Impozáns multicellás rendszer

2011.06.08-án délelőtt, munka közben, egyre erősebben kacsintgattam a radarra, mert egy szép multicellás rendszer közeledett felém:

Olyan gyorsan jött mint egy sebes vonat. Mikor az irodából először kiszaladtam szétnézni, még semmit nem láttam.
20 perc múlva viszont már a következő kép fogadott:

Igen gyorsan kellett fotózgatnom, ráadásul szembesültem vele, hogy (természetesen) lemerültek a kis panasonic elemei. Szerencsére az egyik biztonsági őr a cégnél ki tudott segíteni. Köszönet ezúton is Neki. :)
Sok időm nem volt, mert a látványos részek nagyon gyorsan haladtak, később már homogénné vált a felhőzet.
A cella keményebb része Tószegtől nyugatra csapott le, mi csak a szélét kaptuk. Régen láttam már zöldegélő égboltot, ami általában erősebb zivataroknál szokott megjelenni megfigyeléseim szerint, és legtöbbször jégeső előhírnöke is.

Közben elkezdett az eső is esni, így visszarohantam az emeletre az irodánkba, és onnan még egy panoráma képet csináltam, az akkor már bőven fejünk felett tanyázó zivatarról.

Összességében nagyon elégedett voltam: igaz ugyan, hogy kifejezetten vadászni nem volt lehetőségem, de soha ne fogadjon rosszabb látvány egy váratlan vendégről. :)

Írta: Neofita

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat