Az Adában töltött éjszaka után május 22-én egy izmos moderate risk-re ébredtünk, de a modellek nem tették könnyűvé a célterület kiválasztását. Az eredeti elgondolásunk az volt, hogy Oklahoma ÉK-i csücskébe megyünk, és ezt támogatta a NAM és a RUC modell is. Azonban az alacsony szintű szélnyírásban lényeges különbség adódott a GFS-hez képest, mely ezt a paramétert a labilitással együtt D-en maximalizálta, így végül közös egyetértéssel az Oklahoma-Texas határvidéket jelöltük meg optimális pozícióként.
Igencsak izgalmasnak nézett ki a vadászat, és a hangulatot tovább fokozta, hogy e napon a Dominator 1 mellett már az új, továbbfejlesztett Dominator 2 is üzembe lépett.
A Discovery Channel stábja és a tornadovideos.net-es srácok felbolydult hangyabolyként készültek a várható eseményekre, gőzerővel folytak a Stormchasers sorozat felvételei. Így pl. olyan érdekességeket is meg lehetett figyelni, mint Joel Taylor, amint bőszen igyekszik egy láthatatlan súlyzót legalább mellmagasságig emelni.
Közben a légkör is gondoskodott az adrenalinszint további emelkedéséről, ugyanis az óránként frissülő analízis-térképek olyan paramétereket mutattak, amiktől a sokat látott vén rókák is felemelték a szemöldöküket. Elég csak az alábbi, 9500 J/kg-os CAPE-indexen elgondolkodni egy másodpercre.
Az égkép is brutális labilitást sugallt, hirtelen a semmiből percek alatt több km magasságba lövellő Cu con-ok jelentek meg a közelünkben.
Ezután már nem vártunk tovább, szupercellák robbantak be tőlünk D-re, így megcéloztuk őket. Némi zavart és ide-oda keringést ugyan okozott egy tőlünk ÉK-re kipattant szupercella, de végül mégis a D-i képződményeknél kötöttünk ki. A radarfelvételeket vizsgálva konstatáltuk, hogy a célterületünkön a mai napon az a viszonylag ritka helyzet állt elő, hogy a kettéválások után jellemzően a balra haladó tagok váltak erősebbé és tartósabbá.
A szituáció további érdekessége volt, hogy ezen balra haladó tagok radaron a ciklikusság egyértelmű jeleit mutatták.
Az első ilyen cellánk, amit elcsíptünk, a nagy nedvesség miatti homálytól még közvetlen közelről is csak elmosódottan látszott, de még így is egyértelmű volt a szokásostól eltérő fordított struktúra, hosszú hódfarokkal.
A pár száz méterre csattogó lecsapó villámok és a baljós égkép megfelelő feltételeket teremtett egy össznépi vizeléshez, melynek apropójából több tucatnyi jómadár vonult fel egy tömött sort képezve az út menti árok partján, és igyekezett annak vízmennyiségét mesterségesen felduzzasztani. Ezt a pikáns műveletet az élő adást közvetítő webkameráinknak köszönhetően korántsem csak a jelenlévők élvezhették. A kollektív megkönnyebbülésnek néhány közénk zuhanó több cm-es jégdarab vetett véget. Perceken belül komoly jégeső vette kezdetét, mi pedig ezzel a cellával már nem foglalkozva, annak csapadékzónáján keresztül mentünk tovább D felé egy ígéretesebb fogás reményében. Kisvártatva egy újabb erős balra haladó példány fejlődött ki, mely szintén ciklikus szupercella volt.
Ez azonban az előzőhöz hasonlóan nem okozott tornádót, és a további hasonló cellák sem. A nap vége felé egy benzinkúton átvészelve az aktuális szupercella intenzív csapadékzónáját úgy láttuk, hogy ma már nincs értelme tovább vadászni. Az eleinte még viszonylag izoláltnak nevezhető szupercellák ekkorra már összeálltak egy hatalmas rendszerré, melyben követhetetlenné váltak a folyamatok, egy találó szakszóval élve kialakult az ún. "katyvasz". A hazaúton Oklahoma City felé még láttunk néhány erőlködő cellát, de ezek a rendszerből kifutó hideg levegő peremén képződtek, és halálukat is ez okozta, gyorsan alávágódtak, majd idejekorán disszipálódtak.
Eközben a lemenő Nap fényében láttuk, amint az egyik utolsó nagyobb szupercella is feladja a harcot.
... és hát még vadászat közben értesültünk róla, hogy tulajdonképpen miről is maradtunk le - a joplini tornádóról. A katasztrofális pusztítás és a halálos áldozatok híre mindenkit megdöbbentett, és az sem volt túl örömteli, hogy az eredeti célterületünk szinte pontosan ott lett volna, és minden gond nélkül oda is értünk volna, ha induláskor az utolsó pillanatban nem döntünk az ellenkező irány mellett. Kivételes lehetőség lett volna egy ilyen ritkán kialakuló, maximális erősségű tornádó meteorológiai jellegzetességeit megfigyelni. Ugyanakkor senki nem hibáztatható a döntésünkért, ugyanis a modellek alapján egyöntetűen azt gondoltuk, tornádóvadászatra a D-i területek megfelelőbbek. A GFS-re hallgattunk, ami ezúttal tévedett, a NAM és a RUC pedig jól egybevágott a későbbi történésekkel. Utólag már jól látható, hogy nem kellett volna kimenni a moderate risk zónából.
Mindenesetre szakmailag sok szempontból igencsak tanulságos volt e nap alakulása, az elszalasztott lehetőséget pedig már nem lehet visszahozni, így az egyik sráctól elhangzott, archetipikus amerikai hozzáállást reprezentáló mondattal zárom soraimat, melyet ilyenkor érdemes megfogadni: "Take it easy, man!".
