Július végi MKR-es éjszakák

Nem gondoltam az idei szezon elején, hogy egészen július végéig kell várnom, valamire való éjszakai villámfotózásért, azt pedig különösen nem, hogy ekkor szinte 3 egymást követő nap is eltelhet úgy, hogy MKR érkezik, de a lecsapó villámok szabadságra mennek. Persze, ahogy látni fogjátok, azért volt abban is részem illetve részünk Rajmi barátommal, de ez a szezon úgy látszik nem a villámfotósok álma: legalább is errefelé nem...

07.28

Július 28-án riadóztattam barátomat, hogy hosszú idő után talán jól sülhet el az este fotózás szempontjából, úgyhogy ki is vágtattunk törzshelyünkre, és vártuk a közeledő kicsi zivatarrendszert, ami úgy jött, mint a gyorsvonat.

Nagyon komoly villámtevékenység volt benne, de 90%-ban felhővillámok világították meg a közeledő borulást. Úgyhogy csak 1-2 értelmesebb fotót sikerült csinálnom.

Már elkezdett esni, Rajmond is visszahúzódott a kocsihoz, de én még kicsit kivártam, és ekkor jött ez:

Sajnos olyan szinten nem voltam felkészülve, hogy ennyire gyors lesz a rendszer, ráadásul a legvégén csak elkezdi szórni a lecsapókat, hogy időm sem volt állítgatni már a gépet a meglepettségtől, így ezt az erősen beégett képet, csak ennyire sikerült emészthető formátumúra "fotosoppolni". Pedig az év képe lehetne -számomra legalább is, de így jártam. :)

07.30

Következő éjjel egy jóval izmosabb rendszer érkezett, és mi megint a szokott helyen vártuk közeledtét.

Valamint ismét csak a felhővillámok hada látszott. Ez kezdett kicsit bosszantó lenni.

Távolban időként ugyan 1-1 lecsapó is feltűnt, de hát mit ne mondjak, kicsit többre készültünk.

A felhőzet egész szép struktúrával közeledett, az előző naphoz hasonlóan igen gyorsan, sőt talán még gyorsabban.

Egyszer csak iszonyat szél kerekedett, még az autót is egész komolyan lökdöste, és erős, felhőszakadás jellegű eső érkezett, ami legalább fél órán keresztül nyomta. Intenzitását jól tükrözi, hogy hazaértemkor 24 mm fogadott a mérőben.

Kocsiba ülve, mit volt mit tenni, próbálkozásokkal ütöttem el az időt:

Komolyan bosszantott, hogy akár csak pár napja, iszonyú lecsapó parádé kezdődött, de ezzel már nem tudtam mit kezdeni a zuhogó esőben. Otthonról, nyugóvóra térés előtt még lőttem egy búcsú villámot.

07.31

Újabb éj, és új esély! Hátha a most közeledő MKR elkápráztat a lecsapókkal...

...Szerintetek mi történt?? Bingó! Minden eddiginél kevesebb lecsapót láttunk. Ezúttal a tőlünk nem messze lévő gátról fotózva. Pedig ez is izgalmasan érkezett:

Sőt, ez volt a legkomolyabb peremfelhővel érkező rendszer. Nem csoda, a radarképen is az a szép squall-line. A valóságban is pompázatosan hosszú, véget nem érő gyönyörű struktúrája volt...

...ami azért néha kiszenvedett magából 1-2 lecsapót (de ezen a képen kissé "közelebb lett hozva" a téma).

Rajmond persze most is ott volt velem, így együtt estünk extázisba...

...a látványtól!!! :)

És ez lenne egyúttal a 3 villámfotozós éjjel megkoronázása is.

Igen felemás érzésekkel gondolok vissza ezekre a napokra, hiszen végre volt mit fotózni, 1-2 egész jó kép készült is, a fíling igazán megvolt, és király éjszakák voltak. De üröm az örömben, hogy még is csak 3 sansz ment el úgy egymás után, hogy éppen csak sikerült valamit kihozni a helyzetből. Összességében, persze nem vagyok csalódott: ebben a szezonban ez már maga volt a kánaán. ;)

Végezetül egy kis visszaemlékezés gyanánt Rajmi leírásai ezekről a napokról (csak hogy még minőségibb képeket is lássatok)

LINK

LINK

LINK

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat