SailVihar blogja

Kedd hajnali villám-show

2016. május 24-ét írunk, nyugat felől dübörögnek a szupercellák, Nagykanizsa, Balaton, falfelhő, jégeső, türelmes vagyok. Besötétedik, nyugodtan alszom, aztán hajnali 02:09-kor az eső kopogással ébreszt. Alig pár csepp, szerencsém volt, már robogok is fel a dombtetőre, hátamon az összehajigált felszerelés, hónom alatt a kiskutya, másik kezemben... ajjajj... álványt elfelejtettem.. szuper.. Kuporogva nyomkodom a gépet, se távkioldó, se semmi..

Budapesti 'lángos'

A borzasztó cím egy igen változékony napot takar, mely tele volt érdekesebbnél érdekesebb felhőcskével, csapadéksávval, habostortával és még sorolhatnám. Szegény Neofitát annyit zaklattam ma, hogy a végére illett valaminek összejönnie, hát így is lett! Node lássuk a képeket szép sorjában:

"Konvektív gócok" egyike északon

Kellemes tavaszi napsütéssel indult a reggel, majd ÉNy felől szépen hozta a felhőket a gyenge hidegfront, papírforma szerint.
Dél körül olvastam Storman előrejelzését, így gyakrabban kilestem az égre, hátha érkezik valami szemrevaló. Épp ekkor vonult el felettünk egy kiadósabb esőt hozó 'habostorta', szoknyája szélét még sikerült elcsípni.

Viharos emlékek :)

Emlékszem, hogy egy ragyogó nyári napon az oviban szinte egyik pillanatról a másikra úgy besötétedett, hogy a kezem között eltűntek a fakockák, felkaptam a fejemet, és vakító fényben kezdtek el villogni az ablakok. Az ovónénik felkapcsolták a villanyt, az ablakhoz rohantunk, de semmit sem láttunk az ömlő esőben. - ez a legkorábbi emlékem a viharokról, amiket utána egyre nagyobb érdeklődéssel figyeltem.

Egy viharos este az Adrián 2013.07.11

Ez aztán a lecke! - figyeltem napról-napra az Adriai partok peremén képződő tortákat. Laikus szemmel próbáltam megérteni az egymás melletti képződő, egyesülő, majd összeomló felhőket. Lestem a távolban csapkodó villámokat és a morajlásokat. Osztottam-szoroztam és hallgattam a rutinosabbak tapasztalát. Ez nem csupán érdekes, hanem fontos is volt számunkra, hiszen egész nap a széltől függtünk, annak erősségétől, irányától. És ami azt illeti, a sebbességre bizony, egész héten nem panaszkodhattunk. Ennek megfelelően lett okom rá, hogy ezen az oldalon is említést tegyek az eseményekről.

Szupercellák kereszttüzében 06.22.

Képzeljük el azt, mikor az ember a vízen - távol a kikötőktől - arra lesz figyelmes, hogy kezd megállni a szél és a nap 40 fok magasan váratlanul eltűnik a homokos masszában, majd szép fokozatosan kirajzolja egy kiszélesedett üllő, azaz a Szombathelyi szupercella körvonalait. A kezdeti csodálat hirtelen filmszakadással ér véget. - Vihar előtti csönd. - Fordul a szél és pontosan tudtuk honnan jön… majd a következő mondat szakította át a dobhártyámat „– Gyorsan a mentőmellényeket! Lecseréljük a vitorlát, húzd le a fejed, fordulunk!!”

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat