A Texas É-i részén elhelyezkedő Abilene megfelelő kiindulópontnak tűnt a május 18-i vadászatunkhoz, így előző este itt szálltunk meg. Másnap délelőtt indultunk útnak, és a terv szerint Oklahoma állam É-i részére igyekeztünk, ahol a szárazvonal és a melegfront metszették egymást. Itt voltak a legjobb átfedésben a szélnyírási és labilitási mutatók, és természetesen az említett helyzetben a talajközeli konvergenciával sem volt probléma. Azonban aggodalomra adott okot, hogy a nedvesség - bár jobb volt, mint előző nap - még mindig nem volt eget rengető. Továbbá középmagas szinten a légnyomási mezőben egy gerinc jelentkezett, és némi záróréteg még erre a napra is várható volt, mely hatások együttesen már jelentősen késleltethették a konvekciót.
Utunk során gyakorlatilag végigmentünk a szárazvonalon, és ígéretes kis bugyborékoló Cu con-okat láttunk, de egyszerűen képtelenek voltak megerőltetni magukat, egyik sem fejlődött tovább.
A napnak végképp betett, hogy a délután derekára a célterületünk felett vékony, de kellemetlen magas szintű fátyolfelhőzet jelent meg, mely árnyékoló hatásával a talajközeli légréteg lehűlését eredményezte. Woodward-ig jutottunk, ahol papíron tökéletes helyen voltunk, az aktuális analízisek szerint hajmeresztő labilitási és szélnyírási mutatókkal, pontosan a szárazvonal és a melegfront érintkezésénél, mégsem volt az égvilágon semmi. Kora este ott álltunk egy halom mindenfelől összesereglett más viharvadásszal, akik szintén nem véletlen toporogtak az adott ponton, és a csípős szélben reményvesztve néztük a szürke, alacsony szintű felhőzet egyhangú áramlását, miközben minden nyílásunk telement a prériről felkapott porral. Még az SPC is beszívta a szitut, különböző produktumaikban ők is jóval többet vártak.
Egy kamerával flangáló jómadár már nemigen bírhatta idegekkel, ugyanis hirtelen felindulásból a fejére húzott egy szivárványfarkú csirkét, majd bőszen kotkodálni kezdett.
A kedélyeket méginkább borzolta, hogy Colorado-ban egy kis területen meglepetésszerűen kialakult néhány szupercella, melyből a legerősebb, radaron igen impresszív egyed tornado warning-ot is kapott. Ez tényleg mindenkit váratlanul ért, mert ott aztán egyáltalán semmilyen labilitás nem volt (sem SBCAPE, sem MUCAPE), bár az tény, hogy a szélnyírás pokoli erős volt arrafelé minden szinten.
Az analíziseket megszemlélve azonban lebukott a sunyi képződmény, ugyanis - amint az alábbi képen pirossal jelölt részen is tisztán látható - 300 hPa-os szinten a jet-mag bal kilépő részéhez köthető maximális divergencia átfedésben volt az alacsonyabb szintek legerősebb emeléssel rendelkező régiójával, ráadásul a melegfront-hidegfront-okklúzió hármas találkozása is abban a térségben tartózkodott. Tanulság: ennyit számít a jet-cirkuláció, ill. a háttéremelés, a kényszerhatás. Ahol vártuk, ott ellehetetlenítette a szignifikáns konvekciót, ahol nem vártuk, ott pedig létrehozta.
Soraimat stílszerűen egy kanadai viharvadász szavaival zárom, akivel Woodward-nál találkoztam, és együtt bámultuk a homályos horizontot. Az ő véleménye - mellyel mélységesen egyetértek, - az volt, hogy "Mindegy mi van, csak sör legyen és vihar!" :)
