Épp 1 hónappal a nyugati első komolyabb, de végül sikertelen szupercella-esély után 2017. június 12-én egy hidegfront révén ismét jó feltételeket teremtett a légkör a forgó zivatarokhoz, és ez most már realizálódott is, meghozva az első jelentősebb szupercellás eseményt a térségbe. Nekem pedig a harmadik és negyedik idei szupercellámat. :)
A front ideális módon az esti órákban érkezett, előtte pedig egyre melegebb és nedvesebb légtömeg húzódott fölénk. Így hiába indult hűvösen, 11 fokkal a nap, délután már a 31 fokot is elértük, és fülledtebb lett a levegő. Ennek ellenére sokáig kellett várni az események megindulására, a délután nagyobb részében az átvonuló Ac castellanus mezőket leszámítva még gomolyok sem voltak az égen, köszönhetően a kissé száraz alsó légrétegnek.
5 óra körül azonban az Alpok keleti részén beindult a konvekció, és kisebb záporok, zivatarok pattantak ki. Ezek közül az egyik szupercellává fejlődött, és egy kettéválás után a jobbra kanyarodó tagja éppen felénk indult meg. Távolról még csak a messze elnyíródó üllője volt szembetűnő, de ahogy közeledett, már megjelent a szárnyfelhőtornyok sora is. Ugyanakkor maga a cella valószínűleg ciklikus jellegű lehetett, mivel több kisebb üllőt is felnövesztett egymás után.
Közelebb érve rövid időre még megmutatta a látványos feláramlási alapját is, melyen jól látszottak a forgás jegyei. Falfelhő viszont nem alakult ki a száraz levegő miatt. Illetve mintha lett volna némi hibrid jellege is a gócnak, de lehet, hogy inkább csak kiáramlás-dominánssá vált (mivel ekkor már elkezdett gyengülni, a dörgések is megszűntek belőle), mindenesetre számomra érdekesnek tűnt.
Ennek ellenére a feláramlási alap egy ideig még megmaradt, noha az is egyre szervezetlenebb lett.
Időközben északkelet felé előbukkant egy másik cella, mely LP jelleget viselt. Azt viszont nem lehetett egyértelműen eldönteni (sem élőben, sem a jobb felbontású szlovák radar alapján), hogy ez a korábbi kettéválást követően balra kanyarodó tag volt-e, mivel a Kőszegi-hegységnél a radar átmeneti, jelentős gyengülést mutatott. Így vagy egy új cella alakult ki, vagy az eredeti regenerálódott.
7 óra körül ért el minket a korábbi zivatargóc maradványa, de ekkora már teljesen szétesett, csak gyenge záporesőt produkált. Eközben a nap is kisütött, így egy teljes dupla szivárvány jelent meg, a maradványfelhőzeten pedig szép mammákat is meg lehetett figyelni.
Ezzel viszont még nem volt vége a napnak, mivel korábban Ausztriában már összeállt egy kisebb zivatartömb, melynek északi fele szintén felénk tartott. A közeledő rendszer eleinte semmi látványt nem szolgáltatott (és gyengült is), így nem is emiatt, hanem egy "alásütős" naplemente reményében mentem ki fényképezni, mivel északnyugatra a horizont mentén szakadozott volt a felhőzet. Az alásütésből végül semmi sem lett, de közben megakadt a szemem a fák mögött egy érdekes felhődarabkán a legszélső zivatarhoz kapcsolódva, így kicsit arrébb bicikliztem. Teljes egészében látva a dolgokat pedig világossá vált számomra, hogy a rendszerben megmaradt egyetlen erősebb góc éppen elkezdett szupercellává fejlődni, sőt, nem is akármilyen szupercellává!
Hiszen ahogy közelebb húzódott a cella, egyértelművé vált, hogy egy viszonylag ritka, balra kanyarodó példányhoz van szerencsém, ráadásul igencsak látványos formában. A hátoldali leáramlás mentén ugyanis egy igen hosszan elnyúló peremfelhő jött létre, aminek a vége szinte a földet nyaldosta. A csapadék felőli oldalon pedig egy kisebb farokfelhő is megjelent.
Még közelebb érve a góc már fracus-tömböket is szívogatott magába a peremfelhő alól. Ekkor viszont visszavonulót fújtam, mivel már eléggé sötétedett, illetve elkezdett cseperegni az eső is. Érdekesség, hogy a szupercella jó ideig nem produkált villámtevékenységet, ezt csak az utolsó kép készítése után néhány perccel kezdte meg. Így még egy kis zivatarra is futotta belőle, bár a cella nagyja tőlünk pár km-rel északabbra vonult el.
