszafokozták 4-essé. Maria következő állomása Puerto Rico volt, előtte azonban a nyílt tenger felett ismét visszaerősödött 5-össé. Legnagyobb erősségét 20-ára virradóan érte el 280 km/h-s széllel, így e tekintetben elmaradt Irma-tól. A légnyomásban azonban lekörözte, mivel ekkor a központjában 908 hPa-os értéket mértek.
 
2017.09.19. 20:15 UTC
Helyi idő: 2017.09.19. 17:15
Forrás: Naval Research Laboratory
A hurrikán központja hajnalban St. Croix szigete közelében haladt el, majd délelőtt érte el Puerto Ricot. Az ő szerencséjük az időközben megindult szemfal-kicserélődési folyamat volt, melyet - Irma-hoz hasonlóan - a repülőgépes mérésekben is jól nyomon lehetett követni, a folyamat közbülső állapotában pedig a radaron is kitűnően megfigyelhető volt az eredeti belső és az új külső szemfal. A folyamat révén Maria 4-essé gyengülve érte el a szigetet, de így is jelentős károkozással járt.
 
Forrás: Storm2k.org
 
Kék vonal: szélerősség a repülési magasságban, piros vonal: tengerszinti légnyomás, mindkettő az időben változva ahogy a repülő keresztezte a szemet egymás után kétszer.
Forrás: TropicalTidbits
A későbbiekben Maria észak felé vonult tovább, így útja során már nem haladt át szárazföld felett, bár a Bahamák legdélebbi szigeteit még érintette a széle. Puerto Rico-t 2-es kategóriájúvá gyengülve hagyta el a hurrikán, utána viszont visszaerősödött 3-assá, és ezt az erejét még több napon keresztül megtartotta. Eközben jócskán kiterebélyesedett mind a felhőzetet, mind a trópusi vihar és hurrikán erősségű szelek zónáját tekintve, utóbbinak a sugara a központtól mérve egy idő után már elérte a 150 km-t is.

Ez utóbbi önmagában nem számít érdekesnek, Lee-hez viszonyítva azonban igen. Ő még Maria előtt alakult ki gyenge trópusi viharként az óceán keleti felén, de a kedvezőtlen légköri feltételek miatt hamar fel is oszlott. Jelentősen északnyugatabbra helyeződve azonban regenerálódott, és egy igencsak kis méretű hurrikán lett belőle. A hurrikán erejű szelek kiterjedésének sugara közel tizedannyi volt benne, mint Maria-ban, csupán 20 km. A két ciklon között a megegyező műholdkivágaton is látványos volt a méretbeli különbség.
 

A következő napokban azonban Lee is összeszedte magát, és 27-én megcsípte a 3-as kategóriát is, miközben ekkorra már nagyobb lett a mérete, illetve a szeme is. Ő 185 km/h-s szélmaximumot produkált, a központjában pedig 962 hPa volt a legalacsonyabb légnyomás (bár repülőgépes mérések híján a többi ciklonnal ellentétben ezek csak becsült értékek).
 
2017.09.27. 11:45 UTC
Helyi idő: 2017.09.27. 08:45
Forrás: Naval Research Laboratory
Végül Maria és Lee számára is szeptember 30-án érkezett el a vég, egy északnyugat felől érkező hidegfront "személyében". Lee már 30-ára virradó éjszaka hozzákapcsolódott a frontálzónához, Maria azonban néhány órával tovább húzta, az ő esetében ez csak a nap végén történt meg. Így ritka esetkén elmondható volt, hogy idén szeptember minden napján volt legalább egy aktív trópusi ciklon az Atlanti-óceánon, melyre legutóbb 2004-ben volt példa. Ráadásul az aktív periódus Harvey regenerálódásától, augusztus 23-ától tartott, 2004-ben azonban ez néhány nappal hosszabb volt (augusztus 24-től október 3-ig). Október első napjaiban előbb Lee, majd Maria is teljesen feloszlott a frontrednszerbe ágyazódva, így végül önálló ciklonként még Európát sem érték el (ahogy ez várható is volt, szemben néhány bulvároldal "előrejelzésével"), hazánkban a 3-ai csapadékot az említett, a hurrikánoktól függetlenül már korábban kialakult mérsékelt övi ciklon okozta.
 
Forrás: NASA
Összefoglaló műholdanimáció a 6 hurikánról:
 
A szél-, légnyomás- és csapadékadatok forrása: National Hurricane Center (NHC)
A feltüntetett szélsebesség értékek a Saffir-Simpson hurrikánskálára épülve 1 perces átlagok. A feltüntetett szélsebesség- és légnyomás adatok elsődlegesek, azok a szezon végi hivatalos összesítéskor még változhatnak kisebb mértékben.

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat