A második nap kicsit lazábban kezdődött, aztán annál durvábban folytatódott, már ami a mély szakmázást illeti. A délelőtt nagy részében a heves viharok társadalomra gyakorolt hatásáról, néhány nevezetes nagyobb régmúltbéli (értsd 17. századi) osztrák és angol heves zivatarról, valamint az előrejelző és veszélyjelző meteorológus és az átlagember közötti információcsere minőségével kapcsolatos prezentáció hangzott el.
Az utóbbi témára, mint praktizáló előrejelző, én is felkaptam a fejem: az osztrák Alexander Kreul mutatott be pár érdekesebb felmérést arról, hogy a tv-s, rádiós és egyéb csatornákon keresztül megnyilvánuló időjárásjelentések mennyire ragadnak bele az átlagember fejébe. És hát nem meglepő módon a jó időről szóló híreket nagyon könnyedén megjegyzik az emberek, változékony idő esetén viszont már szelektívebben működik az agyuk, ugyanakkor például a rádióban elhangzó figyelmeztetést könnyebben interpretálják, mint a tv-ben megjelenőt.
További érdekesség, hogy minden második ember volt csak képes visszaadni a tv-ben előadott regionális prognózis lényegét, és alig jobb ez az arány a rádió esetében (lásd alábbi kép). Érdekes látni ezt egy viszonylag fejlettebb európai ország esetében, és el lehet gondolkozni, hogy itthon egy ilyen felmérés milyen eredményeket hozna... Mindenesetre érdemes lenne ráfeküdni (természetesen nekünk, meteorológusoknak) a témára, hiszen óriási téveszmék, félreértések vannak a meteorológiai előrejelzésekről itthon a fejekben. Másrészt meg ugye minek csináljuk az előrejelzéseket, ha az az laikus embör kicsit sem érti meg.
És ha már a társadalom és a meteorológia kapcsolatát boncolgatjuk, álljunk meg egy pillanatra az egyik poszternél, amit érdekes módon szintén osztrák meteorológusok készítettek arról, hogy ez a jó pár éve tartó őrület, miszerint akkor most több heves vihar van-e, mint korábban, mennyire jogos (úgy tűnik, a sógorokat komolyan foglalkoztatja, hogy az átlagpolgár mit gondol és képzel a meteorológiáról). Nos, ahogy az az alábbi képen is látszik, ami a zivatarok észlelését illeti, a civil illetve médián keresztül történő bejelentések alapján a zivataros napok száma az utóbbi években látványosan növekedett. Ugyanakkor, ha a klimatológiai állomások által történő zivatarjelentéseket vesszük alapul, semmiféle emelkedő tendencia nem mutatható ki (a képen a felső sor két diagramja). Ugyanez a helyzet jégesős napok számával: a meteorológiai szolgálat által történő megfigyelések alapján nem mutatható ki, hogy növekedett volna azon napok száma, amikor jégeső hullott, szemben a média által közvetített tendenciával. Úgyhogy ez a kutatás is azt bizonyítja, hogy a heves események gyakoribbá válásáért egyaránt felelőssé tehető a lakott területek kiterjedésének növekedése valamint az információterjedés fejlődése, szóval az azonnal klímaváltozást kiáltó véleményeket érdemes óvatosan kezelni...
Eddig tartott a könnyedebb rész, és akkor most jöjjön az igazán kemény szakmázás. Az amerikaik a délután folyamán elővezették 2009-2010-ben futtatott VORTEX2 projektjüket, ami megmutatta, hogy mennyire fényévekkel előrébb járnak mindenkitől (szinte már az űrben). A VORTEX2 egy hatalmas, 12 millió dolláros mérési kampány, melynek során 11 mobil doppler radarral, 80 fixen elhelyezett mérőműszerrel egy 120 fős szakértői gárda próbált levadászni és megmérni minél több tornádót két szezonon keresztül. Sikerült is elkapniuk 15 tornádós szupercellát, és két olyan vonalas zivatarrendszert, melyben tornádó is kialakult, mindehhez persze le kellett vezetniük összesen 25000 mérföldet (ez 40 ezer kilométer, ami ugye pont a Föld kerülete egy főkör mentén). A kampány révén óriási adathalmaz hullott nyakukba, amit még jelenleg is próbálnak feldolgozni. Céljuk nem titkoltan az, hogy megértsék a tornádógenezis folyamatát, amire már tegnapi előadásában is utalt Markowski, nevezetesen, hogy milyen légköri feltételek kedveznek egy szupercellában a tornádó létrejöttének. Az amerikai tudós mai prezentációjában bemutatta, amit eddig a VORTEX2-ből megértettek: az alacsonyszintű mezociklon létrejöttében a légkörben eleve meglévő örvényesség láthatóan nem játszik szerepet (magyarán a környezet örvényességének összehúzódása a feláramlás által vagy a horizontális tengelyű örvényesség felállása szintén a feláramlás által - lásd alábbi kép), sokkal inkább a hideg leáramlások és a meleg beáramlások határán kialakuló ún. szolenoidális (vagy baroklin) örvények (ezek szintén horizontális tengelyűek). A tornádógenezis szempontjából különösen a hátoldali leáramlás (RFD, vagy ahogy itt Markowski nevezi, a DRC, azaz Descending Reflectivity Core, kb. süllyedő reflektivitási mag) és a beáramlás határán kialakuló okklúzió mentén megnövekvő szolenoidális örvényesség a fontos, mivel ez tud megfelelően összehúzódni a feláramlásba történő belépésekor. Sajnos ezzel viszont nem vagyunk kint a vízből, mivel szimplán a szolenoidális hatás figyelembevételével kb. fele olyan erős cirkulációt kaptak a mezociklonban. A következtetés: a felszíni súrlódást is figyelembe kell venni a mezociklonban (a súrlódás szintén örvényességet generál, hiszen 0-ról növekszik a szél a magassággal egy bizonyos értékre, ami szélnyírással jár), ezt viszont komplikáltabb kezelni.
Na és aki még nem vesztette el a fonalat, annak kegyelemdöfésként itt egy ízelítő a szintén amerikai Howard Bluestein előadásából a tornádók dinamikájával kapcsolatban (ez volt egyébként a bevezető prezentáció), megspékelve képlethegyekkel és irtó magvas levezetésekkel. Megmondom őszintén, az első pár slide-ot még bírtam követni, utána már csak kapkodtam a mondanivalója után, pedig nem magyarázott rosszul az öreg, de annyira tömény (és ráadásul gyors) volt, hogy rajtam kifogott. Mindenesetre a slide-ok le vannak fotózva, tanulmányozni fogom őket, mert baromi érdekes a téma.
Töredelmesen bevallom, ekkora dózis okosság után a késő délutánba nyúló utolsó szekciót a trópusi konvekcióról inkább kihagytam, bár lehet lemaradtam pár érdekes gondolatról, mégis inkább egy jó kis strandolást választottam Palma Iteles nevű bícsén. Estére viszont visszatértem, hogy részt vegyek az újabb szociális találkozón, ami most egy bizsergetően szép egyórás kóruskoncert volt a Santa Creu nevezetű gótikus templomban. Sőt, hogy meglegyen a kontraszt zenei szempontból, útban vissza a szállás felé még egy oktoberfest-es (sic!) sátorba is sikerült belebotlanom, ahonnan éppen jódlis sramli zene szűrődött kifelé, de olyan aljasul, hogy gyorsan menekülőre fogtam.
