Kedd óta ettem a kefét, hogy vajon mi lesz hétvégén, hiszen lent leszek Békés megyében, szombaton konkrétan Erdélyben, és a paraméterek elég szép dolgokat ígértek mind szombat, mind vasárnap estére. Ahogy közeledtek a napok, egyre inkább próbálkoztam egy csapatot összeállítani VAGY becsatlakozni valahova vasárnap délutánra. A dolgot nehezítette, hogy Gyulától 30 km-re északkeletre, a román határtól egy kőpésre tartózkodtam, és nem tanultam még meg repülni.
Végül laza 2000.- eltelefonálása és kb 8 ember idegronccsá tétele után sikerült megszervezni, hogy hogy is fogok becsatlakozni a vadászatba, és jutok egyben haza Békés megyéből ebben a rendkívül sokat ígérő helyzetben!
14:25-kor indult a buszom egyenesen Gyula (tehát kb dél) felé. Az ablakon kitekintve a kövezkezőt láttam: jobb oldalamon a nagy semmi, gomolyoknak nyoma sincs, néhány magasabb szintű fátyolos felhő takarta a tiszta eget, balomon pedig gyorsan növekedő karfiolok, majd üllők jelentek meg rendre. Igen, Erdélyben, ahol előző nap voltam, és a turistabusz lerobbanását követően majdnem a Bihari hegységben maradtunk.
Mire beértünk Gyulára, tőlem délre is elkezdett fejlődni egy cella, hatalmas tejszínhabot képezve:
Ahogy fordultunk Békéscsaba felé, nem tudtam levenni a szemem a celláról, mind csak nőtt és nőtt, irigyeltem az éppen Erdélyben tartózkodókat.
Békéscsabára érve még gyorsan lekaptam a cellát
aztán beültem a kocsiba, ahonnan visszaindultunk Sarkad felé, ahonnan jöttem... facepalm. Na mindegy. Stormanékkel telefonos kapcsolatban voltunk, míg át nem lépték a határt. Mi megpróbáltunk a magyar oldal felől közelíteni, de úgy döntöttünk fél óra után, hogy mivel esélyünk nincs beérni, inkább nem pazaroljuk a benzint, és kivárjuk, jön-e utánpótlás.
Nem jött...
Az istennek se...
Az egy teljes hete mámoros állapotot, orbitális szupercellákat, tornádót és jégesőt jósló feltételek mind a román - magyar határ túlsó oldalán maradtak, és tojtak a magyar viharvadászok fejére. majdnem 2 órát ültünk Sarkadon, mire megszülett az ítélet: ennyi volt a mai nap...
Hazafelé összefutottunk Stormanékkel, és konvojban haladtunk haza. Az egyetlen kicsit mosolyt fakasztó dolog a naplementében megjelenő gomolytornyok sziluettje volt, amúgy nem tudtam szavakba önteni a csalódottságomat.
Mikor hazaértem, gyöngyörű látvány fogadott észak felé. Egy új, frissen kipattant távoli cella karfioljait másodpercenként villantották meg a villámok. Kivittem egy széket a folyosóra, ahonnan látszott, és leültem nézni, végre kiélvezni a látványt, nem csak a keresőn keresztül. Kisvártatva csörgött a telefon. Skyshooter hívott, hogy menjünk lidércet fotózni. "Hámárhogyavaiharbane"!!!
Becsatlakozott még Anarki, így hárman vettük célba a Kelet felé haladó cella optimális láthatósági helyét, melynek hosszadalmas tanácskozások után az Erdőkertest és Vácegrest összekötő útról nyíló 2 búzatábla közötti földút bizonyult (volna, ha nincs egy-két nem optimálisan elhelyezett tereptárgy /aka. vascső/ a kocsi hasmagasságánál magasabbra nyúlóan. Igen, jól gondoljátok, Skyshooternek nem volt őszinte a mosolya).
Jómagam megvilágosodtam, miután a 25. kép is homályos lett: városban kicsit egyszerűbb élességállítási pontot találni éjfélkor a távolban, mint a semmi közepén. Persze Sky tapasztalt, neki ment. Nekem meg nem. Újabb kefeevés, na mindegy.
Ahogy távolodott a szlovák cella, Anarki már mondta, hogy tőlünk délre mintha lenne valami. Nem igazán akartuk elhinni, mígnem bevillant. Egy perc alatt vagy 5-ször. Gyors állásáthelyezés.
Majd 10 percig egy árva villám nem sok, annyi se volt. Ez pedig nekünk elég volt, hogy döglöttnek gondoljuk, és elinduljunk hazafelé.
Ugye mondanom sem kell, hogy a cella persze csak szünetet tartott, így hazafelé villámparádéban utaztunk, kaptunk egy kis csapadékot is, és bár készült videó telefonnal, sajnos értékelhetetlen minőségű lett, így nem hoznám nyilvánosságra. Csak egy gyors idézet belőle:
Skyshooter: "Te láttál már ilyet, Gabi?"
Anarki: "azanyja*csája"
Skyshooter: "Mivan, megmérgesedett?"
Röviden összefoglalva: gyakorlatilag a felhőalap a dombok tetejének szintjén volt, így a vihar alatt konkrétan ködfoltokban utaztunk. Olyan csapadékfüggyöny volt, hogy tényleg egyik másodpercben még nem esett egy csepp sem, a következőben pedig már felhőszakadásban mentünk, majd ugyanígy kerültünk ki belőle.
Bár nem ez a nap volt életem legsikeresebb viharvadászata, az este azért kárpótolt a nappal jelentéktelenségéért. Remélem hamarosan nagyobb sikerekről is beszámolhatok! Mindenkinek sikeres vadászatokat kívánok!
