Szupercella felhőszakadással 2014. május 18-án

2014. május 18-án az Yvette ciklon elvonulása után (melyből nálunk nem hullott kiemelkedően sok csapadék, mindössze 11,5 mm) egy magassági hidegcsepp közelített meg bennünket északnyugat felől. A hidegcsepp felhőzete már előző este  megérkezett, és reggelig 3 mm eső, zápor hullott. Délelőtt még sok volt felettünk a felhő, és időnként csepergett az eső is, majd a déli órák felé közeledve a rétegfelhőzet alatt már gomolyfelhők is megjelentek, egyre nagyobb számban. A modellek egyetértettek abban, hogy a délután labilizálódhat a levegő és záporok, zivatarok alakulhatnak ki a térségben, illetve az előrejelzett 12-13 m/s körüli szélnyírás marginális szupercellák esélyét is felvetítette.

A változás első jelei a déli órákban mutatkoztak, amikor már hosszabb időszakokra is kibukkant a nap, ezzel együtt pedig egyre határozottabbá vált a gomolyfelhő-képződés. Kora délutánra tőlünk délre jelentősen csökkent a felhőzet, észak felé ugyanakkor záporok alakultak ki. Az egyik, északnyugatra lévő góc háromnegyed 3 után zivatarrá fejlődött, és mivel a radaron is egyre gyanúsabbá kezdett válni, kibicikliztem a falu szélére megfigyelni. Mikor kiértem, ez a látvány fogadott:

Rövid idő múlva egy peremfelhőszerű képződmény jelent meg a cella alján:

Ekkor még nem volt teljesen egyértelmű, hogy szupercella közeleg, noha a fel- és leáramlási rész már eléggé elkülönült volt, és a cella üllőjét messze elnyírta a szél:

Negyed 4 körül azonban szinte egyik percről a másikra kialakult a cella falfelhője:

Ez mindvégig viszonylag kis méretű maradt, de egyre zömökebb lett. Eközben a pazar látványt nyújtó mezociklon egész felhőzete szemmel láthatóan is intenzíven rotált, és folyamatosan szívta magába a nedves levegőt a csapadék felől:

Fél 4 után elkezdett cseperegni az eső, illetve egyre közelebb villámlott, így hazaindultam. Az udvarról azonban még lőttem egy képet a közeledő falfelhőről:

A mezociklon végül tőlünk délnyugatra haladt el, a szupercella leáramlása viszont éppen rajtunk vonult keresztül. Ebből 4 óra körül heves felhőszakadás kezdődött, melybe időnként borsó nagyságú jég is vegyült. Mindemellett néhány közeli lecsapó villám is előfordult. A felhőszakadás legintenzívebb része bő 15 percig tartott, melynek köszönhetően a csapadékhullás kezdete után 20-25 perccel már elérte a csapadékösszeg a 30 mm-t. Ezt követően a csendesebb záporeső egészen 6 óráig kitartott, néhány dörgés kíséretében. A zivatarból így összesen 38 mm csapadék hullott.

A felhőszakadás után az árkokban, illetve a kertben is összegyűlt a víz:

A falu másik felén károkat is okozott a dombról lezúduló víz, mely utakat, kerteket és és pincéket árasztott el, illetve a vasúti töltés egy része is megcsúszott:

Kapcsolat

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

info@szupercella.hu

1139 Budapest, Fiastyúk utca 57. 3/3

Adószám (1% felajánláshoz)

18033108-1-41

Készítette

Viharvadászok Egyesülete
CodeOne.hu

Jogi tudnivalók

Az oldalon található minden tartalom (az oldal készítői és az oldali felhasználói által a weboldalon vagy a mobil applikációkon keresztül feltöltött szöveg, kép, videó, mérési eredmény, stb.) - kivéve ahol a feltüntetett információk ettől eltérnek - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület írásbeli hozzájárulása szükséges. A weboldal tartalmai szabadon hivatkozhatók a forrás feltüntetésével.

Támogatás, pályázat