SailVihar blogja

2016. május 24-ét írunk, nyugat felől dübörögnek a szupercellák, Nagykanizsa, Balaton, falfelhő, jégeső, türelmes vagyok. Besötétedik, nyugodtan alszom, aztán hajnali 02:09-kor az eső kopogással ébreszt. Alig pár csepp, szerencsém volt, már robogok is fel a dombtetőre, hátamon az összehajigált felszerelés, hónom alatt a kiskutya, másik kezemben... ajjajj... álványt elfelejtettem.. szuper.. Kuporogva nyomkodom a gépet, se távkioldó, se semmi..

A borzasztó cím egy igen változékony napot takar, mely tele volt érdekesebbnél érdekesebb felhőcskével, csapadéksávval, habostortával és még sorolhatnám. Szegény Neofitát annyit zaklattam ma, hogy a végére illett valaminek összejönnie, hát így is lett! Node lássuk a képeket szép sorjában:

Kellemes tavaszi napsütéssel indult a reggel, majd ÉNy felől szépen hozta a felhőket a gyenge hidegfront, papírforma szerint.
Dél körül olvastam Storman előrejelzését, így gyakrabban kilestem az égre, hátha érkezik valami szemrevaló. Épp ekkor vonult el felettünk egy kiadósabb esőt hozó 'habostorta', szoknyája szélét még sikerült elcsípni.

Jópár bejegyzés készült már arról a viharról, mely Székesfehérváron pusztított 2015. július 8-án, például:
http://szupercella.hu/szekesfehervari_szupergyors

Már kora délután ígéretes habzásnak indult az ég, késő délután pedig rá is zendített az első felhőtömeg.

Ahogy ballagott le a nap, még megsütötte az összeomló mammákat..

Emlékszem, hogy egy ragyogó nyári napon az oviban szinte egyik pillanatról a másikra úgy besötétedett, hogy a kezem között eltűntek a fakockák, felkaptam a fejemet, és vakító fényben kezdtek el villogni az ablakok. Az ovónénik felkapcsolták a villanyt, az ablakhoz rohantunk, de semmit sem láttunk az ömlő esőben. - ez a legkorábbi emlékem a viharokról, amiket utána egyre nagyobb érdeklődéssel figyeltem.

Ez aztán a lecke! - figyeltem napról-napra az Adriai partok peremén képződő tortákat. Laikus szemmel próbáltam megérteni az egymás melletti képződő, egyesülő, majd összeomló felhőket. Lestem a távolban csapkodó villámokat és a morajlásokat. Osztottam-szoroztam és hallgattam a rutinosabbak tapasztalát. Ez nem csupán érdekes, hanem fontos is volt számunkra, hiszen egész nap a széltől függtünk, annak erősségétől, irányától. És ami azt illeti, a sebbességre bizony, egész héten nem panaszkodhattunk. Ennek megfelelően lett okom rá, hogy ezen az oldalon is említést tegyek az eseményekről.

Képzeljük el azt, mikor az ember a vízen - távol a kikötőktől - arra lesz figyelmes, hogy kezd megállni a szél és a nap 40 fok magasan váratlanul eltűnik a homokos masszában, majd szép fokozatosan kirajzolja egy kiszélesedett üllő, azaz a Szombathelyi szupercella körvonalait. A kezdeti csodálat hirtelen filmszakadással ér véget. - Vihar előtti csönd. - Fordul a szél és pontosan tudtuk honnan jön… majd a következő mondat szakította át a dobhártyámat „– Gyorsan a mentőmellényeket! Lecseréljük a vitorlát, húzd le a fejed, fordulunk!!”

Egész nap derült ég volt, kiábrándítóan reménytelennek tűnt az estére ígért műsor. Késő délután azonban váratlanul egy hatalmas "hal" kúszott az égre, nyomában pedig látványos sebességgel megindult a felhőképződés.

Szép, hosszan elnyúlt - olykor tarajos - hullámokra ébredtünk, 30-40km/h körüli széllel és alapvetően tiszta éggel, melynek csupán a horizontján vándorolt néhány felhőszőnyeg. Azonnal neki is vágtunk a magyar tengernek! :)