Egy viharos este az Adrián 2013.07.11

Ez aztán a lecke! - figyeltem napról-napra az Adriai partok peremén képződő tortákat. Laikus szemmel próbáltam megérteni az egymás melletti képződő, egyesülő, majd összeomló felhőket. Lestem a távolban csapkodó villámokat és a morajlásokat. Osztottam-szoroztam és hallgattam a rutinosabbak tapasztalát. Ez nem csupán érdekes, hanem fontos is volt számunkra, hiszen egész nap a széltől függtünk, annak erősségétől, irányától. És ami azt illeti, a sebbességre bizony, egész héten nem panaszkodhattunk. Ennek megfelelően lett okom rá, hogy ezen az oldalon is említést tegyek az eseményekről.

Hogy mi is az a Bóra? Jópárszor sikerült megtapasztalnunk. A part felől érkező erős szél többnyire egyenletes kiszámíthatósággal kísérte utunkat, jól látható felhősáncot képezve a hegyek felett. Nem tudom, hogy pontosan ennek szüleményei vagy helyi ráadásként képződtek körülöttünk a felhőtornyok, de gyakran félelmetes sötétséggel kúsztak felénk. Feszülten figyeltük és vártuk a Balatonon ilyenkor megszokott műsort, de ez sokszor elmaradt, és békés pamacsként oszlottak szét felettünk. Szerencsénk volt.

Ezen élmények közül mégis kiemelnék 2 esetet, amit már a partról sikerült átélnünk. Az egyik (07.08-án) pusztán szemgyönyörködtető volt, a csillagos ég alatt dübörgő habok fényes, sűrű lecsapókkal szorták a vizet..

..gyakran egyszerre 2-3 fő ággal. Tudomásom szerint ebből a viharból É-Keleten vörös lidérceket is rögzítettek kamerák!

A másik "kedvenc" viharom (07.11-én) egy kikötőben ért minket, aminek már egész nap szép lassú jelei voltak. Alapvetően meleg, napos, kellemesen tempós időnk volt, de a part felett szűntelen képződtek a tornyok, összeolvadtak, majd szétterültek és így ment ez egészen naplementéig.

A lemenő nap fényei azonban a szürke párában egy váratlan alakzatot kezdtek kirajzolni.

Aztán megszólalt az ég. Észak-Kelet felől egy hatalmas gomba örvénylett kikötőnk irányába, mely utólag visszakeresve nagyjából így nézett ki fentről (forrás: sat24.com):

A terebélyesedő tölcsér tetején még a vörös fényben láttunk előbuggyanni egy-egy mamma szerű részt, aztán elnyelt mindent a sötétség.

A part tömve volt kiülős vendégekkel, padokról bámészkodó és nevetgélő emberekkel, akik belevesztek a nagy nyüzsgésbe. Talán keveseknek tűnhetett fel, hogy a közeledő gomba alatt megindultak a villámok, amik egyre csak fényesedtek, sűrűsödtek és közeledtek. Ennek bevezetőjéről próbáltam felvételt készíteni, mely kissé hosszúra sikeredett, de talán így adja igazán vissza a műsor előjátékát. A villámok kezdetben véletlenszerűen villogtak a felhőtorony oldalán, keveset lehetett látni alatta, majd idővel mind látványosabbak lettek, mígnem fejünk fölé értek. És ami miatt javaslom a videó végignézését az az élmény, hogy már többször próbáltam megszámolni hány villám kerülhetett a felvételre, de maximum csak tippelni tudom, hogy több száz, ha nem ezer. Attól függ, mit számolunk 1 villámnak.

És megérkezett.

A villámok fényében ez a falszerűség volt kivehető a felhő alatt, de ez is hamar odébállt. Viszont ekkor már igencsak benne voltunk a sűrűjében és retinaégető robajjal érkeztek a villámok a kikötőbe.

Az első képek természetesen fehérre égették a képeket, de egy-kettőt mégis sikerült elcsípni közülük!

Minden egyes közeli villámnál egyszerre zúgott fel a kikötő és fütyűltek, újjongtak, figyelték a fénycsíkok útján. Azt hiszem ekkora össznépi villámlesen még sose voltam. Az eső pedig még mindig váratott magára.

Ekkor érdekes fejlemények történtek a "csomósodásban. Egyértelműen megjelent a fő vihartól délebre és Észak-keletre egy-egy villámokat szóró felhőzet. Azok sosem értek közelebb, messziről figyeltük, hogy nagyjából D-DNy felé vonúlnak. A két fihar peremének találkozása:

Aztán jól összevesztek.

Egy lecsapó egy csigaszerű felhőrészből.

Jól megvilágított csapadék sáv.

Több mint 150 felvétel készült villámokról, nem egy képre 3-4 is érkezett, videón pedig mégtöbb, azt hiszem ez az este pótolta az egész évi villámadagot! És remélem nem csak nekünk oltotta "éhségünket". : )

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat